UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Utánpótlás csapataink számára is elindult a tavaszi szezon. Kettő csapatunk idegenben, kettő hazai pályán találkozott soros ellenfelével. Az őszi menetelést követően magasabb osztályba sorolt U13-as gárdánk a fizikálisan erősebb és idősebb játékosokkal felálló Isaszeg gárdájával találkozott. A végig kiélezett találkozón az utolsó percekre maradt a döntés, ami sajnos nem a mi sikerünket hozta. Hat nyeretlenül megvívott összecsapás után viszont újra győzött az U14, nem is akárhogy, hiszen a három gólt szerző Molnár Csongor vezérletével 8-0-ra diadalmaskodtak a Kelen SC gárdája felett. Három ponttal tért haza az első osztályban szereplő U17 is Tápiószecsőről, ahol leginkább első félidei játékának köszönhette a győzelmét. Az őszi négygólos sikert követőn csak most csak egy ponttal tudott hazatérni U19-es együttesünk Gyömrőről, de egy szomszédvár rangadón az is értékesnek számít.

U19-es bajnokság, II. osztály, A-csoport 1. forduló:

UFC GYÖMRŐ - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 1 (1 - 1)
Gyömrő, jv: Lőrincz Z. (Pető T.)

gól: Horváth B. ill. Ernhöffer M.

Maglódi TC: Nyilas L. (Szakál K. 46p) - Borsi Z., Nádházi P., Borsi M., Szalai M., Kertész Z., Szilágyi B. (Tóth K. 68p), Földváry V. (Osvalda G. 68p), Bertalan H., Ernhöffer M. (Kádár D. 83p), Buzás P. (Szmolár G. 77p)

Balogh Sándor (edző, Maglódi TC): Ismert csapattal találkoztunk, ugyanis az őszi kvalifikációt is a Gyömrő csapatával játszottuk. Sikerült meglepniük minket, egy teljesen más ellenfelet láthattunk. Sokkal több és veszélyesebb helyzeteket alakítottak ki, mint mi, de szerencsére Nyilas Levi és Szakál Kristóf kapusaink parádésan hárították a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A második félidő utolsó negyed órájában mindkét oldalról ment az adok-kapok, lényegében bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak a férfias helytálláshoz, a gyömrői fiataloknak pedig további sok sikert!

---

U17-es bajnokság, I. osztály, B-csoport, 1. forduló:

TÁPIÓSZECSŐ - MAGLÓD-HELLOPARKS 0 - 3 (0 - 3)
Tápiószecső, jv: Varga Z. (Józsa F.)

gól: Lengyel R. 2 (az elsőt 11-esből), Kiss K.

Maglódi TC: Molnár Zs. (Nagy Zs. 72p) - Tóth D., Matók B., Lengyel R. (Nagy Botond 60p), Pápa N. (Nagy Balázs 70p), Gyenes G., Kovács Bálint, Pápa R., Kovács Barnabás, Béres A. (Karajos K. 46p), Kiss K.

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Az első félidőben jól játszottunk és megérdemelten jutottunk háromgólos előnyhöz. Abban bíztunk, hogy a szünet után tovább tudjuk növelni az előnyünket, de nagyon visszaesett játékunk. Sajnos a második félidőre bent maradtunk az öltözőben...

---

BLSZ U14-es 3/4 pályás bajnokság, 1. csoport, 13. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - KELEN SC 8 - 0 (5 - 0)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Tusa Z.

gól: Molnár Cs. 3, Béres G. 2, Teplán Á., Molnár Botond, Molnár Bálint

Maglódi TC: Vass M. - Ochtinszki T., Irsán L., Teplán Á., Béres G., Kovács K., Molnár Bálint, Molnár Botond, Balogh M. cserék: Lucza A., Balog B., Molnár Cs.

Szilágyi Zsolt (edző, Maglódi TC): A mai napon mindenben felülmúltuk ellenfelünket, ezért jár mindenkinek a dícséret. Végig kézben tartottuk a mérkőzést,  csak a végeredmény volt kérdéses. Kiemelni nem tudok, és nem is akarok senkit, ez csapatmunka volt. Köszönjük a szurkolást!  

---

U13-as bajnokság, II. osztály, B-csoport, 1. forduló:

MAGLÓD-HELLOPARKS - ISASZEG SE 2 - 3 (1 - 1)
Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Tusa Z.

gól: Francenzovics D., Herendi B. ill. Lehel B., Németh B., Tihon O.

Maglódi TC: Varga A. - Forgó B., Szilágyi Sz., Francenzovics D., Vertetics Á., Herendi B., Gyurina M., Varga M., Gyüre M. cserék: Kovács L., Szatmári Z., Haszán M., Nagy A., Tóth R., Szigeti V., Vágó Zs., Ombodi Sz., Nándori R.

Goran Kopunovic (edző, Maglódi TC): Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk az Isaszeggel, aminek őszintén tudok örülni, mert ugyan kikaptunk, de a gyerekek fejlődésének szempontjából sokkal többet ért, mint egy 22-0-ás győzelem. A játék képében nem volt benne hogy kikapunk, voltak ugyan egyéni hibák, de sok edzésen gyakorolt dolgot vissza láttam. Összességében nagyon jól játszottunk, jó volt a gyerekek hozzáállása, érzésem szerint közelebb is álltunk a győzelemhez, de ilyen a foci, most nem volt szerencsénk. Gratulálok a fiúknak és az Isaszegnek is a győzelméhez!

 

U7_2022.jpg

Partnereink