A tavalyi évben is az elvártaknak megfelelően, mondhatom, hogy jól teljesítettünk. Igaz a jó szereplést még hatványozhattunk volna, ha nem csak háromszor, hanem akár négyszer, vagy ötször tudtunk volna edzeni egy héten, de erre egyelőre nem nyílt módunk. A terem leterheltsége miatt maximum csak este nyolc után tudnánk gyakorolni a másik két napon, de az, akár a más településről érkezők, akár a fiatalok tekintetében nem lenne jó megoldás. Ami még fájó pont, hogy a tavalyi évben a Vincze László két versenyen elindult, majd úgy döntött, hogy nem akar versenyezni. Így több minősítő versenyen nem vett részt, ami a szakosztály összetett eredményeire is hatással volt. Ugyanis, mint rendkívül tehetséges versenyző, több szép eredményt elérve nem csak a tekintélyünket emelte volna, hanem az összetett ranglistán is magasabban jegyeztek volna minket, ami az éves szövetségi támogatásunkat is a jelenlegi 400 000 forintról 600 000 emelte volna, de alapvetően ezzel a juttatással is meg vagyunk elégedve és úgy gondolom jól is tudtuk felhasználni. Beszereztünk új, vagy még hiányzó súlytárcsákat, illetve vettünk 15 darab versenyszerelést, amivel egységesebb, igényesebb megjelenést tudunk biztosítani versenyzőinknek, ez motiváló erőt is jelent, hiszen az eddigi szép eredmények után meg is érdemelték versenyzőink az ilyen jellegű segítséget. Számszerűsítve az elért eredményeinket jól mutatja az egyesületek rangsora, ahol a 19-ek vagyunk, ami úgy gondolom, igen kiemelkedő teljesítmény. Ám tudva azt, hogy van még egy kiemelkedő tehetségünk, aki, ha versenyez még előrébb végezhettünk volna, egy kis keserűség azt gondolom, mindenkiben lenne. Minden korcsoportban meg van ez az értékelés, ami a súlycsoport, kor és a különböző versenyeken elért eredmények adnak meg. Felnőtteknél nincs sok versenyzőnk, de a mezőnyben így is 13-ak lettünk, Vincze László hiányában gyakorlatilag egy kimagasló eredménnyel, Meizl Máté 56 kilogrammban szerzett felnőtt magyar bajnok címével. Az utánpótlás országos bajnokságon összességében a 12. helyen végeztünk több, mint negyven szakosztályból. Meizl Máté az ifjúságiak között első lett, Szabó Bence a harmadik, Aranyos Kornél negyedik, Farkas Ádám pedig a hatodik helyen végzett. Tehát a kis létszámunkhoz mérten jól szerepelt szakosztályunk. Az összevont pontversenyben a 11-ik helyen végeztünk. Itt csak mintegy harminc szakosztály eredményeit vették alapul, azokét, akik nem csak egy-egy versenyzővel, néhány versenyen indultak. Első helyezett hét fő lett, harmadik három, negyedik helyezett egy, illetve hatodik helyen két fő végzett. Az összetett eredményeket véve készült egy abszolút ranglista is, ahol minden versenyző, akik versenyen helyezést értek el, azok pontjai beleszámítanak a versenybe. A felnőtteknél Meizl Máté 56 kilogrammban a második lett, míg új súlycsoportjában, a 62 kilogrammban a kilencedik. Itt jelentkezik megint Vincze László hiánya, aki mindössze két, még év eleji versenyével, amikor még versenyzett a nyolcadik tudott lenni 77 kilogrammban és negyedik 85 kilogrammban. Érdemes belegondolni mi lett volna, ha végig versenyzi az egész évet… Az utánpótlás ranglistában Vincze László a 6., Meizl Máté a 28., Szabó Bence a 49. A lányoknál Aranyos Anett Tünde száz versenyző közül a 35. a mezőnyben, úgy, hogy nem régóta versenyez, ezen is látszik, hogy igen tehetséges versenyzőről beszélünk. A junior ranglistán a Vincze Laci 77 és 85 kilogrammban egyaránt második lett. Meizl Máté 56 és 62 kilogrammban szintén második, Szabó Bence 77 kilogrammban a negyedik, Aranyos Kornél 85 kilogrammban a nyolcadik, 94 kilogrammban pedig hetedik helyen végzett. Aranyos Anett Tünde 63 kilogrammban a nagyon előkelő, negyedik helyen végzett. Visszanézve láthatjuk tehát, hogy Vincze László teljesítményével tudott volna még hova fejlődni, tehetsége alapján még előrébb kerülhettünk volna az összevetésekben, ha a döntése meghozatalakor a szakosztály érdekeit is szem előtt tarja, mind a saját, mind az egyesületünk elismertségét bőven emelhette volna. Szerencsére az edzésekkel teljesen nem állt le, és most úgy tűnik, Laci újra fog versenyezni. Teljesítménye nem is nagyon esett vissza, sőt teljesíteni tudta azt a szintet, amivel egy korábbi, nagy riválisa egy kecskeméti srác kijutott az EB-re! Hamarosan tehát újra dobogóra léphet, legközelebb az egyetemi bajnokságon indulhat, ahol négy másik versenyzőnkkel képviselhet minket, majd közeleg a Palota-Kupa is, ami szintén egy rangos megmérettetés. Tehát összegezve: az eredményekkel meg vagyunk elégedve és azon dolgozunk, hogy ezt a szintet tartani tudjuk, vagy javulni is tudjunk. Hetente háromszor szerda és csütörtök 18-20 óráig, illetve szombaton 15-17 óráig edzünk. Minden közeli és nagyobb megmérettetésen indulni szeretnénk, reméljük minél szebb és kiemelkedő sikerekkel!

 

Idei versenyeink eredményeit a versenyre kattintva tekintheti meg:

2016.02.20. Budapest bajnokság

2016.03.19. Csinger Gyula Emlékverseny

 

 

U14farsang.jpg

Partnereink