U21

U19: BOTRÁNYOS MÉRKŐZÉSEN 2-2

A felnőtthöz hasonlóan U19-es együttesünk is rangadóra készülhetett hétvégén. A hozzánk hasonlóan veretlen Pomáz elleni találkozó nagy csatát, és döntetlen eredményt hozott, ám az összecsapás nem a gólok miatt marad emlékezetes. Sajnos a játékot három kiállítás és Sengel Tibor súlyos sérülése árnyékolja be. Részünkről a találkozón remekül játszó Papellás Péter (képünkön) kapott piros lapot, azért mert megütötte a játékvezetőt. A bökkenő csak az, hogy az esetet senki sem látta, sőt a közelében sem volt a játékvezetőnek. Azt nem vitatják a csapatvezetők és a játékosok, hogy messziről esetleg odaszólt játékosunk bírónak, viszont az ütés kizárt. Papellás Péterről tudni kell, hogy rendkívüli alázattal viseltetik a labdarúgás iránt és az erőszak minden formája távol áll tőle. Hat éve játékosunk és eddig a szezonig nem kapott piros lapot. Ebben a bajnokságban már igen, egyszer második sárga lap után kellett idő előtt elhagynia a pályát, de azokat sem durvaság miatt kapta. A Pomáz edzője és több néző is jelezte Filácz Imrének, hogy szükség esetén a szövetségben is hajlandóak tanúskodni az ügyben. Egyesületünk várja a fegyelmi bizottság döntését.

Bővebben: U19: BOTRÁNYOS MÉRKŐZÉSEN 2-2

U19: TÉT NÉLKÜLI DÖNTETLEN

Ifjúsági csapatunk azt a Dunaharasztit fogadta, amely verseny kívül szerepel a megyei első osztályú pontvadászatban. A bajnokság hajrájáig ugyan beszámításra kerülnek a pontjaik, ám az utolsó fordulók előtt törölni fogják eredményeiket, így gyakorlatilag tét nélküli találkozót vívtak egymással a felek. Csapatunk nehezen pörgött fel a mérkőzésre, így a játék is akadozott. Sajnos az összecsapást egy páros kiállítás és gólfelelősünk, Fischer Péter súlyos sérülése is beárnyékolta. A csapat egyik legjobb játékosa Gyöngyösi Bence (képünkön) volt.

Bővebben: U19: TÉT NÉLKÜLI DÖNTETLEN

U19: ÚJABB GYŐZELEM

U19-es együttesünk a Kistarcsa elleni diadal után azt a Dunakeszit fogadta hazai pályán, amely az első fordulóban 8-0-ás győzelmet aratott a Vác-Deákvár csapata felett. Ennek megfelelően az első pillanattól kezdve komolyan vettük a találkozót, aminek meg is lett az ereménye, hiszen Fischer Péter két és Sengel Tibor góljainak köszönhetően három gólos előnnyel vonulhattunk a félidei pihenőre. A második játékrészre kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ami újabb gólokat már nem eredményezett, így csapatunk második mérkőzését is sikerrel abszolválta.

 

Bővebben: U19: ÚJABB GYŐZELEM

U19: KISTARCSÁN GYŐZTÜNK A BAJNOKI RAJTON

Az előző bajnokságban a bronzéremről éppen csak lemaradó U19-es csapatunk sikerrel kezdte az új bajnoki idényt. Az idén összevont megyei I. osztályú bajnokságban szereplő együttesünk 2-1-es győzelmet aratott a Kistarcsa vendégeként.  Fábián Dániel és Sengel Tibor (képünkön) góljaival már a 12. percben két gólos volt az előnyünk, ami után a második félidőben ugyan szépíteni tudott a Kistarcsa, de a játékunk alapján három pontot így is megérdemelten kaszíroztuk be.

Bővebben: U19: KISTARCSÁN GYŐZTÜNK A BAJNOKI RAJTON

U19: LECSÚSZTUNK A DOBOGÓRÓL

Ifjúsági csapatunk szombaton az éllovas Pilis együttesét fogadta, ahol nekünk a bronz, míg a vendégeink számára az aranyérem volt a tét.

Kiegyenlített mérkőzést vívtunk ellenfelünkkel, ám végül, egy két perces rövidzárlatnak köszönhetően ellenfelünk örülhetett a győzelemnek. Filácz Imre csapatának a tavaszi szezonban sok nehézséggel kellett szembenéznie, ennek is tudható be az, hogy végül csak a negyedik helyen végeztünk. Ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a srácok, hiszen a megyei bajnokság legerősebb csoportjában, így is sokáig az élen álltak, sőt a múlt héten a Felsőpakony legyőzésével az aranyéremért folyó csatában a mérleg nyelvévé váltak. Reméljük a következő pontvadászatban még előrébb léphetünk!

Bővebben: U19: LECSÚSZTUNK A DOBOGÓRÓL

felnottcs220914.jpg

Partnereink