XVI. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG

A Sportvilág terembajnokság egy, az ezredfordulón indult kispályás labdarúgó bajnokság, amely Maglód és közvetlen környezete egyik legnagyobb múltra visszatekintő téli amatőr sportrendezvénye.

Korábban négy, majd nyolc jelenleg már tíz csapattal zajló megmérettetés sok hívet szerzett már magának, melyet a köznyelv "Bacsa-tornaként" is emleget, rendezője Bacsa Zoltán után, aki évről évre rengeteg energiát fordít arra, hogy a torna mind nívósabb keretek között zajlódjon le. Ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt években a Sportvilág révén névszponzora lett a tornának, illetve az is, hogy hétről-hétre beszámolunk a mérkőzésekről, ahol a góllövőkről, a góllövőlistáról és az aktuális állásról is informálódhat az érdeklődő. A beszámolók egyébként elég nagy olvasottságot produkálnak, hiszen hétvégente akár háromszázan is rákattintanak az aktuális fordulók történéseire, köszönhetően a facebook megosztásoknak is és a maglodtc.hu honlapnak mely segít a torna népszerűsítésében. 

Vasárnap az első forduló küzdelmeivel ismét megkezdődik a már várva várt bajnokság. A torna helyszíne továbbra is a nyaralósi tornacsarnok. Sajnos a többszörös és egyben regnáló bajnokcsapat, a Drink Team, sérülések miatt nem tudta vállalni az indulást, csakúgy, mint a Wundermannschaft. Új csapat idén az TS-Team és az Ecser gárdája.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

2016. december 4., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

1. forduló:

  9:50 PITBULL - YOUNG BOYS

10:40 ALL IN - SAO PAOLO

11:30 TS-TEAM - ECSER

Az OLD BOYS-VEGYES és a MARADÉK - ARANY ÁSZOK mérkőzések halasztásra kerültek.

 

Támogatók:

     

 

U15maglod.jpg

Partnereink