VÁLTOZÁSOK KÖZEPETTE INDULT A FELKÉSZÜLÉS

undefined

Sok változást hozott az idei nyár sportegyesületünk életében. Honlapunk közleményében már jeleztük, hogy a következő szezonban Maglód-HelloParks néven fognak versenyezni, de ezen kívül is jelentős változások várhatóak.

Felnőtt csapatunk múlt szerdán megkezdte a felkészülést a bajnoki szezonra és már most tudható, hogy több alapembernek számító játékosunk is távozik. Borsos Gábor Dunavarsányba, Németh Richárd és Kőbányai Richárd pedig Ausztriába. Emellett Petric Branko, Budafai Gergő, Tatai Tamás távozására is igen nagy esély mutatkozik. Persze egyesületünk vezetése sem tétlenkedik és megkezdte a tárgyalásokat a kiszemelt játékosokkal. Goran Kopunovics  heti három edzéssel és összesen hat edzőmérkőzéssel hangol az augusztusi szezonrajtra. A felkészülési mérkőzések listája lejjebb olvasható.

Utánpótlás korosztályaink életében általában kisebb módosítások szoktak előfordulni, de a mostani holtszezon változásai itt is sok átszervezést igényelnek. Egyrészt az eddig korosztályos trénerként is dolgozó Borsos Gábor távozása, másrészt az utánpótlás bajnokságok új kiírása miatt. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága - összhangban az országos ajánlásokkal - csak U19-es, U16-os és U13-as bajnokságot írt ki a megyei versenyrendszerben. Az előző pontvadászatban bronzérmet nyert U17-es gárdánknak így U18 helyett U19-ben kell indulnia. Kántor Krisztián vezette U19-es együttesünk versenyeztetése viszont megszűnik. A kiöregedő játékosok hiányában kevesen lettek volna ahhoz, hogy kettő csapatot indítsunk, a felnőtt megye négyes szinthez, viszont túl fiatalon és bizonytalan összetételű kerettel álltak volna ki.

undefined

Bronzérmes U17-es csapatunkat - kiegészülve néhány új igazolással- új edző, Balogh Sándor fogja felkészíteni az U19-es bajnokságra. A 28 éves, ambiciózus, tehetséges tréner, legutóbb Üllőn dolgozott és alakított ki egy ütőképes gárdát, borsot törve például a mi csapataink orra alá is. Nemes feladat vár, hiszen azon túl, hogy az idősebb korosztályú pontvadászatban kell ütőképessé tenni U17-ben sikeres együttesünket, és egyesületünk célkitűzését is szem előtt fogja tartani: minél több helyi utánpótlásban is nevelkedő labdarúgó kerüljön fel belátható időn belül felnőtt csapatunk kötelékébe.

undefined

Az ugyancsak bronzérmes, Baranyai Pál vezette U15-ös együttesünk egy korosztályt lép előre, ami egyébként is tervezhető volt, viszont létszámot tekintve gondban lehetnek. Míg az feljebb lévő korosztályban bőséges keret is kialakítható, addig náluk igen kevés, mindössze 13-14 emberre számíthat jelenleg a szakvezető. Bízunk benne, hogy sikerült itt is megerősíteni a keretet, hiszen a csapat sokra hivatott.

Az előttünk álló szezontól kezdve az U13-as korosztályok számára megszűnik a Bozsik versenyeztetés és csak a bajnoki rendszerben vesznek részt. Változás lesz számukra az is, hogy új edzővel, felnőtt együttesünk játékosával, Sándli Márkkal kezdik meg a felkészülést.

 

 

Felkészülési mérkőzéseink időpontjai:

2021.07.17., szombat 10:00:

MAGLÓDI TC - ECSER (megyei II.)

Maglód

---

2021.07.21., szerda 18:30:

MAGLÓDI TC - PÉTERI (megyei II.)

Maglód

---

2021.07.24., szombat 10:00

MAGLÓDI TC - TESTVÉRISÉG (BLSZ I.)

Maglód

---

2021.07.31., szombat 10:00:

MAGLÓDI TC - PÉNZÜGYŐR (BLSZ I.)

Maglód

---

2021.08.04., szerda 18:30:

TÁPIÓSZECSŐ (megyei II.)- MAGLÓDI TC

Tápiószecső

---

2021.08.07., szombat 10:00

MAGLÓDI TC - GÁZGYÁR (BLSZ I.)G

Maglód

undefined

futsal202209.jpg

Partnereink