DABAS II - MAGLÓDI TC 0 - 3

A vártnál jóval könnyebben, magabiztos győzelmet arattunk az FC Dabas második csapata ellen és tapadunk a hibátlan teljesítménnyel álló dobogós csapatokra a tabellán.

Már a nyolcadik percre eldőlt a mérkőzés, hiszen ekkorra már kétgólos előnyre tettünk szert úgy, hogy mellette két ziccert is sikerült elhibáznunk. A hatodik percben Szirtesi Attila egy szöglet utáni lepattanót értékesített, majd két percre rá Poncok Csaba az elfekvő kapus felett átemelt labdával növelte kettőre az előnyünket. Biztos vezetésünk tudatában nyugodtan játszhattunk és irányítottuk végig a találkozót. A második félidőben egy öngólnak köszönhetően állítottuk be a végeredményt. A 70. minutumban Poncok beadására Fischer Zsigmond érkezett volna középen, ám előle Botlik Gábor sodorta saját kapujába a labdát. Folytatás szerdán 16:30-kor, hazai pályán a Pest Megyei Kupában a Tápiószecső ellen, majd szombaton, ugyancsak hazai környezetben a Pilist fogadjuk.

Pest megyei I. osztály, 4. forduló:

DABAS II. - MAGLÓDI TC 0 - 3 (0 - 2)

Dabas, 100 néző

jv:  Katona B. (Fazekas Sz., Patyi B.)

gól: Szirtesi A., Poncok Cs., Botlik G. (öngól)

sárga lap: Fehér Á. ill. Borsos G., Szirtesi A., Budafai G.

Read More

Dabas II.: Gerstenbrein G. - Kovacsik T. (Fazekas K. 56p), Danyis A., Botlik G., Farkas R., Dabasi K. (Ubornyák J. 56p), Sándli M. (Danyis J. 56p), Fehér Á. (Kiss D. 79p), Gáspár T., Huszti Á., Kovács R. (Földes M. 56p)  vezetőedző: Kucsák István

Maglódi TC: Kőhalmi Gy. (Nagy Cs. 46p) - Borsos G., Albirt M., Németh Zs. (Magyar T. 80p), Poncok Cs. (Vincze L. 85p), Németh R., Szirtesi A., Pápai D., Budafai G., Fischer Zs. (Lukács B. 80p), Barta D. (Kolozsvári L. 61p) vezetőedző: Nahóczky Attila

Nahóczky Attila (edző, Maglódi TC): Rendkívül jól kezdtük, majd az első tíz percben el is döntöttük a mérkőzést. Magabiztos győzelmünk nagyobb különbségű is lehetett volna, ha ziccereinket berúgjuk.

U15maglod.jpg

Partnereink