KÖZELEG A FELKÉSZÜLÉS HAJRÁJA

undefined

Három hete zajlik felnőtt csapatunk felkészülése. A tervezett munka megfelelően zajlik, igaz sérülések és egyéb okok miatt nem mindig optimális létszámmal tud megjelenni a keret a tréningeken és az edzőmérkőzéseken. Az eddig lejátszott négy találkozó közül az Üllő és a Dabas-Gyón elleni könnyed sikert hozott. A Gyömrő elleni mérkőzés végkimenetele csalóka lehet, ugyanis kiegyenlített első játékrész után, a másodikban felforgatott összeállításban léptünk pályára, ahol végül átgázolt rajtunk a szomszédvár. Most szerdán a másodosztály déli csoportjának - hozzánk hasonlóan harmadik helyén álló - Aranyszarvas SE vendégei voltunk Tápiószentmártonban. Szűkös keretünk ellenére jó iramú, nagyon hasznos találkozót vívtunk ellenük, ahol Kolozsvári László és Tóth Norbert góljaival végül 2-2-re végeztünk.

A keret összetétele közel sem végleges még, hiszen igen sok a kérdőjel. Az biztos, hogy az ősszel 10 gólt szerző, csapatunk két évig becsülettel szolgáló Sándli Márk távozik együttesünktől. Elképzelhető továbbá, hogy két (egyelőre meg nem nevezett játékosunk) felfüggeszti pályafutását. A távozó játékosokat vezetőségünk igyekszik pótolni, zajlanak is az egyeztetések, de konkrétumokkal még nem tudunk szolgálni.

U7_2022.jpg

Partnereink