U15

U14: SZOROS MECCSEN DÖNTETLEN

Bajor Tibor csapata az U14 egyre inkább magára talál. Három hete az Ecser csapatát verte meg, most pedig a szintén előtte álló Tápióságtól csent el egy pontot. Ha nem is sok, de egy kis remény még mindig mutatkozik a dobogó elérésére. A találkozón Balogh Dominik (képünkön) remek fejesgólja jelentette az egyenlítést együttesünk számára.

Bővebben: U14: SZOROS MECCSEN DÖNTETLEN

U14: VISSZAVÁGTUNK AZ ECSERNEK

Tomka Olivér gólja.

U14-es együttesünk a dobogóért hajtó Ecser fogadta, amelytől ősszel 5-1-es vereséget szenvedtünk. Nos, a srácok most megfelelő ellenőrzés alá vonták ellenfelüket az összecsapás minden szakaszában. Ügyesen, kezdeményezően játszottak, aminek eredményeképpen Tomka Olivér és Kovács Bence góljainak köszönhetően szünetre két gólos előnnyel vonulhattunk. A második félidő elején sajnos kihagytunk egy büntetőt, majd szépíteni is tudott ellenfelünk, de győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, sőt az utolsó percben Stanton Kieren Derek révén ismét eredményesek tudtunk lenni.

Bővebben: U14: VISSZAVÁGTUNK AZ ECSERNEK

U14: NEM BÍRTUNK SE A TALAJJAL SE A VASADDAL

Bajor Tibor legénysége, az U14 is elkezdte a tavaszi szezont az elmúlt hétvégén. Az első fordulóban a versenyen kívül szereplő Vasadhoz látogattunk, akiknél ugyan vannak hozzánk hasonló fiatalok, de idősebb játékosok is. Berényi Kristóf két, Szabó Dávid és Kovács Máté egy-egy góljának köszönhetően négyszer is betaláltunk ellenfelünk kapujába, viszont ők a dupláját adták vissza, így vereséggel kellett elhagynunk a pályát.

Bővebben: U14: NEM BÍRTUNK SE A TALAJJAL SE A VASADDAL

ÚJABB BRONZ, EZÚTTAL TÁPIÓSZENTMÁRTONBÓL

U13-as csapatunk szombaton Tápiószentmártonban vett rész egy felkészülési tornán. Játékosaink egyre nagyobb önbizalommal lépnek pályára, ami mutatott játékon is megmutatkozik. A mérlegünk ugyan két vereség és egy döntetlen lett, de mindenki ellen kiélezett találkozókat vívtunk és gyakorlatilag az döntött, hogy ki volt szerencsésebb a kapu előtt...

Maglódi TC U13: állnak: Balogh Dominik, Tomka Olivér, Kovács Máté, Bajor Tibor (edző), Berényi Kristóf, Szabó Dávid

guggolnak: Pető Marcell, Nagy Benjamin, Nyilas Levente, Ofella Gergő, Karácsony Károly, Stanton Kieren Derek

Bővebben: ÚJABB BRONZ, EZÚTTAL TÁPIÓSZENTMÁRTONBÓL

KÉT BRONZÉREM A HAZAI RENDEZÉSŰ REMÉNYSÉGEK TORNÁJÁRÓL

Szombaton a nyaralósi sportcsarnokban két korosztály számára rendezett teremtornát egyesületünk. U14-ben és U16-ban is a harmadik helyen végeztek csapataink.

Maglódi TC U14: állnak: Mislai Fruzsina, Katona Roland, Fekete Dániel, Petri Norbert, Tomka Olivér, Nagy Dominik

guggolnak: Nyilas Levente, Berényi Kristóf, Szarka Dávid, Szemők Levente, Ofella Gergő

Bővebben: KÉT BRONZÉREM A HAZAI RENDEZÉSŰ REMÉNYSÉGEK TORNÁJÁRÓL

U14farsang.jpg

Partnereink