MAGLÓD-HELLOPARKS - NAGYKÁTA 2 - 2

fotó: Patkovics Bence

Újra csak döntetlen. A bajnokságban már a hatodik. Viszont, ha a körülményeket nézzük hatalmas győzelmet aratott együttesünk. A tizedik percben Horváth Richárd kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, ami a későbbiekben a pályán nem látszott, hiszen még így is dominálni tudtuk, és ugyan a vendégek szereztek vezetés, Seregy tizenegyesből szerzett góljával a félidőben ikszre álltunk. Az ötvenedik percben újabb kiállítás: Véglás (is) gólhelyzetben lévő ellenfelével szemben szabálytalankodott, így ő is mehetett zuhanyozni, ami után kettős emberelőnyben volt a 'Káta, viszont csapatunk tagjai kettőzött erővel küzdve tüntették el a létszám különbséget. Nem csak eltüntették, de Fischer révén még a vezetést is megszereztük, igaz a három pont végül nem lett meg, hiszen egy pillanatnyi kihagyásunkat kihasználta a Nagykáta játékos-edzője Sárközi Szabolcs, de egynél több egységet nem engedtünk elvinni a Kertész Károly Stadionból.

Pest megyei I. osztály, 13. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - NAGYKÁTA SE-ULVICZKY KFT. 2 - 2 (1 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző, jv: Rizk A. (Kányási I., Molnár L.)

gól: Seregy T. (11-esből), Fischer Zs. ill. Szalkai P., Sárközi Sz.

sárga lap: Fischer Zs. ill. Szalkai P.

kiállítva: Horváth R. a 10., Véglás P. az 50. percben (mindkettő gólhelyzetben lévő ellenfelével szemben szabálytalankodott)

Maglódi TC: Botlik D. - Sándli M., Véglás P., Lázár Zs., Kalina T. - Vékei N., Hajdu B. - Papp R. (Tatai T. 86p), Horváth R., Seregy T. (Poncok Cs. 91p) - Balló H. (Fischer Zs. 68p) edző: Rakita Gábor

Nagykáta: Barta B. – Mányi Zs., Papp P., Nemes B., Kiss B. - Kosztolányi B. (Mányi B. 54p), Domonyi R., Tóth B., Gulyás B. (Sárközi Sz. 70p) – Szalkai P., Mányi D.  játékos-edző: Sárközi Szabolcs

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Már sok mindent megéltünk az elmúlt hetekben, de most újabb tapasztalattal gazdagodhattunk.  Tíz perc híján egy teljes meccset emberhátrányban, abból negyven percet kettős emberhátrányban játszva pontot szerezni minden csapatnak becsületére válna. Az első félidőben semmi sem érződött abból, hogy kevesebben vagyunk, teljes mértékben pariban voltunk a dobogóra hajtó ellenfelünkkel. Lehet hihetetlenül hangzik, de a második kiállítás után sem játszottunk alárendelt szerepet, amit az is bizonyít, hogy képesek voltunk a vezetést is megszerezni és mellette két nagy helyzetet is kihagytunk. Ugyan nem tudtuk gól nélkül átvészelni az utolsó perceket, de így is hatalmas gratuláció a csapatnak, mert óriásit küzdve, megérdemelten szereztünk meg legalább egy pontot.

 

Sárközi Szabolcs (játékos-edző, Nagykáta SE): Azt tudtam, hogy a mi csapatunk mindenre képes, ezt ezúttal is bizonyítottuk... Hiába a kettős emberelőny, örülhetünk az egy pontnak. Ezek is mi vagyunk, jövő héten javítanunk kell! forrás: www.nagykatase.hu

 

undefined

futsal202209.jpg

Partnereink