AZ ŐSZI SZEZON SZÁMOKBAN

A felnőtt csapatot két és fél évig irányító Baranyai Pált Gálvölgyi István váltja a kispadon!

Felnőtt csapatunk elszomorító őszi szezont produkált. Tizenhat évet kell vissza mennünk az időben, hogy ennél rosszabb őszi időszakot találjunk. Akkor a megyei másodosztályban, az 1997/1998-as évadban mindössze négy ponttal vonultunk téli pihenőre. Tavasszal ugyan jobbak voltunk, de a kiesést sajnos nem úsztuk meg és kiestünk a legalsó osztályba. Szerencsére csak egy évet töltöttünk ott, ugyanis a következő szezonban már bajnoki címet szerezve jutottunk vissza. Ettől datálódik egyébként Tabányi Pál elnöksége és csapatunk magasabb osztályokba jutása. Harmadosztályú időszakunkban is szerepeltünk már gyatrán, de ennyire még soha. Igaz a 2007/2008-as bajnokságban is volt, hogy csak 11 pont jött össze, de az tavasszal volt és akkor ősszel a hetedikek voltunk. Tizennegyedikként végeztünk és csak a visszalépések miatt maradtunk bent. Utána viszont három ezüstérmet is szereztünk. Talán ez is egy újabb sikeres időszak előfutára? Túlzott optimizmust azért nem szeretnénk táplálni senkiben, viszont semmi nincs veszve. Egyértelmű cél tavaszra a bentmaradás. Alábbi összeállításunkban a sikertelenségre okokat nem szeretnénk keresni, csak számokban bemutatni az őszi szezont.

Jelenleg így állunk:

 

Harmadosztályú őszi szezonjaink:

2006/2007, Mátra-csoport, 14 csapat:

12. Maglódi KSK  13  4  0  9  23-36  12p  30,7%, a bajnokság végén a 11. helyen végeztünk.

2007/2008, Mátra-csoport, 16 csapat:

7. Maglódi KSK  15  6  3  6  26-27  21p  46,66%, a bajnokság végén a 14. helyen végeztünk.

2008/2009, Mátra-csoport, 16 csapat:

8. Maglódi KSK  15  6  3  6  22-23  21p  46,66%, a bajnokság végén a 10. helyen végeztünk.

2009/2010, Mátra-csoport, 14 csapat:

2. Maglódi TC  13  7  4  2  28-14  25p  64,10%, a bajnokság végén a 2. helyen végeztünk.

2010/2011, Duna-csoport, 16 csapat:

4. Maglódi TC  15  8  3  4  24-16  27p  60,00%, a bajnokság végén a 2. helyen végeztünk.

2011/2012, Mátra-csoport, 15 csapat:

5. Maglódi TC  14  7  2  5  29-22  23p  54,76%, a bajnokság végén a 2. helyen végeztünk.

2012/2013, Mátra-csoport, 14 csapat:

6. Maglódi TC  13  7  1  5  30-20  22p  56,41%, a bajnokság végén a 6. helyen végeztünk.

2013/2014, Közép-csoport, 16 csapat:

15. Maglódi TC  15  2  5  8  20-42  11p  24,44%, + a tavaszi szezonból lejátszott Komló-Maglód 1-0

--------

Ebben a bajnokságban 16. forduló alapján:

 

Hazai pályán:

14. Maglódi TC  8  1  4  3  14-18  7p

Vendégként:

15. Maglódi TC  8  1  1  6  6-25  4p

 

I. félidőben:

14. Maglódi TC  16  3  4  9  9-21  13p

II. félidőben:

14. Maglódi TC  16  4  5  7  11-22  17p

-------

Amire büszkék lehetünk:

Bölcske - Maglódi TC 0-1, Videoton II. - Maglódi TC 0-0

Amit jobb lenne elfelejteni:

Maglódi TC - Szekszárd 3-3 (a 89. percben még 3-1-re vezettünk)

Szeged-Maglódi TC 7-1

 

Az osztályzatok és a góllövőlista alapján a legjobb labdarúgónk ősszel Weisz Tamás volt.

 

 

 

Házigóllövőlista:

7 gólos: WEISZ TAMÁS

3 gólos: Rábold Richárd, Pintér András

2 gólos: Lukács Ádám

1 gólos: Rakita Gábor, Polyák Balázs, Bornemissza István, Lanczkor Gábor

+ 1 öngól

-------

Színes lapok:

3 piros lap: Prókai Péter (7. forduló, 11. forduló, 15. forduló)

2 piros lap: Szacskó László (7. forduló, 14. forduló),

1 piros lap: Baranyai Pál (10. forduló), Bornemissza István (8. forduló), Budafai Gergő (2. forduló)

 

9 sárga lap: Németh Zsolt

6 sárga lap: Polyák Balázs

5 sárga lap: Pintér András

4 sárga lap: Prókai Péter, Szőke Róbert, Weisz Tamás

3 sárga lap: Bornemissza István, Makovi Richárd

2 sárga lap: Lanczkor Gábor, Murinai Barnabás, Budafai Gergő

1 sárga lap: Krekács Tamás, Rakita Gábor, Rábold Richárd, Vincze László

-------

Játékosrangsor:

Baranyai Pál edző a Sportszelet újságnak adott osztályzatai alapján (zárójelben a pályáralépések száma, értékelhető, tehát legalább 30 percet pályán töltött mérkőzések száma):

1. Dócza Gábor (Gyulai Termál, 12,11), 7,00

...

131. Weisz Tamás 5,69 (13,13)

144. Németh Zsolt 5,60 (15,15)

158. Pintér András, Szőke Róbert 5,50 (14,14-14,14)

178. Lukács Ádám 5,36 (14,14)

184. Rábold Richárd 5,30 (10,10)

188. Bencsik Roland 5,22 (10,9)

189. Murinai Barna 5,21 (14,14)

191. Budafai Gergő 5,18 (12,11)

199. Prókai Péter 4,83 (12,12)

201. Gecse Gyula 4,78 (9,9)

203. Bornemissza István 4,73 (12,11)

Azon játékosok, akik kevesebb mint 8 értékelhető mérkőzésen léptek pályára:

Rakita Gábor 5,67 (6,6)

Lanczkor Gábor 5,60 (5,5)

Makovi Richárd 5,50 (9,6)

Lukács Bálint 5,25 (6,4)

Krekács Tamás 5,00 (5,3)

Rudolf Krizstián 5,00 (3,2)

A többi játékos átlaga nem érte el a 5,00-ás osztályzatot.

 

- Az újság posztonkénti rangsorában sehova nem tudtunk játékost delegálni az első tíz közé.

- Az őszi szezonban mindössze öt fordulóban tudtunk játékost adni a forduló válogatottjába. Kétszer szerepelt Rábold Richárd, egyszer Lanczkor Gábor, Németh Zsolt, Prókai Péter, Rakita Gábor és Weisz Tamás a legjobbak között.

- Weisz Tamást egyszer a forduló legjobbjának választották.

 

A sikertelenség miatt, ami több tényezőből adódott össze, távozik a csapat éléről Baranyai Pál edző - akinek a helyét Gálvölgyi István veszi át -, de azt azért ne felejtsük el, hogy az elmúlt 10 évben senki nem tudott olyan sokáig a felnőtt csapat kispadján maradni, mint ő. 2011 őszétől 2013 végéig végezte munkáját. 70 bajnoki mérkőzésen 32 győzelem, 13 döntetlen és 25 vereség volt a mérlege. 146 rúgott gól mellett 126-ot kaptunk és összesen 109 pontot gyűjtöttünk. Irányításával szereztünk egy ezüstérmet és sikeres osztályozóval bentmaradtunk a harmadosztályban. Köszönjük szépen!

U14masodik.jpg

Partnereink