FUTSAL: FELJUTÁS A CÉL

A bajnokság már a múlt héten elindult, de „szabadnapja” miatt csak hétfőn játssza első bajnokiját az előző szezon végén bronzérmet szerzett futsal csapatunk. Nagyon közel álltunk a feljutáshoz, ám egy hiba miatt lecsúsztunk a lehetőségről, mert pont annyi egységet vontak le, ami ahhoz kellett, hogy riválisaink örüljenek. Nagy csalódás volt, de mára túlléptünk rajta és újra a bajnoki címre hajthatunk. Csapatunk keretéből egy távozó volt Bura Attila (Kastélydomb) személyében, míg négyen érkeztek: Beliczky Gergő (ETO Futball Kft.), Szacskó László (Rubeola FC), Somogyi Marcell (Hajdúszoboszló), Oláh Dávid (Nyírgyulaj)

Az indulásról Németh Gusztáv szakosztályvezetőt kérdeztük.

Nem épp a legjobb hangulatban ért véget az előző bajnokság. Hiába voltunk sokáig az élen. Nem tudtunk feljutni. Sikerült túllépni a csalódáson?

Az első időkben nagyon szomorú és csalódott voltam, mert a fiúk mindent megtettek a bajnoki cím elérése érdekében, de egy általam elkövetett szabályértelmezési hiba miatt nem a pályán dőlt el a bajnoki cím. Megbeszéltük a fiúkkal, hogy sajnos mivel amatőr csapat vagyunk a hibák is amatőrök, amiket elkövetünk. Mostanra rendeztük a sorokat és ezt mi sem mutatja jobban, hogy a csapat egyben maradt.

Igaz, hogy sokáig kérdéses volt, hogy ezek után egyáltalán elindul-e a csapat a bajnokságban?

Igen igaz, hogy az utolsó pillanatban dőlt el, hogy indulunk. Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzet nem teszi lehetővé, hogy minden olyan feltételt, ami eddig adott volt azt idén is biztosítani tudjuk a csapatnak. Megbeszéltük a csapattal a helyzetet és vállalták így is a bajnokságot.

Idén is marad a cél, vagyis a feljutás?

A keret nagyon erős és hétről hétre egyre jobban játszunk. Nem lehet más a cél, mint a bajnoki cím.

futsal202209.jpg

Partnereink