hírek

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VÁC FC - MAGLÓDI TC):

undefined

A több szempontból is fájó ESMTK elleni vereség után a lehető legnagyobb falatot kell letuszkolnunk a torkunkon. Szombaton a nagy múltú, éppen húsz éve magyar bajnokságot nyerő Vác FC vendégei leszünk. Ahogy két évtizede, úgy most is a Csank János készíti fel az együttest az ellenünk megvívandó csatára. Az biztos, hogy a kék-piros gárda nem hogy a tavaly toronymagasan, veretlenül megnyert pest megyei bajnokságból, de még az NB III-ból is kilóg. Az alacsonyabb besorolást a tisztázatlan tulajdoni viszonyokból fakadó jogi következményeknek tudható be, ami miatt 2013-ban az NB II. helyett a megyei I. osztályban kellett indulniuk. Azóta John P Marshall-nak köszönhetően rendeződtek a viszonyok és szinte összehasonlíthatatlanul profibb körülmények között készülnek, mint mi. Mérkőzésről-mérkőzésre érződik rajtuk, hogy a bajnoki címért hajtanak, amihez természetesen az kiemelkedő játékos keret is tartozik. Persze ez a bajnokság erősebb számukra, mint a megyei, amit az ősszel beszedett két vereség is bizonyít, ugyanakkor sokáig két fronton, a bajnokság mellett a kupában is helyt kellett állniuk és így is hat ponttal vezetik a Közép csoportot. Nálunk Bajor Tibor bosszankodhat, hiszen öt meghatározó játékosával nem számolhat. Horváth Martin, Matyó Máté, Molnár Ottó, Kardos László és a besárgult Szirtesi nélkül kell felvennünk a kesztyűt, így akár az általa már jelzett "titkos ászainkban" bízhatunk. Váci részről Pölöskei Péter és Nagy Richárd játékára nem számíthat a vezetőedző. 

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (VÁC FC - MAGLÓDI TC):

MAGLÓDI TC - ESMTK 0 - 2

HÁROM PONTON KÍVÜL ÖT EMBERT IS VESZÍTETTÜNK.

fotó:ESMTK szurkolóinak és szimpatizánsainak baráti köre (facebook)

 

NB III., Közép csoport, 13. forduló:

MAGLÓDI TC - ESMTK 0 - 2 (0 - 1)

Maglód, Kertész Károly Stadion, 100 néző

jv: Görög M. /4/ (Keszthelyi T., Nagy T.)

gól: Fekete L. 28p, Fekete L. 91p

sárga lap: Budafai G., Bornemissza I., Szirtesi A. ill. Pintér D., Kiss D., Sebestyén D., Fekete L.

kiállítva: Matyó M. 64p (második sárga lap), Horváth M. 73p (második sárga lap), Kardos L. 92p (megrúgta ellenfelét), Molnár O. 93p (második sárga  lap)

Read More

Maglódi TC: Szacskó L. 0 - Németh Zs. 5, Budafai G. 6, Klujber P. 5., Molnár O. 5-2=3, Földi D. 4 (Igrici D. - 76p), Szirtesi A. 5, Horváth M. 6-2=4, Bartha Sz. 5 (Kardos l. 1 68p), Matyó M. 5-2=3, Bornemissza I. 4 (Bencsik R. 4 63p) vezetődző: Bajor Tibor

ESMTK: Imre D - Soós I., Túri D., Pintér D., Surányi Z., Kiss D., Farkas A., Nemes N., Lázár B. (Müllerlei Sz. 46p), Sebestyén D. (Szabó G. 74p), Fekete L. vezetőedző: Turi Zoltán

Bővebben: MAGLÓDI TC - ESMTK 0 - 2

A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-ESMTK):

undefined

Immár hetek óta azt játszuk, hogy egy bíztató eredmény után reménykedünk, majd csalódunk kell. Aztán egy újabb jó meccs után ismét bizakodhatunk... Most is ezt tesszük. Múlt héten a Tisza Volán vendégeként egy ponttal gazdagodtunk, ami még akkor is jó eredménynek számít, ha találkozó nagy részében emberelőnyben játszottunk. Noha az ESMTK 12 ponttal többet gyűjtött, mint mi, mégis jó eséllyel léphetünk szombaton pályára. Az erzsébetiek ugyan négy győzelemmel kezdték a szezont, viszont az azóta eltelt nyolc fordulóban hozzánk hasonlóan csak öt pontot szereztek. Ez idő alatt a gólkülönbségük 5-14, nekünk 4-9. Nincsenek tehát jó formában, amit talán kihasználhatunk és megszerezhetjük első győzelmünket. Ennyi döntetlen után már kiérdemeltünk egy három pontos diadalt! Bajor Tibor vezetőedző sajnos nem számíthat Bátori Balázs játékára, aki múlt héten begyűjtötte ötödik sárga lapját.

Bővebben: A HÉTVÉGE PROGRAMJA (MAGLÓDI TC-ESMTK):

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK: 11. és 12. forduló

MÁR CSAK EGY GÓL KELL A SZÁZHOZ AZ U14-NEK.

Az U14 rangadót nyert, az U21 rangadót veszített a Dunaharaszti ellen. Az U21 a sajnálatos veresége miatt visszacsúszott a tabellán, míg az U14 megerősítette vezető pozicióját. Az U15-nek két vereség, az U17-nek egy győzelem és egy döntetlen az elmúlt két hét mérlege.

Tabellák ITT.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK: 11. és 12. forduló

SZEOL - MAGLÓDI TC 1 - 1

EMBERELŐNY ÉS EGY KIHAGYOTT BÜNTETŐ ELLENÉRE ELÉGEDETTEK LEHETÜNK AZ EGY PONTTAL.

undefined

NB III., Közép csoport, 12. forduló:

SZEOL SC - MAGLÓDI TC 1 - 1 (1 - 0)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 200 néző

jv: Csonka B. /7/ (Flinta Z., Viczián M.)

gól: Ondrejó T. 28p ill. Vincze L. 70p

sárga lap: Szirtesi A., Klujber P., Vincze L., Bátori B.

kiállítva: Forró A. 30. percben (nyilvánvaló gólhelyzetben buktatta ellenfelét.)

 

SZEOL SC: Dongó D. – Kormányos K., Dlusztus A., Forró A., Bjedov B., Grünvald A., Beretka P., Puskás Cs. (Mucsi M. 82p), Faragó B. (Vida G. 46p), Bata Cs., Ondrejó T. (Ngalle J. 72p). Vezetőedző: Tóth Ákos.
Maglódi TC: Szacskó L. 9 – Németh Zs. 6, Budafai G. 6, Szirtesi A. 5, Klujber P. 4, Bátori B. 6, Lukács B. 5 (Földi D. - 68p), Horváth M. 7, Bartha Sz. 5 (Vincze L. 6 46p), Greskó G. 5, Bornemissza I. 7 (Pokorádi - 78p) Vezetőedző: Bajor Tibor

Bővebben: SZEOL - MAGLÓDI TC 1 - 1

U7.jpg

Partnereink