Felnőtt

DÖNTETLEN A TURA ELLEN

undefinedEredetileg a Piliszentiván csapatával játszottunk volna szombaton, de miután ellenfelünk lemondta a találkozót a friss Pest Megyei Kupa győztes, Tura csapat ugrott be helyette. Ellenfelünk fantasztikus tavaszt produkált a megyei első osztály küzdelmeiben, ahol többek között minket is megvert és a kieső zónából egészen a hatodik helyig masírozott. A mai találkozó más képet mutatott, mint márciusban. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, mi irányítottuk a mérkőzést, igaz rossz helyzetkihasználásunk miatt meg kellett elégednünk egy döntetlennel.

Folytatás szerdán a Sülysáp ellen.

Bővebben: DÖNTETLEN A TURA ELLEN

UTOLSÓ PERCBEN KAPOTT GÓLLAL KAPTUNK KI A GYÓNTÓL

undefinedSzerdán az NB III-ba most feljutott Dabas-Gyónnal mérte össze erejét felnőtt csapatunk. A vendégek szépen keretbe foglalták a találkozót, hiszen az első, illetve az utolsó percben is betaláltak a hálónkba. Miután a három harmados mérkőzés egyébként teljesen kiegyenlített játékot hozott, az utóbbi rövidzárlat döntötte el a találkozó végkimenetelét. Folytatás szombaton, de nem a meghirdetett ellenféllel szemben, hiszen a Pilisszentiván lemondta a találkozót. Ellenfelünk a Tura lesz és nem délután, hanem délelőtt 10 órától. Az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága a héten véglegesítette a 2016/2017-es megyei i. osztályú bajnokság mezőnyét, ami a következőképpen alakult: Biatorbágy, Dabas II., Gödöllői SK, Halásztelek, Kisnémedi, MAGLÓDI TC, Nagykáta, Nagykőrös, Pilis, Piliszentiván, Százhalombatta, Taksony, Tápiószecső, Tököl, Tura, Vecsés

Bővebben: UTOLSÓ PERCBEN KAPOTT GÓLLAL KAPTUNK KI A GYÓNTÓL

NÉGYET ADTUNK, ÖTÖT KAPTUNK

undefinedFelnőtt csapatunk a felkészülés részeként a mai napon két edzőmérkőzést is játszott, ahol felemás eredményeket értünk el. Délelőtt az előző megyei I. osztályú bajnokságtól búcsúzó Üllő vendégei voltunk és négy gólt szerezve könnyed győzelmet arattunk. Délután az esős időjárás következtében a hazai rendezés helyett az Ikarus SE műfüves edzőpályájára kényszerültünk és ott mérkőztünk meg a harmadosztályú MTK csapatával. Sajnos a mérkőzés ezúttal nem rólunk szólt. Főleg az első félidei visszafogott játékunknak köszönhetően öt gólos vereséget szenvedtünk .

Bővebben: NÉGYET ADTUNK, ÖTÖT KAPTUNK

MAGLÓDI TC-GLADIATORI PADOVA 3 - 3

IGAZSÁGOS DÖNTETLEN A GLADIÁTOROK ELLEN

Rakita Gábor vezetésével lejátszotta első felkészülési mérkőzését felnőtt együttesünk. A sok hiányzó miatt ifjúsági labdarúgók és próbajátékosok is kiegészítették keretünket, amely jól helytállt olasz ellenfelével szemben a nagy melegben.

Bővebben: MAGLÓDI TC-GLADIATORI PADOVA 3 - 3

RAKITA GÁBOR AZ ÚJ EDZŐ, OLASZ CSAPAT ELLEN DEBÜTÁLHAT

Csapatunk végül bentmaradt a megyei I. osztályban és noha Herédi Attila munkájával elégedett volt az elnökség, mégis váltásra került sor a vezetőedzői poszton. A következő bajnokságra más szempontokat veszünk figyelembe, amihez  új edzőt keresett egyesületünk vezetése. Herédi Attilának ezúton is köszönjük magas szintű, lelkiismeretes munkáját és további eredményes pályafutást kívánunk neki!

Az új edző személye pedig sokak előtt ismerős lehet. Csapatunk korábbi játékosa Rakita Gábor, aki utánpótlásunkból indulva egészen az NB II-es bajnokságig vitte, majd az NB III-as bajnokságban újra csapatunkat segítette. Egy sajnálatos térdsérülés miatt karrierjében az aktív játék egyre kisebb szerepet játszik, de labdarúgás mellett maradt és most a felnőtt csapat edzőjeként bizonyíthat.

Bővebben: RAKITA GÁBOR AZ ÚJ EDZŐ, OLASZ CSAPAT ELLEN DEBÜTÁLHAT

U14masodik.jpg

Partnereink