MAGLÓD-HELLOPARKS - GYÖMRŐ 2 - 1

fotó: Patkovics Bence

Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt veretlen felnőtt csapatunk, amely most a szomszédos Gyömrő ellen szerzett igen fontos és értékes három pontot, ráadásul úgy, hogy a győztes találat a 92. percben született meg.

Kissé unalmas első félidőt produkáltak a csapatok, ahol a Gyömrő több kisebb, míg mi egy nagyobb helyzetet hagytunk kihasználatlanul. A második játékrész 54. percében előnybe kerültek a vendégek, miután Kiss Szabolcs szögletből, közvetlenül - múlt héten mi is így szereztünk gólt a Taksony ellen - csavarta a kapunkba labdát. Ahogy az elmúlt mérkőzéseken mindig, úgy most is hátrányba kerültünk, de ahogy korábban is, úgy most is a cseréknek köszönhetően sikerült pontokat szereznünk. A 82. percben Poncok beadását fejelte a kapuba mesterien Balló Harold, majd a 92. percben Lázár Zsolt ollózta gyönyörűen a felsőlécre a labdát, ami után a kipattanót Fischer Zsigmond rúgta a kapuba. Győzelmünknek köszönhetően végre feljebb léptünk a tabellán, de a sűrű mezőny miatt fontos lenne még pontokat szereznünk, hogy nyugodtabban teljen majd a téli szünet.

Pest megyei I. osztály, 11. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - UFC GYÖMRŐ 2 - 1 (0 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 120 néző, jv: Nemes A. (Ferenczi D., Balogh I. Z.)

gól: Balló H., Fischer Zs. ill. Kiss Sz.

sárga lap: Seregy T.

Maglódi TC: Bene M. - Sándli M., Véglás P., Lázár Zs., Kalina T. - Vékei N. (Poncok Cs. 78p), Hajdu B. - Papp R. (Zámbó T. 54p), Horváth R. (Fischer Zs. 59p), Seregy T. - Balló H. (Tatai T. 94p) edző: Rakita Gábor

Gyömrő: Kardos B. - Matyó M., Bartha M. (Simtchatcha 85p), Kiss Sz., Habram B. (Lovas B. 90p), Horváth P., Fekete B. (Tóth Á. 46p), Rontó R. (Barta D. 74p), Hevesi K., István B. (Pintér A. 63p), Horváth L.  vezetőedző: Molnár Tamás

Read More

Rakita Gábor (edző, Maglódi TC): Ikszes mérkőzést sikerült az utolsó percekben megnyernünk. Az első félidőben, mintha pályán sem lettünk volna, fantázia és elképzelés nélkül játszottunk, ekkor a Gyömrő fölénk nőtt, igaz a gólszerzéshez mi álltunk legközelebb, de kihagytuk a ziccerünket. A szünet után javultunk, de sokáig inkább magunkra voltunk veszélyesek, nem az ellenfelünkre, kaptunk is egy elkerülhető gólt. Ahogy az elmúlt hetekben nálunk már-már tendencia, ismét hátrányból kellett felállnunk. Nagyobb lendülettel játszottunk, javult a labdabirtoklásunk, a Gyömrő hátrébb tolta a védekezését és a cseréknek is köszönhetően újra sikerült gólokat szereznünk, vagyis fordítani tudtunk a rangadó végén. Vallom, hogy az az igazán jó csapat, amely rossz játékkal is képes mérkőzést nyerni. Nekünk ma sikerült. Gratulálok a srácoknak!

undefined

U13 csapatkep.jpg

Partnereink