U16: VERESÉG ÜLLŐN

Serdülő együttesünk számára nem csak a soros ellenfelek, hanem magára a meccsre való kiállás is külön kihívást jelent. Ezúttal Üllőre utaztunk csere nélkül, ahol a végig fölényben játszó hazaiak ellen csak a második félidőben sikerült kicsit szorosabbá tenni a találkozót, ám így is három gólos vereséget szenvedtünk.

Megyei II. osztály, Délnyugati csoport, 8. forduló:

U16 ÜLLŐ SE - MAGLÓDI TC 6 - 3 (4 - 0)

Üllő, jv: Mércse I. L. (Mércse II. L., Szabolcsi T.)

gól: Kovács D. 3, Fülöp V. 2, Stász Á. ill. Muhi V. 2, Slezák G.

Maglódi TC: Kormány B. - Márkus Cs., Fekete K., Teiner G., Slezák G., Fekete D., Szarka D., Muhi V., Molnár T., Csizmadia Zs., Solymosi G.

Lévai Csaba (edző, Maglódi TC): Szűk kerettel látogattunk Üllőre, ahol a végig domináns hazaiak ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattak felettünk. Kevés helyzetet dolgoztunk ki, inkább csak a kontrákban bízhattunk, de azokban is hiába. A párharcokat sorra elveszítettük. A második félidőben kicsit harcosabban léptünk pályára és igaz, hogy csak tengelyben, de több támadást vezettünk, amikből három gólt sikerült szereznünk, de ellenfelünk győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

3301258
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
2153201
0
2153201
1148057
2153201
0
3301258
Your IP: 3.229.142.104
2021-08-05 07:48:04
SzaboD2.jpg