A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-TURA VSK):

undefinedEddigi három tavaszi találkozónk egyaránt 1-1-re végződött, így nem csodálkoznánk hasonló folytatáson, igaz az első győzelemre már nagyon ki vagyunk éhezve. Szombaton az a Tura érkezik hozzánk, amelyel több emlékezetes csatát vívtunk már mind az NB 3-ban, mind a megyei küzdelmekben. A Galgamenti csapat igen kiábrándító őszi teljesítményének köszönhetően csak a 14. helyen zárta az őszt, amibe a csapat vezetői nem akartak belenyugodni és tavaszra jelentősen megerősítették a keretüket. Úgy tűnik jó munkát végeztek, hiszen az őszi 12 ponthoz képest, most tavasszal három forduló alatt máris 7 egységet gyűjtögettek, amivel el is mozdultak a kiesőhelyről. Egészen biztos, hogy nem lesz könnyű dolgunk szombaton, ha győzni szeretnénk, ha mégis sikerülne az nagy fegyvertény lenne. Ősszel gólnélküli döntetlenre végeztünk Turán. Vasárnap az U16 és az U19 is hazai pályán fogadja soros ellenfelét, míg a hétfőn rajtoló öregfiúk csapatunk szintén a mi pályaválasztásunk mellett mérkőzik meg a Göd együttesével.

2016.03.19., vasárnap 15:00,  Pest megyei I. osztály, 19. forduló:

MAGLÓDI TC (7.) - TURA VSK (12.)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Párkányi Botond (Sinkovicz Dániel, Kara Pál)

 

További program:

 

2016.03.20. vasárnap, Megyei I. osztály, Keleti csoport16. forduló:

10:00 U19 MAGLÓDI TC (3.) - TÁPIÓSZECSŐ FC (4.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

------

2016.03.20. vasárnap, Megyei II. osztály, Délkeleti csoport, 16. forduló:

12:00 U16 MAGLÓDI TC (4.) - SÜLYSÁP KSK (7.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

-----

2016.03.21. hétfő, Öregfiúk, Közép csoport12. forduló:

16:00 MAGLÓDI TC (7.) - GÖDI SE (2.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

-----

2016.03.21. hétfő, Férfi Futsal NB II, 20. forduló:

20:30 UFC GYÖMRŐ (12.) - MAGLÓDI TC (10.)

Gyömrő Sportcsarnok

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink