U21

UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

Hétvégén megkezdődtek az utánpótlás pontvadászatok, és az első fordulóban négy korosztályunkból három pályára is lépett, míg az U15 szabadnapos volt.

Szombaton az U17 a Kerepes gárdáját fogadta és a három gólt szerző Bertalan Hunor vezetésével magabiztos 6-1-es győzelmet arattunk. A találkozón Dobó-Kocsis Márkon kívül betalált az ecseri csapatból érkező Holkó Márk Miklós és Molnár Hunor is. Az U13-as korosztálynak nem csak egyszerű első forduló volt, hanem debütálás a pontvadászatokban, hiszen a gyerekek nagy részének az első b

ajnoki megmérettetése volt. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy lámpalázasak lettek volna, hiszen a Sülysápi Gyerekfoci 7-2-re múlták felül. Itt Fodor Dominik szerzett klasszikus mesterhármast, de mellette betalált még Gyurina László, Béres Gergő, Valló Patrik és Kiss Karsa is. Negyvenöt percig úgy tűnt az U19 is győzelemmel debütál, hiszen Vida Zoltán és Fekete Dániel góljával 2-1-re vezettek a félidőben Üllőn. A második játékrészben azonban érthetetlen összeomlás következett, kiállítással, majd simának mondható 6-2-es verséggel.

Mindeközben Gyömrőn U9-es csapatunk a harmadik helyen végzett az erős mezőny felvonultató Szezonnyitó kupán.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

U19: AZ UTOLSÓ PERCBEN VESZÍTETTÜNK PONTOT HÉVÍZGYÖRKÖN

Szombaton U19-es csapatunk is elkezdte a tavaszi szezont, sajnos vereséggel. Petri Norbert révén már a második percben vezetni tudtunk, de a félidő derekára már kétgólos hátrányba kerültünk. A második félidőben már magasabb fokozatba kapcsolt a csapat. Előbb Morocz István szépített, majd a 84. percben Papellás Péter ki is egyenlített. Pontot végül még sem szereztünk miután a találkozó végén, egy szöglet után elkerülhető gólt kaptunk. Jó lett volna egy döntetlen, de a télen részben újjáalakult, most még módosuló keretnek kell még néhány forduló, amíg összerázódik. A Hévízgyörk ellen még hiányzó játékosokkal kiegészülve remélhetőleg jönnek majd a sikerek is.

Bővebben: U19: AZ UTOLSÓ PERCBEN VESZÍTETTÜNK PONTOT HÉVÍZGYÖRKÖN

U19: HÁROM GÓLT KAPTUNK TÓALMÁSON

Vasárnap a hibátlan mérleggel álló Tóalmás vendégei voltunk, akik eddigi teljesítményüknek megfelelően végig domináltak ellenünk soros bajnoki mérkőzésünkön. Az igen rossz minőségű pályán az első félidő hajrájában egy, majd a szünet után két gólt kaptunk, amire válaszolni nem tudtunk, így három gólos vereséget szenvedtünk.

Bővebben: U19: HÁROM GÓLT KAPTUNK TÓALMÁSON

U19: ISASZEGRŐL CSENTÜNK PONTOT

Az Aszód elleni pontszerzés után ismét, ezúttal Isaszeg ellen remizett ifjúsági csapatunk. A találkozó 23. percében a hazaiak szerezték meg a vezetést, amit egy perc múltán Varga Dominik egyenlített ki, majd tíz minutummal később tesvére, Varga Viktor találata már a mi vezetésünket jelentette. A szünetet követően már csak egy gól született, amit sajnos a hazaiak szereztek, így egy, de értékes ponttal utazhattak haza játékosaink.

Bővebben: U19: ISASZEGRŐL CSENTÜNK PONTOT

U19: MEGDOLGOZTUNK AZ EGY PONTÉRT

Ifjúsági együttesünk teljesítményét nagyban meghatározza, hogy van-e kapusa a csapatnak vagy nincs. Schritt Martin (képen) eddig kétszer nem tudott (egyszer iskola, egyszer betegség miatt) a csapattal tartani, aminek két nagy vereség lett az eredménye. Ha viszont pályán volt a rendkívül tehetséges, a felnőtt gárda keretében is számításba vett kapus, garantált lett a pontszerzés. Így volt az elmúlt hétvégén az Aszód ellen is, amikor Dobó-Kocsis Márk és Juhász Dániel góljainak köszönhetően a 8. percben már két gólos előnyben voltunk, ám az aszódi Dánguly mesterhármasát követően a 64. percre már hátrányba kerültünk. Csapatunk tartását mutatja, hogy az utolsó percig képes volt küzdeni, és ez ki is fizetődött, hiszen a 86. percben Fekete Dániel gólja a pontmentést eredményezte. Csapatunk eddig hét pontot szerzett a bajnokságban, úgy hogy az egyik legfiatalabb átlagéletkorú a mezőnyben. Míg a csapatok zömében öt túlkoros (1999-2000-esek) is pályára lép, nálunk jó ha kettő van, ráadásul a keretben sokan még csak 15-16 évesek.

Bővebben: U19: MEGDOLGOZTUNK AZ EGY PONTÉRT

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink