AZ ÉV JÁTÉKOSA: NÉMETH ZSOLT

 

 

Mint minden évben, úgy most is megválasztották az év felnőtt labdarúgóját, akinek a díját a labdarúgó szakosztályunk évzáróján adták át. Volt akikben felmerült, hogy az őszi kiábrándító szezon után talán nem kellene idén oda ítélni senkinek az elismerést, de végül ezt a gondolatot hamar elhessegetve döntés született. Az év labdarúgója idén, immár másodszor a kiváló védekező középpályás Németh Zsolt.

Gratulálunk! Másodszor kaptad ezt az elismerést, mikor volt az első alkalom?

Köszönöm szépen. Két évvel ezelőtt kap először.

 

Akkor egy kicsit emelkedettebb hangulatban vehetted át a díjat.

Igen, és úgy érzem, hogy akkor jobban meg is érdemeltem.

 

Szerinted miért esett rád a választás?

Talán inkább a tavaszi szezonnak köszönhető. Voltak olyan meccsek, amikor kimondottan jól játszottam. Voltak olyan találkozók, amikor egy erős átlagot hoztam. Az őszről ezt már nem igazán mondhatom el. Sem nekem, sem a csapatnak nem ment a játék, nem volt bennünk átütőerő. A különböző tényezők is ellenünk játszottak. Sokszor kevesen voltunk, a tél felé haladva nem tudtunk megfelelően edzeni és mindezek a dolgok természetesen kihatással voltak a teljesítményünkre.

 

Eddig sikeresebb időszakokat élhettél át nálunk.

Igen, az itt eltöltött öt évem alatt, nyertünk három ezüstöt, idén a hatodik hely és a sikeres osztályozó, ez a tizenötödik kicsit kilóg a sorból.

 

Az itt töltött időszakodból mi számodra a legszebb emlék?


Természetesen a második helyek mind emlékezetesek. Főleg, amikor a Ferencváros mögött végeztünk. Ezek az eredmények miatt keserűség is lehetne bennünk, de igazából mindig igazán erős csapatok miatt maradtunk le az aranyéremről. A Fradit nem kell bemutatni, a Dunaújváros most is az NB I ajtaján kopogtat, a Putnok pedig évek óta meghatározó csapata volt az NB III-nak és az NB II-ben is megállták a helyüket. Legemlékezetesebb meccsem pedig a Vasas II. elleni, amikor hazai pályán az én gólommal nyertünk 2-1-re és azzal a győzelemmel lettünk másodikak. (A videón 2:20-nál)

 

Legrosszabb emlék?

Az nem olyan rég volt. A Szeged ellen elszenvedett 7-1-es kudarc nagyon fájt. Nehéz volt feldolgozni ennyi kapott gólt, főleg úgy, hogy én is a védelem része vagyok. Nem is emlékszem volt-e már részem ekkor vereségben.

 

Véleményed szerint meg lehet tavasszal a bent maradás?

Egy jó alapozással megcsíphetünk még egy nem kieső helyet.

 

Elképzelhető, hogy néhány játékos távozik a télen. Maradsz nálunk, vagy Te is búcsút intesz nekünk?

Mindenféleképpen maradni szeretnék. Nem vagyok olyan játékos, aki, ha a csapatának nem megy, akkor tovább áll. Szeretem a kihívásokat és azt gondolom igenis képesek lehetünk a bent maradni és ebben én is szeretnék segíteni a csapatnak.

 

Hogyan töltöd a téli szünetet?

Természetesen a családommal szeretnék eltölteni minél több időt. Van egy két éves, gyönyörű kislányom, akivel mondanom sem kell, szeretnék nagyon sokat játszani.

 

Mit kívánsz csapatunknak a 2014-es esztendőre?

Egy nagyon jó alapozást és egy nagyon jól sikerült tavaszi szezont. Itt még megragadnám az alkalmat és mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és nagyon boldog új évet kívánnék!

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink