BRONZOS ÖREGFIÚK!

Néhány mérkőzést még bepótolva, ezen héten fejeződtek be a küzdelmek az öregfiúk bajnokságban, ahol az utóbbi évek visszafogotabb eredményei után a harmadik helyig masírozott csapatunk.

Már féltávnál, vagyis a téli szezon végén is a dobogón álltunk, sőt utána még vezettük is a pontvadászatot, ám a hajrában, ilyen-olyan okok miatt végül a harmadik hely is  bravúrosnak tekinthető.

A keret igen nagy, sok játékos alkotja, viszont a kapus poszt folyamatos problémát jelentett, az utolsó fordulókban például a Merczel János (Tüsi), egyesületünk ügyvezetője volt a soros, aki végül meg is oldotta feladatát. Csapatunk dolgát nehezítette továbbá, hogy meghatározó játékosok estek ki sérülés miatt. Sajnálatos Sályi Zsolt mendei lábtörése, Budafai Gergő és Nagy István pedig térdproblémák miatt nem tudta már segíteni az együttest. Az utolsó fordulókban felzárkóztak ránk a középmezőny tagjai, de a Csömör elleni győzelem után elég volt egy pontot szerezni a Gyömrő ellen és így, ha soványan is, vagyis pusztán jobb gólkülönbségünknek köszönhetően, de megtartottuk a harmadik pozíciót.

Együttesünk gólvágója Csaba Zsolt (képünkön) volt, aki 30 góljával legeredményesebb játékosunk lett, illetve a góllövőlista harmadik helyén végzett. Góljai a bajnokság hajrájában nagy segítségre voltak csapatunknak. Őt Izsold Endre Dániel 16, Budafai Gergő 9, Bíró Attila 8 góllal követi.

Tavaszi eredmények:

Öregfiúk bajnokság, Közép-csoport

FÓT - MAGLÓDI TC 0 - 2 (0 - 0)

gól: Budafai G. 2

------

MAGLÓDI TC - TÁPIÓSZECSŐ 3 - 2 (0 - 1)

gól: Csaba Zs. 2, Budafai G.

------

MAGLÓDI TC - MOGYORÓD KSK 6 - 0 (2 - 0)

gól: Budafai G. 2, Bíró A., Klusóczki B., Izsold E. D., Merczel J.,

------

ÜLLŐ - MAGLÓDI TC 5 - 5 (3 - 1) - 4-1-re vezetett ellenfelünk, majd mi 5-4-re.

gól: Csaba Zs. 2, Klusóczki B., Izsold E. D., Bíró A.

------

MAGLÓDI TC - KISTARCSA II. 16 - 1 (7 - 0)

gól: Csaba Zs. 6, Izsold E. D. 6., Tabányi Tibor 2, Tóth L., Klusóczki B.

------

PÉCEL - MAGLÓDI TC 4 - 1 (3 - 0)

gól: Csaba Zs.

------

MENDE - MAGLÓDI TC 1 - 1 (1 - 0)

gól: Csaba Zs.

------

MAGLÓDI TC - DUNAKESZI 4 - 10 (2 - 7)

gól: Csaba Zs. 3, Bíró A.

------

KISTARCSA I. - MAGLÓDI TC 7 - 5 (1 - 1)

gól: Csaba Zs. 2, Bíró A., Tóth L., Izsold E. D.

------

MAGLÓDI TC - CSÖMÖR 5 - 1 (1 - 0)

gól: Sinkó P. 3, Csaba Zs. 2

------

MAGLÓDI TC - GYÖMRŐ 3 - 3 (1 - 1)

gól: Csaba Zs. 2, Tóth L.

 

U17TTTT.jpg

Partnereink