UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Két, rúgott gól nélküli vereséget könyvelhettünk el az elmúlt hétvégét. Mindkét találkozóra érvényes volt a tét nélküli jelző, hiszen mind az U17, mind az U13 korábban bebetonozta magát csoportja második, illetve harmadik helyére. Míg az U13 esetében ezzel a találkozóval zárult szezon, addig az U17-nek még három mérkőzést kell megvívnia, hiszen a másik első osztályú csoport győztesével, a Vác-Deákvárral találkoznak a rájátszásban, majd a helyosztón a másik elődöntő győztesével, vagy vesztesével játszanak az első, vagy a harmadik helyért. Igazából már mindenki a nyári szünetet várja, de reméljük még sikerrel veszik az utolsó akadályokat! Mint írtuk, az U13 már pihenhet. Kopunovic edző tanítványai az utolsó meccsen ugyan nagyarányú vereséget szenvedtek, de a fizikálisan erősebb, az aranyérmet éppen ellenünk kivívó aszódi csapat ellen, nem volt szégyen kikapni. Az egész sorozatot tekintve kimagasló teljesítményt nyújtottak, sokszor tetszetős játékkal párosítva, így megérdemelt számukra a dobogós helyezés. Nem mellékesen pedig Gyurina Márton és Gyüre Márk 9-9 góllal másodikok lettek a tavaszi góllövőlistán. Márk ősszel is 25 gólt termelt, akkor első helyen végzett Vágó Zsombor és Varga Mátyás előtt. U17-ben most tavasszal is mi adtuk a csoport gólkirályát Kovács Bálint személyében, aki 12 gólig meg sem állt. Mind az U13, mind az U17 esetében méltán lehetünk büszkék!

U17-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 10. forduló:

DIÓSD - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 0 (2 - 0)
Diósd, jv: Rozenberger A. (Tunner D.)

gól: György K., Fischer Á.

Maglódi TC: Nagy Zs. (Molnár Zs. 46p) - Pápa N. (Karajos K. 46p), Matók B., Lengyel R., Pápa R., Kovács Bálint, Kovács Barnabás (Széles D. 46p), Kiss K., Béres A. (Nagy Balázs 71p), Gyenes G., Tóth D. (Szémann B. 65p)

kiállítva: Szémann B. a 82. percben

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Nem volt már igazi tétje a mérkőzésnek, így talán túl könnyen vettük a találkozót. Gratulálok a Diósdnak a győzelemhez.

---

U13-as bajnokság, II. osztály, B-csoport, 10. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - ASZÓD 0 - 5 (0 - 1)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Erb L.

gól: Mihály K. 2, Bratek G., Galambos M., Tordai M.

Maglódi TC: Varga A. - Szilágyi Sz., Vertetics Á., Francenzovics D., Tóth R., Forgó B., Herendi B., Varga M., Gyüre M. cserék: Nándori R., Haszán M., Vágó Zs., Szigeti V., Ombodi Sz.

Goran Kopunovic (edző, Maglódi TC): Véget a bajnokságnak és nyugodtan mondhatjuk, hogy egy fantasztikus szezont tudhatunk a hátunk mögött. Nyilván az eredmény is fontos, de a legfontosabb, hogy mind csapatként, mind a játékosok külön-külön egyértelmű és töretlen fejlődést mutassanak. Azt gondolom, hogy bárki láthatja, hogy esetünkben ez is meg is valósult. Húsz meccset játszottunk ebben az évadban, annak háromnegyedét megnyertük. Totális támadó futballt képviseltünk, aminek köszönhetően egy híján százötven gólt szereztünk, és csak harmincnégy gólt kaptunk. Nem csak játékunkkal, hanem mentalitásunkkal, kultúrált viselkedésünkkel is méltóképpen képviseltük a maglódi színeket. Nem csak nagyon elégedett vagyok, de rendkívül büszke is a gyerekekre. Biztos vagyok benne, hogy közülük többen magas szintre juthatnak a labdarúgás szinterén. Köszönöm szépen a szülők egész éves támogatását és szurkolását! Nagyon bízom benne, hogy sokáig ilyen példaértékű hozzáállásuk lesz, mert akkor nagyon nagy segítséget tudnak adni gyermekeik pályafutásához.

U17TTTT.jpg

Partnereink