hírek

BRILLIÁNS MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ

A vasárnapi öt gólos győzelem után ezúttal hattal nyert az U21.

Már a harmadik percben megszerezte a vezetést a Vecsés, amit az első félidőben egalízáltunk, majd a szünet után húsz perc alatt gólok sorával büntettünk. U21-es csapatunk két győzelmével és 12-1-es gólkülönbségével villámrajtot vett a bajnokságban.

U17-es csapatunk az utolsó pillanatban későbbre halasztotta Vecsés elleni találkozóját.

Bővebben: BRILLIÁNS MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - REAC):

Szombaton lejátsza első hazai mérkőzését felnőtt csapatunk az idei harmadosztályú szezonban. Soros ellenfelünk a nem olyan rég még az NB I-ben szereplő REAC gárdája lesz, akik hozzánk hasonlóan kiélezett versenyfutásban vettek részt az NB III-ban maradásért, bár velünk ellentétben nekik a pályán sikerült kivívni a tagságukat a Keleti csoportban.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC - REAC):

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (1. forduló)

KIÜTÉSSEL KEZDETT AZ U21, FÉLIDŐBEN MÉG VEZETETT, MAJD KIKAPOTT A TARTALÉKOSAN FELÁLLÓ U17.

- Az U21 kapusa Dezső Krisztián ezúttal mezőnyben brillírozott. Két góllal vette ki a részét a győzelemből.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK (1. forduló)

KOZÁRMISLENY - MAGLÓDI TC 7 - 2

Bajor Tibor: "Túl őszintén mentünk bele egy végjátékba. Már nem volt elég erőnk mentálisan, fizikálisan ahhoz, hogy fokozzuk a tempót, jött egy hiba, és teljesen összeomlottunk, mert előtte hatalmasat küzdöttünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe."

foto: Polgár Ferenc

 

NB III., Közép csoport, 1. forduló:

KOZÁRMISLENY FC - MAGLÓDI TC 7 - 2 (2 - 0)

Kozármisleny, 250 néző

jv: Szommer A. (Illés T., Varga G.)

gólszerző: Cziráki A. (37p, 48p), Tóth A. (68p, 88p), Fellai J. 16p, Várda Á. 84p, Szívós A. (90p), ill. Lukács B. 52p, Bartha Sz. 79p

sárga lap: Reitz M. ill. Gecse M.

Kozármisleny FC: Sólyom Cs. – Várda Á., Fellai J., Erdős S., Szabó M. (Reitz B. 68.) – Fenyvesi O., Nagy E. – Cziráki A. (Szívós A. 86.), Lauer N., Nagy K. (Valkovics D. 8.) – Tóth A. vezetőedző: Németh Zsolt

Read More

Maglódi TC: Roma G. 6 - Bogdán I. 6, Budafai G. 5, Matyó M. 4 (Greskó G. 0, 73. p.), Klujber P. 3 – Bencsik R. 4, Gecse M. 5 (Bartha Sz. 0, 62. p.), Oroszi B. 5, Kardos L. 4 (Pokorádi D. 0, 70.p.) – Horváth M. 5, Lukács B. 6. vezetődző: Bajor Tibor.

Bővebben: KOZÁRMISLENY - MAGLÓDI TC 7 - 2

BAJNOKI RAJT

undefined

Az utolsó, Szeged elleni találkozót követően nagyon úgy nézett ki, sokáig nem léphetünk újra pályára az NB III-ban. Aztán a sors még is adott nekünk egy újabb lehetőséget, így a 2014/2015-ös szezonban újra az ország nyolcvan legjobb csapata között találtuk magunkat, már ami az osztálybesorolást illeti. Kezdésnek kaphattunk volna könnyebb ellenfelet is, mint az NB II-től búcsúzó Kozármisleny, de ne legyünk telhetettlenek.

Bővebben: BAJNOKI RAJT

U7.jpg

Partnereink