ASZTALITENISZ SZAKOSZTÁLY

A súlyemelő szakosztályon kívül még egy sportággal, az asztalitenisszel bővült klubunk az elmúlt időszakban. Noha sokan csak hobbi sportként tekintenek a pingpongra, Maglódon immár három éve versenyszerűen is űzik ezt a világon oly közkedvelt asztali játékot. A bajnokságban folyamatosan javuló teljesítmény rukkolnak elő és immár két csapatot is tudtak indítani. Az alábbiakban Bódi Imre szakosztályvezetővel készített interjúnkat olvashatják.

Bódi Imre versenyzőként is segíti a csapatot.

maglodtc.hu: Mióta műkődik az asztalitenisz egyesület és mióta működnek a Maglódi TC szakosztályaként?

Bódi Imre: Nem olyan régen én még Vecsére jártam játszani a helyi egyesülethez, ahol végül is a jelenlegi csapatunk is összejött. Idővel szűkösek lettek az edzéslehetőségeink és felvetődött, hogy jó lenne egy saját egyesületet alapítani. Úgy három éve aztán felkerestem Tabányi Pál polgármester urat, aki egyben a Maglódi TC elnöke is, hogy ha lehetséges valamilyen kis támogatással és teremhasználati lehetőséggel segítse a terveinket. Majd miután ő együttműködéséről biztosított, felkerestem az iskolaigazgatót, Hosszú Tibort, akivel szintén megállapodtunk így végül beszálltunk a Diáksportkörbe is és végre otthonra találtunk. A termet ingyen kapjuk, cserében a Diáksportkör keretein belül foglalkozunk az iskola fiataljaival, míg a Maglódi TC az idősebb játékosok versenyeztetésének lehetőségét teremti meg a számunkra. A fiatalokkal is jól indult a közös munka, hiszen már az első évben Márton Balázs révén, a Megyei Olimpián első helyezést értünk el. Azóta ő már a felnőtt csapatot erősíti, de a megyei megmérettetéseken továbbra is több szép sikert értek el a Diáksportkör versenyzői.

maglodtc.hu: Hogyan került kapcsolatba az asztalitenisszel és mit lehet tudni a versenyzői múltjáról?

Bódi Imre: Mint minden gyerek és is sokat pingpongoztam kisgyerekkoromban. Főleg a KISZ klubban volt lehetőségem játszani a társakkal, de akkor jellemzően még a kocsmákban is voltak asztalok, ahol, ha tehettük mi is ütögettünk. Akkor élte hőskorát a Jónyer-Gergely-Klampár trió, akik rám is hatással voltak. Akkoriban Magyarországon még nagyon élt az asztalitenisz. Több versenyzési lehetőség volt, mint most. Én például járási bajnokságokban szerepeltem, ahol több dobogós helyezést is elértem egyéniben és csapatban is. Aztán, amikor a szakközépiskolába kerültem elszakadtam az asztaltól és kapcsolatba kerültem más sportágakkal. Azóta eltelt harminc év, ezektől eltávolodtam, de mivel nagyon hiányzott mozgás, úgy gondoltam felelevenítem a régi szerelmet és újra az ütőhöz nyúlok. Végigjártam a környéket és végül Vecsésen találtam egyesületet, ahonnan aztán a Maglódi csapat is kinőtte magát.

maglodtc.hu: A bajnokságokban milyen eredményeket értek el eddig?

Bódi Imre: Eleinte többen csak kedvtelésből jöttek le az edzésekre, majd egyre többen gondolták úgy, hogy versenyszerűen is űznék ezt a sportágat, így már az első év szeptemberében elindultunk a Pest megyei bajnokságban. Mondhatjuk, hogy folyamatosan javulunk, hiszen a 2011/2012-es pontvadászatban a hetedik helyen, majd a most tavasszal véget ért sorozatban már az ötödik pozícióban végeztünk. Lehettünk volna dobogósok is, de a nagy rivális Budaörs, az ellenünk megvívandó összecsapásra nem túl sportszerűen egy korábbi élvonalbeli játékossal, a csapat edzőjével állt ki. A fia helyett induló, korábban női Bajnokok Ligáját nyerő tréner szerepeltetése természetesen döntőnek bizonyult és sajnos alulmaradtunk. Szerencsés esetben feljuthattunk volna a Megyei A osztályba, de emiatt és rossz formaidőzítés miatt sajnos elszálltak érmes álmaink. Azt kell mondjam eredményeink így is jónak mondhatóak, hiszen külön edzőnk nincs. Mindenki saját magát edzi és próbál minél jobban felkészülni a hétvégi bajnoki fordulóra.

maglodtc.hu: - Mik az idei célkitűzések?

Bódi Imre: Egyértelműen a dobogó! Persze ez most még lutri, hiszen nem tudjuk, hogy többi csapat milyen játékerőt képvisel. Tavaly megtanultuk, hogy nüansznyi dolgokon múlhat egy-egy összecsapás, így tudjuk, hogy kiemelkedő eredményt csakis nagyon jó felkészüléssel érhetünk el. Szerencsések vagyunk, hiszen idén már indíthattunk egy második csapatot is, amely a bajnoki felkészülést is elősegíti. Ahogy egyre ismertebbek lettünk, egyre többen jöttek játszani, akik közül többen jelezték, hogy, ha van rá mód szeretnének versenyezni is. Természetesen az első csapatnál és a második gárdánál, más-más célokért küzdünk. Az első csapat jól, három győzelemmel, míg a bajnokság légkörét most szokó második csapat három vereséggel rajtolt.

maglodtc.hu: - Mit lehet tudni a szakosztály taglétszámáról?

Bódi Imre: Ez nagyon változó. Ami biztos, hogy van tíz igazolt, versenyengedéllyel, sportorvosi igazolással rendelkező játékosunk. Ezenkívül, miután edzéseink nyíltak, van, hogy húszan vagyunk, van, hogy csak egy-két érdeklődő látogat meg minket. Volt, hogy, Vajda Attila olimpiai bajnok kenusunk és egyébként Maglódi kedvese is részt vett edzésünkön, amely megtiszteltetés volt a számunkra.

maglodtc.hu: Mennyi a szakosztály költségvetése?

Bódi Imre: Egy szponzor jelentkezését bizony szívesen vennénk. Igen szűkösen élünk, az egészéves költségvetésünk mintegy százezer forint, ami fedezi a nevezéseket, a versenyengedélyeket, a mérkőzésekre való eljutást, néhány labdát és hálót. Viszont a felszerelések, sportszerek beszerzése is komoly tétel, amit magunknak kell biztosítani. Ha csak az ütőt veszem, amelynek borítása oldalanként hatezer forint és nem bír többet fél évnél, máris 24000 forintnál járunk. Tíz versenyzőnél az már negyedmillió forint egy évben. Az utóbbi időben sikerült hozzájutnunk két versenyasztalhoz. Az egyiket a Maglódi Torna Club-tól kaptuk, a másikat az IPA (International Police Association) nemzetközi rendőrszervezet vezetőjétől Lovasi Józseftől kaptunk használatra, aki szintén Maglódon él és segít bennünket. Ez a két asztal nagy segítség, de szükségünk lenne további kettőre, amely kétszázezer forintnyi kiadás lenne, amit nem tudunk megfinanszírozni.

maglodtc.hu: Van még olyan dolog, amit a szakosztály életével kapcsolatban megemlítene?

Bódi Imre: Lovasi Józseffel kapcsolatban még megjegyezném, hogy velük szoktunk csinálni minden évben egy Karácsony Kupát, amely idén talán Mikulás Kupa lesz, hiszen december 7-én kerül megrendezésre. Itt, minimális nevezési díj mellett reggel kilenctől estig mérhetik össze a tudásukat a jelentkezők és torna formában vívhatnak egymással. A legjobbakat díjazzuk és különféle dolgokkal, étellel-itallal, nassolnivalókkal kedveskedünk a részvevőknek. Ezen kívül nagy élmény még a számunkra, amikor a testvérvárosunk, Vámosladány játékosaival mérkőzhetünk meg. Ezek mindig jó hangulatú baráti találkozók.

maglodtc.hu: Aki kedvet kapna a pingponghoz és szívesen lejárna edzésre, annak mit kell tudnia? Mikor vannak az edzések? Mennyibe kerül a részvétel?

Bódi Imre: Az edzések kedden este 19:30-tól 22 óráig, szerdán és csütörtökön 18 órától este 22 óráig és szombaton, ha nincs meccs, 11 órától 15 óráig vannak, a központi iskola tornatermében. Tagdíjat nem szedünk senkitől. A mozgás a lényeg, örülünk, ha jönnek és megismernek minket.

Eddigi eredmények:

PEST MEGYE "B" DÉL

1. forduló:

BUDAÖRS - MAGLÓDI TC II. 12 - 6

győztes meccsek: Kiss-Preiner párosban, Kiss 2, Preiner, Losó, Puskás

MAGLÓDI TC I. - GÖDÖLLŐ VI. 18 - 0

győztes meccsek: Bódi, Márton, Starostiák, Tombor minden meccsét megnyerte

2. forduló:

MAGLÓDI TC I. - CSÖMÖR 11 - 7

győztes meccsek: Bódi-Márton párosban, Tombor 3, Starostiák 3, Márton 2, Bódi 2

GYÁL II - MAGLÓDI TC II. 17 - 1

győztes meccsek: Preiner

3. forduló:

MAGLÓDI TC II - MAGLÓDI TC I. 2 - 16

győztes meccsek: Preiner, Doma ill. Starostiák-Tombor, Márton-Gerencsér párosban, Tombor 4, Márton 4, Gerencsér 4, Starostiák 2

4. forduló:

DUNAHARASZTI MTK II. - MAGLÓDI TC I. 3 - 15

győztes meccsek: Bódi-Márton, Starostiák-Tombor párosban, Tombor 4, Márton 4, Bódi 2, Starostiák 1

MAGLÓDI TC II. - GÖDÖLLŐ VIII később

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink