FUTSAL: ERŐSÍTÉS UTÁN GYŐZELEM KARTALON

Felsőházi rájátszásra pályázó felnőtt együttesünk nem sokat tétlenkedett, miután megnyílt az átigazolási piac. Mindjárt az első napon, vagyis múlt héten pénteken, három NB-s szinten kiemelkedő képességű játékost, Érseket Róbertet, Seregy Tamást és Vékei Nándort igazoltuk át NB 1-es csapataikból. Mindhárom játékost bevethető volt hétfőn a Kartal ellen, így nem is csoda, nagyon fontos győzelmet arattunk és nagy lépést tettünk céljaink elérése szempontjából.

Németh Gusztáv csapatvezető az új igazolásokról:  Három új (régi) játékos érkezett a téli átigazolási időszak első napján. Érsek Róbertet a Ferencváros NB1-es csapatától sikerült elcsábítanunk és biztos vagyok benne, hogy meghatározó tagja lehet a csapatunknak. Robi munkahelyi és magánéleti elfoglaltsága mellett nem tudta vállalni az első osztályú edzés és meccstethelést, így egy igazán kiemelkedő tudású játékost tudhatunk sorainkban.
Seregy Tamás az ugyancsak NB1-es Dunaújváros csapatától érkezett, ahol a főszponzor kilépett a klub mögül, így az összes profi játékosával szerződést bontott az egyesület. Tomi volt már nálunk két évvel ezelőtt, majd Pécs és Dunaújváros érintésével tért vissza hozzánk.
Vékei Nándor a harmadik igazolásunk a télen. Nándi is komoly NB1-es múlttal rendelkezik. Játszott a sokszoros bajnok Berettyóújfalu, a DEAC és legutóbb az Újpest futsal csapatában. Kreatív és technikás játéka szintén nagy erősítést jelent a hátralévő mérkőzéseken. A hétfői Kartal elleni mérkőzésen mindhárom új igazolásunk szerephez jutott és igazolták, hogy komoly játékerőt képviselnek. Üdvözöljük új játékosainkat és nagyon örülünk érkezésüknek!

 

Futsal NB II., Keleti csoport, 16. forduló:

KARTAL - MAGLÓDI TC 3 - 4 (1 - 4)

Kartal, jv: Muhari G., Tiringer M. (Róka K.)

gól: Irhás I., Jakab Á., Nagy G. ill. Vadászi E., Vékei N., Hollauer B., Simon Zs.

sárga lap: Somogyi M., Gerebenics N., Bánfalvi B., Somogyi B. ill. Érsek R.

Kartal: Somogyi M. - Nagy G., Gerebenics N., Irhás I., Bánfalvi B. cserék: Somogyi B., Jakab N., Jakab Á., Szabó R.

Maglódi TC: Lipők B. - Simon Zs., Érsek R., Vadászi E., Petric B. cserék: Matus T., Hollauer B., Horváth R., Tatai T., Lázár Zs., Seregy T., Poncok Cs., Vékei N., Papp R. vezetőedző: Haffner György

Németh Gusztáv (játékos-csapatvezető, Maglódi TC): Sorsdöntő, a felsőház szempontjából nagyon fontos mérkőzést játszottunk a tavalyi csonka szezon bajnokával, idegenben. A tét rányomta a játékunkra a bélyegét, és hamar hátrányba is kerültünk. Ahogy telt az idő egyre javult a játékunk, és az ellenfél is fáradni látszott. Szép támadásokat vezettünk, majd 4:1-es állással fordultunk. A hazai csapat ezután a teljes második félidőt 5:4 elleni felállással játszotta, amivel sajnos nem tudtunk mit kezdeni, esetleges hibáikat nem tudtuk góllal büntetni. A vége nagyon izgalmas és szoros lett, de szerencsére mi örülhettünk a 4:3-as győzelemnek. Jövő héten a Csenger érkezik, akikkel mindig nagyon jó meccseket játszunk, és ez minden bizonnyal most is így lesz, mivel mindkét csapatnak égető szüksége van minden pontra.

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink