XV. SPORTVILÁG TEREMBAJNOKSÁG: 7. forduló

SIMON ZSOLT NYOLCSZOR ZÖRGETTE MEG A WUNDER HÁLÓJÁT

A szenzációmentes hetedik fordulóban egy lényeges kérdésben döntés született: a két sereghajtó, vagyis a Wundermannschaft és a Sao Paolo már nem szerezhet annyi pontot a hátralévő két játéknapon, hogy a rájátszásba bekerüljön, így a döntő napjára már most meg van a mezőny. Már csak a Final Four és a alsóház csapatainak pontos kiléte kérdéses. Legjobb négyesbe kerülésre, annak a Young Boysnak a legnagyobb esélye, amely a vasárnapi forduló első mérkőzésén csak az utolsó pillanatokban tudta megszerezni a győztes találatot a Pitbull ellen. A második találkozón a múltheti öt után ismét öt gólt rámolt be az All In színeiben játszó Szilágyi, jelentősen hozzájárulva ezzel Lovas Ricsiék kilenc gólos győzelméhez. Szilágyi duplán örülhetett, hiszen 17 góljával átvette a góllövőlista vezetését. A felsőházra hajtó Arany Ászok kötelező győzelmet aratott a kapusát nélkülöző Maradék ellen. Az Old Boys semmit nem bízott a véletlenre és már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Totika Béláék sorsdöntő meccset játszanak a 8. fordulóban az All In ellen, ha kikapnak könnyen az alsóházi küzdelmekban találhatják magukat. Nap zárásaként a Vegyes és a Drink Team feszült egymásnak. A szerencsével is hadilábon álló Vágó Zoliéknak ezúttal sem sikerült a bravúr és négygólos vereséget szenvedtek.

2016. január 24., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

7. forduló:

PITBULL - YOUNG BOYS 6 - 7

g: Szilágyi Cs. 2, Huszárik R. 2, Gönczy A., Vaskó A. ill. Vígh I. 2, Lovasi B., Váradi M., Gönczy G., ??

ALL IN - SAO PAOLO 14 - 5

g: Szilágyi K. 5, Francenzovics R. 3, Szabó G. 3, Félix A. 3,  ill. Hegyesi K. 3, Herczeg M., Hostenszki K.

MARADÉK -  ARANY ÁSZOK 8 - 12

g: Helembai T. 3, Rózsa Z. 3, Fazekas J., Kollár K. ill. Budafai G. 4, Izsold E. D. 3, Bartha Sz. 3, Molnár O., Rakita G.

OLD BOYS - WUNDERMANNSCAHT 19 - 8

g: Simon Zs. 8, Merczel J. 3, Totika B. 3, Simon A. 2, Ponczok Cs. 2, ? ill. Fischer P. 2, Domaházi G. 2, Györgylőrincz Zs. 2, Molnár T., Bezzegh A.

DRINK TEAM - VEGYES 3 - 7

g: Borsos G., Markóczi P., Vizi R. ill. Lázár Z. 3, Gruber B. 2, Lázár, Bencsik R., 

 

 

A bajnokság állása:

1.

Young Boys

7

6

0

1

71

-

44

18

2.

All In

7

5

0

2

65

-

32

15

3.

Vegyes

7

5

0

2

43

-

28

15

4.

Arany Ászok

7

4

1

2

53

-

43

13

5.

Old Boys

7

4

0

3

52

-

34

12

6.

Drink Team

7

4

0

3

36

-

31

12

7.

Pitbull

7

3

0

4

38

-

44

9

8.

Maradék

7

3

0

4

38

-

50

9

9.

Wundermannschaft

7

0

1

6

22

-

60

1

10.

Sao Paolo

7

0

0

7

26

-

78

0

 

A góllövőlista állása:

17 gólos: SZILÁGYI K. (ALL IN)

15 gólos: Bencsik R. (Vegyes), Vígh I. (Young Boys)

14 gólos: Félix A. (All In)

11 gólos: Simon Zs. (Old Boys), Váradi M., Lovasi B. (Young Boys)

10 gólos: Helembai T. (Maradék), Markóczi P. (Drink Team), Gönczy G. (Young Boys)

9 gólos: Bacsa Z. (Pitbull), Francenzovics R. (All In)

8 gólos: Hegyesi K. (Sao Paolo), Izsold E. D. (Arany Ászok), Horváth P. (Young Boys)

7 gólos: Herczeg M. (Sao Paolo), Ponczok Cs., Balogh Z. (Old Boys), Sályi Zs. (Arany Ászok), Szabó G., Lovas R. (All In), Remport Cs. (Young Boys)

6 gólos: Bíró A. (Drink Team)Budafai G., Bartha Sz., Molnár O. (Arany Ászok), Lázár Z., Gruber B., Szabó Zs. (Vegyes), Lévai Cs. (All In), Bíró R. (Pitbull)

5 gólos: Németh K., Matyó M. (Arany Ászok), Vizi R. (Drink Team), Totika B. (Old Boys), Zsidi B. (All In), Gönczy A., Huszárik R., Szilágyi Cs., Wojas P. (Pitbull), Fazekas J. (Maradék), Fischer P., Domaházi G. (Wundermannschaft)

4 gólos: Györgylőrincz Zs. (Wundermannschaft), Bók B., (Vegyes), Szabó G. (Old Boys), Gerencsér Cs. (Sao Paolo), Matyó L. (Young Boys), Rózsa Z., Keszeg Zs. (Maradék)

3 gólos: Véglás R. (Maradék), Molnár T., Bezzegh A. (Wundermannschaft), Hostenszki K., Karika Gy. (Sao Paolo), Szauter D. (Drink Team), Rakita G., Csaba Zs. (Arany Ászok), Merczel J., Simon A. (Old Boys)

2 gólos: Véglás P., Jánosi A., Juhász B. (Maradék)Vaskó A. (Pitbull), Bakonyszegi A., Németh G., Juhász D., Hosszú Á. (Old Boys), Gyurján Zs. (Young Boys), Galambos A. (Arany Ászok), Varga A. (Drink Team), Vékei N. (Vegyes)

1 gólos: Erdősi N. (Sao Paolo), Holman (Old Boys), Kollár K., Vígh I., Czogler M. (Maradék), Csámpor F., Tóth T. (Wundermannschaft), Kukurta L. (Young Boys), Tomka T. (Pitbull), Pék Z., Mazur Z., Borsos G. (Drink Team), Baranyai P. (Vegyes)

1 öngól: Sao Paolo (az Arany Ászok ellen)

Vegyes: 2 gól???, Old Boys: 3 gól ???, Maradék: 1 gól ???, Arany Ászok: 2 gól ???, Drink Team: 4 gól ???, Young Boys: 2 gól ???

 

2016. január 31., vasárnap, Nyaralósi Sportcsarnok

8. forduló:

  9:00 WUNDERMANNSCHAFT (9.) - SAO POLO (10.)

  9:50 YOUNG BOYS (1.) - DRINK TEAM (6.)

10:40 ALL IN (2.) - OLD BOYS (5.)

11:30 PITBULL (7.) - ARANY ÁSZOK (4.)

12:20 VEGYES (3.) - MARADÉK (8.)

További támogatók:

  

U132014.jpg

Partnereink