UTÁNPÓTLÁS: VEGYES EREDMÉNYEKKEL KEZDTÜK A RÁJÁTSZÁST

A rájátszás küzdelmeivel folytatódtak az utánpótlás bajnokságok az elmúlt hétvégén. Mint korábban megírtuk, U19-es és U13 csapatunk a felsőházban, míg U16 a középházban próbál minél jobb eredményeket elérni. Utóbbinak már sikerült is, hiszen a Kerepes ellen meggyőző fölénnyel sikerült győzniük. A három pont megszerzésére az U19-nek is igen nagy esély mutatkozott Kistarcsán, de a számtalan kihagyott ziccerünk sajnos megbosszulta magát, és végül meg kellett elégednünk egy ponttal. Az U13 számára az egész mezőny egyik legerősebb csapata, az alapszakaszban négy meccsen 68 gólt rúgó Vecsés ellen kellett bizonyítania. A fizikai fölény miatt kicsit megilletődött játékosaink az első percekben három gólos hátrányba kerültek, ami után ugyan felbátorodtak, de különbségen csökkenteni már sajnos nem tudtak.

U19-es bajnokság, rájátszás-felsőház, B-csoport, 1. forduló:

KISTARCSA - MAGLÓDI-HELLOPARKS 2 - 2 (1 - 2)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Filácz R. (Fazekas A.)

gól: Kakuk B. 2, ill. Ernhöffer M., Kopunovic D.

sárga lap: Balogh V. ill. Neményi B., Kopunovic D.

Maglódi TC: Nyilas L. - Neményi B. (Piller B. 79.), Nádházi P., Meczner K., Szalai M., Kristóf L. Kopunovic D., Garai R., Ernhöffer M. (Holló M. 54.), Földváry V. (Kovács M. 79), Nagy L.

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Vannak mérkőzések, amikor nem jönnek össze a dolgok. Ahogy, Grosics Gyula bácsi mondaná: ,,gyengén lehet játszani egy-egy mérkőzésen, de szív, lélek nélkül soha". Sajnos a felsőház első fordulójában, a Kistarcsa elleni mérkőzés pont ilyen volt. Gyengén játszottunk, viszont fogakat összeszorítva küzdöttünk az utolsó percig. Az első félidő elején hátrányba kerültünk, de nem kellett sokat várni a válaszra. Marci egyenlített egy beadást követően, majd nem sokkal később Denis megszerezte csapatunk számára a vezetést. A kihagyott helyzetek számát ismét meg lehet hatványozni a góljaink számával... A második félidőt megint rosszul kezdtük, egyszerűen nem ismertem a csapatra, teljesen szétestünk. Meg kell beszélnem a játékosaimmal, hogy mostantól minden meccsen a második félidővel kezdjünk, így hátha marad hajam a szezon végéig. Örülnünk kell az egy pontnak és pozitívan kell nézni a történteket. A fiúknak pedig gratulálok, mindent megtettek, amit lehetett!

---

U16-os bajnokság, rájátszás-felsőház, B-csoport, 1. forduló:

MAGLÓDI-HELLOPARKS - KEREPES 4 - 1 (2 - 1)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Dienes Z. (Winkler L.)

gól: Kiss K., Gyorgyovics Z., Karajos K., Pápa R. ill. Fogd R.

Maglódi TC: Pápa N. (Nagy Zs. 81.)  - Gyenes G., Nagy Balázs (Molnár Zs. 81.), Fodor D. (Nagy Botond 72.), Kovács Barnabás, Lengyel R., Kovács Bálint, Pápa R., Kiss K., Gyorgyovics Z., Karajos K.

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a srácoknak, ügyesek voltak.

---

U13-as bajnokság, rájátszás-felsőház, B-csoport, 1. forduló:

MAGLÓDI-HELLOPARKS - FERIHEGY-VECSÉS I. 1 - 4 (0 - 3)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Pető T.

gól: Vánkos D. ill. Kiss Á. 3, Nagy N.

Maglódi TC: Szénási B. - Ochtinszki T., Németh L., Molnár E., Molnár Cs., Molnár Botond, Molnár Bálint, Teplán Á., Vánkos D. cserék: Valló P., Kovács L., Balogh M., Herendi B.

Sándli Márk (edző, Maglódi TC): Az első 20 percben még sajnos nem voltunk a pályán. Megijedtünk a tőlünk egy-két fejjel magasabb gyerekektől, gyorsan kaptunk is három gólt gólt. Viszont szünetben megbeszéltük, hogy mit kell ilyenkor csinálni és a fiúk ezt nagyszerűen megvalósították. Sok ziccer, kidolgozott helyzet maradt sajnos ki.

 

U132014.jpg

Partnereink