Futsal

FUTSAL: SIKERES NYITÁNY

Jól indul az immár NB II-ben szereplő futsal csapatunk bajnoki rajtja, miután szoros első félidőt követően 9-3 legyőzte az Újpesti TE csapatát. 2-0-ás vezetésünk után még kiegyenlített ellenfelünk, ám 2-2 után szinte azonnal beindult a maglódi henger. Góljainkból ötöt is a mesterien játszó Rábold Richárd szerzett. A találkozó egyben a gyömrői csarnoktól való búcsú is volt, hiszen következő "hazai" mérkőzéseinket már az osztály igényeinek jobban megfelelő üllői csarnokban játszuk le.

Bővebben: FUTSAL: SIKERES NYITÁNY

FUTSAL FELKÉSZÜLÉS: AZ NB 1-ES VESZPRÉMMEL IS MEGMÉRKŐZTÜNK

Futsal csapatunk két edzőmérkőzéssel hangolt az NB 2-es bajnoki nyitányra. Előbb Gyömrőn végeztünk döntetlenre az ugyancsak másodosztályú Kecskeméttel, majd az NB 1 egyik élcsapatához a Veszprémhez látogattunk.

Bővebben: FUTSAL FELKÉSZÜLÉS: AZ NB 1-ES VESZPRÉMMEL IS MEGMÉRKŐZTÜNK

FUTSAL: SIKERREL VETTÜK AZ OSZTÁLYOZÓT

A hazai pályán megszerzett négy gólos előnyünket Nagykanizsán is megtudta őrizni csapatunk, így kivívta az NB II-ben való indulás jogát.

Bővebben: FUTSAL: SIKERREL VETTÜK AZ OSZTÁLYOZÓT

FUTSAL: ELŐNNYEL UTAZHATUNK NAGYKANIZSÁRA

Pest megyei bajnok futsal csapatunk a sorsolás szeszélye folytán az NB II-ért folytatott rájátszás során a Nyugati csoportba került, ahol Nagykanizsát húzták számunka ellenfélnek. Csoportunk második helyezettje a Kistarcsa szerencsésebb volt, hiszen ők erőnyerőként, játék nélkül jutottak fel a másodosztályba.

Bővebben: FUTSAL: ELŐNNYEL UTAZHATUNK NAGYKANIZSÁRA

FUTSAL: BAJNOKCSAPAT!

Lejátszotta utolsó mérkőzését csapatunk a Pest megyei regionális, vagy ha úgy tetszik, NB 3-as futsalbajnokságban. A találkozó tétje nem volt kevesebb, mint a bajnoki cím, amit végül szép játékkal abszolváltak is Németh Gusztiék.

Már a találkozó előtt lehetett tudni, hogy a Kistarcsa csak három gólos győzelmet aratott, így akár egy minimális különbségű diadal is elég lehet a dobogó legfelső fokához. Együttesünk viszont nem aprózta el, hiszen a csere nélkül felálló Garvittax ellen végig nagy kedvvel, kreatívan játszva, szép gólokat szerezve 11-2-re nyerték meg a találkozót, majd vehették át a szövetség képvislőjétől, Gyetvai Pétertől (képünkön Merczel Jánossal) a bajnoknaknak járó serleget, illetve kupát.

Sokáig viszont nem lehet ünnepelni, ugyanis jogot nyertünk az NB 2-es tagságért vívandó rájátszásra, amelynek mérkőzéseire hamarosan sor kerülhet, hacsak nem játék nélkül jutunk fel, mert jelen pillanatban erre is van esély.

Meg kell még jegyeznünk, hogy a most befejeződött bajnokság góllövőlistáján 70 góllal a második helyen végzett Rábold Richárd, aki egész évet tekintve is fantasztikusan játszott. Illetve két gólt szerzett az a Lipők Benjamin is, aki a kapuban védett parádésan mérkőzésről mérkőzésre. A gólok további eloszlása: Poncok Csaba 28, Horváth Richárd 22, Totika Béla 22, Gál József 17, Sipos Adrián 16, Balogh Zoltán 15, Németh Gusztáv 11, Kis Róbert 8, Szűcs Richárd 7, Merczel János 6, Bódi László 5, Nagy Tamás 5, Vernes Zsolt 3, Lipők Benjamin 2, Greskó Gábor 1, Hollauer Balázs 1

Az is beszédes adat, hogy csapatunk 28 mérkőzésén egyszer sem kapott piros lapot és sárga lapokból is összesen mindössze 10-et gyűjtött be.

Bővebben: FUTSAL: BAJNOKCSAPAT!

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink