Felnőtt

FELKÉSZÜLÉS: SÜLYSÁP ELLEN GYŐZELEM, GYÓNNAL SZEMBEN VERESÉG

undefinedSzerdán a másodosztályban éllovas Sülysáppal, míg szombaton az NB III-as rajtra főpróbáját tartó Dabas-Gyónnal találkoztunk felkészülési mérkőzésen. Előbbi ellen könnyed győzelmet arattunk, utóbbitól négy gólos vereséget szenvedtünk.

Bővebben: FELKÉSZÜLÉS: SÜLYSÁP ELLEN GYŐZELEM, GYÓNNAL SZEMBEN VERESÉG

SIMA GYŐZELEM A PESTSZENTIMRE ELLEN

undefinedA mostoha, erősen fagyos időjárás miatt kicsit hektikusra sikeredett felnőtt együttesünk felkészülése. Másfél hete az Ikarus ellen  (1-3) már pályára léptünk ugyan, de a múlt hétvégi Pécel elleni felkészülési találkozónk és két edzés is elmaradt. Szerencsére most hétvégén semmi akadája nem volt annak, hogy újra mérkőzést vívjon csapatunk, így a BLSZ I. osztályában szereplő Pestszentimre ellen a próbajátékosokat is szemügyre vehette a szakvezetés.

Bővebben: SIMA GYŐZELEM A PESTSZENTIMRE ELLEN

TÉLI FELKÉSZÜLÉS

undefinedAz ünnepi időszak végeztével felnőtt csapatunk jövő héten el is kezdi a felkészülést a megyei I. osztály tavaszi szezonjára. Január 10-étől hetente három edzést vezényel Rakita Gábor a keretnek. A csapat tréningek mellett természetesen edzőmérkőzéseket is játszik, amiket lentebb olvashatnak. Két hétközi mérkőzés még egyeztetés alatt, ezek nem szerepelnek a listában.

 

Bővebben: TÉLI FELKÉSZÜLÉS

ÉVZÁRÓ 2016

Labdarúgó szakosztályunk karácsony előtt megtartotta évzáró összejövetelét a Sport pubban, ahol az idei esztendő történéseit beszélhették meg a megjelentek. Sajnos a hely szűkössége miatt kevesebb résztvevőre számíthattunk, mint amennyire szerettünk volna, a kis terem így is zsúvolásig megtelt. Székházunk reményeink szerint jövőre elkészül, így kicsit tágasabb helyszínt tudunk majd biztosítani hasonló rendezvények alkalmával! Az évzárón előbb Tabányi Pál elnök értékelt, majd a korosztályos edzők tartották meg beszámolójukat. A finom vacsora elfogyasztása előtt, az elmúlt esztendő legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgóinak jutalmazására került sor minden korosztályban. U7-ben Varró Bence, U9-ben Béres Gergő, U11-ben Kovács Bálint, U13-ban Ofella Gergő, U16-ban Teiner Gergő, míg U19-ben Gyöngyösi Bence került kiválasztásra. A felnőtt csapatból Szirtesi Attilát találta legjobbnak az elnökség.

Sajnos karácsonykor az őszi szezon osztályzatai alapján legjobbnak bizonyuló Retezi Károly kórházba került, melyről ITT olvashatnak bővebben. Károlynak mielőbbi teljes gyógyulást kívánunk!

Bővebben: ÉVZÁRÓ 2016

RAKITA GÁBOR: "Jelenlegi helyezésünket reálisnak érzem"

Eljött az év vége, úgyhogy újra itt a számvetés ideje. Döcögösen indult a bajnokság, majd dobogóközelbe értünk, végül a középmezőnyből várhatjuk a tavaszi folytatást. A szezont Rakita Gábor vezetőedző értékelte.

Bővebben: RAKITA GÁBOR: "Jelenlegi helyezésünket reálisnak érzem"

futsal202209.jpg

Partnereink