U16: LÉTSZÁMHIÁNYOSAN, DE EMELT FŐVEL KAPTUNK KI

Vasárnap Tökölre utazott serdülő csapatunk, ahol a dobogóért küzdő hazaiak ellen sajnos csak 10 emberrel tudtunk kiállni. A létszámhiány ellenére együttesünk nem játszotta el az áldozati bárány szerepét és igen bátor hozzáállással igyekezett megnehezíteni ellenfele dolgát. Persze a labdarúgással még mindig csak ismerkedő játékosainkkal szemben jelenlegi tudáskülönbség meglátszott eredményen, de vereség és vereség között is van különbség

Megyei II. osztály, Délnyugati csoport, 10. forduló:

U16 TÖKÖL VSK - MAGLÓDI TC 6 - 0 (2 - 0)

Tököl, jv: Mautner Zs. (Zuigéber A.)

gól: Kiss K. 4, Kleineizel R., Németh S.

Maglódi TC: Kormány B. - Márkus Cs., Fekete K., Teiner G., Ács M., Fekete D., Szarka D., Muhi V., Molnár T., Solymosi G.

Lévai Csaba (edző, Maglódi TC): Szűk kerettel látogattunk Üllőre, ahol a végig domináns hazaiak ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattak felettünk. Kevés helyzetet dolgoztunk ki, inkább csak a kontrákban bízhattunk, de azokban is hiába. A párharcokat sorra elveszítettük. A második félidőben kicsit harcosabban léptünk pályára és igaz, hogy csak tengelyben, de több támadást vezettünk, amikből három gólt sikerült szereznünk, de ellenfelünk győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

285656753_4951200434989295_6087673656339598129_n.jpg

Partnereink