U14: ÖT GÓLLAL JOBB VOLT A LISTAVEZETŐ

A Vecsés elleni diadalt követően, sokkal nehezebb erőpróba elé állt U14-es együttesünk, amely a veretlen listavezető Ikarus együtteséhez látogatott. A találkozó első félidejében meg is látszott a pozícióbeli különbség és a hazaiak gyakorlatilag eldöntötték a három pont sorsát. A szünet után viszont sokkal kiegyenlítettebb volt az összecsapás, de gól ekkor már nem született.

U14-es BLSZ serdülő, HNP 1. csoport, 7. forduló:

IKARUS BSE - MAGLÓDI TC 6 - 1 (6 - 1)
Budapest, jv: Gutyán K.

gól: Kovács-Peterman Márton 3, Bruzsa B., Nagy M., Král B. ill. Teplán Á.

kiállítva: Vánkos D. a 71. percben (második sárga lapja után)

Maglódi TC: Vass M. - Németh L., Teplán Á., Kovács K., Molnár Bálint, Molnár Botond, Vánkos D., Molnár Cs., Balogh M.

id. Szilágyi Zsolt (edző, Maglódi TC): A mai napon az első helyezetthez  látogattunk, sajnos csere játékosok nélkül. Az első félidőben eldőlt a mérkőzés, az ellenfelünk könyörtelenül kihasználta a hibáinkat, de szünet előtt szépíteni tudtunk. A második félidőben alakzatot váltottunk, amit sikeresnek könyvelhetünk el, hiszen a második játékrész 0:0-ás döntetlent eredményezett, úgy hogy egy büntetőt is kihagytunk. Elégedett voltam a hozzáállással és, hogy ismét nem adtuk fel a mérkőzést, pedig hattal is vezetett az ellenfél. A vereség ellenére emelt fővel távoztunk.

U14masodik.jpg

Partnereink