SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG

A MARADÉK CSAPOTT LE AZ UTOLSÓ SZABAD HELYRE

A Sportvilág terembajnokság alapszakászának utolsó játéknapjára egy kérdés maradt: Ki lesz az utolsó csapat, aki kivívja a felsőházi rájátszást? Nos, a befutó a Maradék FC lett, amely az utolsó helyezett Street ellen, a mérkőzés nagyrészében kiegyenlített találkozót vívott ugyan, ám Fazekasék jobban bírták a hajrát, így három gólos győzelmet arattak a csere nélkül felálló riválsuk ellen.

Némi esély mutatkozott a Pitbull számára is, hiszen a Last Minute ellen kétszer is vezettek a találkozó elején, végül azonban a fiatalok átvették az irányítást és lendületes játékkal magabiztos győzelmet arattak.

A nap első találkozója az All In-Arany Ászok derbi volt, ahol nagyon úgy tűnt tartalékolnak a felek a döntőre, így nem is csoda, hogy döntetlen lett a végeredmény.

A döntőben már sokkal élesebb küzdelem várható. Ha a Last Minute játékosai higgadtak tudnak maradni, még meglepetést is okozhatnak, de az All In és az Arany Ászok a torna egyértelmű esélyesei.

Bővebben: A MARADÉK CSAPOTT LE AZ UTOLSÓ SZABAD HELYRE

MÁR CSAK EGY HELY KIADÓ A FELSŐHÁZBAN

Az utolsó fordulóban szenzációt keltő eredmény nem született, hacsak az nem, hogy az éppen listavezető csapat, ezúttal az All In, nem kapott ki. Az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy az All In, Last Minute és az Arany Ászok már biztosan a felsőházban, míg a Street FC az alsóházban bizonyíthat az utolsó hétvégén.

A nap első összecsapásán a Last Minute, a kapuban remek napot kifogó Baranyai Zoltán vezérletével legyőzte a szerencsével is hadilábon álló Young Boys együttesét. Az ezt követő Arany Ászok-Street derbi, Izsoldék sikerét hozta, igaz az első félidőben még jól tartották magukat a fiatalok. A forduló utolsó találkozója, az "El Clásico"-nak beharangozott All In-Maradék meccs közel sem hozott gigászi küzdelmet. Lovasék könnyen hozták a három pontot.

Az utolsó fordulóban a Last Minute-nak elég egy pont a felsőházi rájátszáshoz, míg a Maradék és a Pitbull élet-halál harcot vív majd ellenfelével. A Maradék dolga könnyebb, hiszen a sereghajtó Street FC lesz az ellenfele és a végelszámolásnál lehet, hogy a gólkülönbség dönt.

Az utolsó fordulóban a Maradék és a Pitbull élet-halál harcot vív majd ellenfelével. A Maradék dolga könnyebb ugyan, hiszen a sereghajtó Street FC lesz az ellenfele, ám a tavalyi bajnoksággal ellentétben idén az egymás elleni eredmény számít. Ha nyer a Pitbull és a Maradék is, akkor a három kilenc pontos közül az előbbi biztosan 3., a Maradék pedig az alsóházban folytatja. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a Young Boys van, amely szabadnaposként nézheti az végkifejletet.

Bővebben: MÁR CSAK EGY HELY KIADÓ A FELSŐHÁZBAN

EZÚTTAL A PITBULL OKOZOTT MEGLEPETÉST

Az idei bajnokság kiegyensúlyozottsága némileg enyhíti a csonka mezőny okozta csalódottságot. Már csak két forduló van hátra az alapszakaszból, de még senki nem érezheti magát biztos felsőházi résztvevőnek. Legjobb helyzetben a kilenc pontos All In, legrosszabban a három egységgel rendelkező Street FC van, igaz ehhez kellett a mostani egymás elleni mérkőzésük is, amelyből 10-7-es győzelmükkel Zsidi Balázsék jöttek ki jobban. A talákozón az All In egy tartalékkal, míg a Street csere nélkül állt ki.

A nap legnagyobb küzdelmét az Arany Ászok és a Last Minute csatája hozta. A találkozó végig feszült hangulatú volt, néhol már átcsapott durvaságba is, mely után csak nagyon nehezen nyugodtak meg a kedélyek. A mérkőzés vége előtt két perccel még a fiatalok vezettek, ezután előbb Izsold Endre Dániel, majd egy nagyon szép támadás végén Rakita Gábor révén fordítottak az Ászok. Nagyon tehetséges fiatalokból áll a Last Minute, akik ha csak a játékra koncetrálnának bárki ellen győzelemi eséllyel indulhatnak harcba.

Hogy ez a játéknap se teljen el meglepetés nélkül, arról a Pitbull gondoskodott, akik az első helyen álló, csere nélkül felálló Young Boys ellen nyertek meglepően könnyedén. Az elmúlt fordulók mindegyikén kikapott az aktuális listavezető. Ennek értelmében a hatodik fordulóban a Maradék - All In derbinek után az előbbi fog jobban örülni.

Bővebben: EZÚTTAL A PITBULL OKOZOTT MEGLEPETÉST

XVII. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG: MÁR AZ ALL IN SEM VERETLEN

Az idei bajnokság kiegyensúlyozottágát mutatja, hogy már nincs makulátlan mérleggel álló csapat a bajnokságban. A nem rég még utolsó Young Boys a három kör után vezető All Int győzte le és ezzel a át is vette a vezetést a tabellán. Aszódiék vereségéhez az is kellett, hogy csak egy cserével álltak ki, a néha túl kemény, parázs hangulatú mérkőzésre.

Az eddig nyeretlen Arany Ászok a Pitbullt győzte le könnyedén, míg az utóbbi hetek teljesítménye után némileg váratlan vereséget szenvedett a Maradék a Last Minute ellen. A félidő még 0-0 volt, ám a végét a fiatalok bírták jobban erővel. A találkozó egyébként a Véglás család külön harca is volt.

Bővebben: XVII. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG: MÁR AZ ALL IN SEM VERETLEN

XVII. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG: BEINDULT A MARADÉK

Az idei év első fordulója rögtön meglepetéssel indult, hiszen a rajton könnyed vereséget szenvedő Maradék a Young Boys után egy újabb értékes skalpot, az Arany Ászokét is begyűjtötte.

A második összecsapáson az eddig nyeretlen Young Boys magabiztos győzelmet aratott a Street FC felett, így rögtön a harmadik helyre ugrott fel a sereghajtó pozíciójából.

A nap harmadik találkozóján az immár listavezető All In-nek csak az első játékrészben okozott kisebb fejtörést a Pitbull. A félidei egygólos különbség a szünet után nyolcgólosra duzzadt, miután Lévaiék könyörtelenül kihasználták a Pitbull buta hibáit.

Bővebben: XVII. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG: BEINDULT A MARADÉK

felnottcs220914.jpg

Partnereink