következő forduló

MEGHATÁROZÓ JÁTÉKOSAINK HIÁNYÁBAN IS A GYŐZELEM A CÉL

undefinedMúlt héten, Kisnémediben elszenvedett vereségünk alkalmával sajnos többet veszítettünk, mint három pontot. Megsérült Pápai Dániel és Greskó Gábor, illetve a kiállított Fischer Zsigmond három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, ami igen nagy érvágás csapatunknak.  Szerencsére Szirtesi Attila letöltötte büntetését, így ő legalább csatlakozhat a kerethez, ám a Nagykőrös elleni találkozó ettől függetlenül is nehéznek ígérkezik. Az ősz folyamán már találkoztunk ellenfelünkkel a kupában, akkor a továbbjutást ünnepeltük, viszont azóta harmadik edzőjét fogyassza a kőrösi alakulat. Legutóbb éppen a héten váltottak, miután edzőjük Véber György a NB 2-es Nyíregyházához távozott. Helyét Ulviczki Mihály vette át, akinek természetesen duplán bizonyítani akarnak új játékosai. Gödörben lévő együttesünknek tehát nem lesz egyszerű dolga, de cél egyértelműen így is csak a győzelem lehet, főleg úgy, hogy csapatainkat mindössze két pont választja el egymástól a táblázaton.

Bukdácsoló ifjúsági csapatunk szombaton a sereghajtó Aszódhoz látogat. Az U16 Üllőn, míg U14-es együttesünk Tápióságon vendégeskedik vasárnap. Hétfőn a szezon legfontosabb találkozójára készül öregfiúk csapatunk, amikor is a szomszédos Gyömrőt fogadják. Mindkét csapatnak az első pont megszerzése a cél.

Bővebben: MEGHATÁROZÓ JÁTÉKOSAINK HIÁNYÁBAN IS A GYŐZELEM A CÉL

MEGLEPNÉNK A KISNÉMEDIT

undefinedMiután október 23-a, vasárnap nemzeti ünnepnap, ezért minden bajnoki találkozót szombaton rendeznek meg. Az U19-es és U16-os bajnokság a leterheltség miatt szünetel is ezen a hétvégén. Felnőtt együttesüknek is volt ideje jócskán kipihenni a Tököl ellen elszenvedett vereséget, mivel a múlt heti, Pilisszentiván elleni találkozónkat későbbre halasztottuk. Szombaton ahhoz a Kisnémedihez látogatunk, amelyet ebben a szezonban egyszer, a Magyar Kupában már le is tudtunk győzni. Ellenfelünk  az előkelőnek mondható negyedik helyen áll a bajnokságban, de közel sem tartozik a verhetetlen kategóriába. Tény, hogy hazai pályán bárkire veszélyes csapat tud lenni, de ha a szeptemberben mutatott formánkat hozzuk, nem jelenthet gondot a legyőzésük. 

Szombaton hazai pályán ismét U11, U13-as Bozsik tornát rendezünk, míg hétfőn öregfiúk együttesünk Vácszentlászlóra látogat.

Bővebben: MEGLEPNÉNK A KISNÉMEDIT

ELMARAD A PILISSZENTIVÁN ELLENI MÉRKŐZÉS

undefinedA Pilisszentiván csapata pénteken jelezte, hogy munkanap lévén nem tudnak szombaton kiállni csapatunk ellen. Az egymás elleni találkozónkat november 26-ára, szombat 14 órára halasztottuk.

Szombaton 10 órakkor U14-es csapatunk a versenyen kívül szereplő Csömör gárdáját fogadja, míg vasárnap az U19-hez a Pilis, az U16-hoz a Biatorbágy együttese látogat. Öregfiúk csapatunk hétfőn ugyancsak hazai pályán játszik, ők a Hévízgyörköt fogadják.

Bővebben: ELMARAD A PILISSZENTIVÁN ELLENI MÉRKŐZÉS

KELLEMETLEN ELLENFÉLNEK ÍGÉRKEZIK A TÖKÖL

undefinedA tabella alapján könnyű ellenfélnek is gondolhatnák hétvégi riválisunkat a Tököl gárdáját, akik nyeretlenül, négy döntetlennel állnak az utolsó előtti helyen, ám a szereplésük csalóka. Az, hogy eddig nem nyertek abban a szerencse faktor is szerepet játszik, hiszen alapvetően nem alkotják rossz játékosok a keretüket. Négy döntetlenjükből hármat jó csapatok ellen érték el, ami ugyancsak figyelmeztető jel lehet. Pályájuk sem mondható éppen tökéletesnek, így vasárnap rajtuk kívül azzal is meg kell majd küzdenünk.

U19-es együttesünkre is nehéz feladat vár szombaton Piliscsabán. U16-os együttesünk ellen múlt héten nem tudta vállalni mérkőzését az Érd és miután most szabadnaposak megnyúlt a pihenőidő. Szombaton reggel U11-es és U13-as Bozsik Tornára kerül sor a Kertész Károly Stadionban, míg hétfőn az Öregfiúk az éllovas Kistarcsára látogat.

Bővebben: KELLEMETLEN ELLENFÉLNEK ÍGÉRKEZIK A TÖKÖL

MAGLÓDI TC - TURA: NAGY CSATÁRA VAN KILÁTÁS

undefinedTöbb, mint egy hónapja nem ízlelte meg a vereség ízét felnőtt együttesünk, aminek köszönhetően gyorsan masírozott felfelé a tabellán az alakulat. Az utolsó helyről indulva immár a negyedikek vagyunk és ha hétvégén újra nyerünk, minden bizonnyal szombat este a dobogón találhatjuk magunkat. Persze ehhez igen nehéz feladatot kell teljesítenünk, a Tura gárdáját kell leterítenünk. Ellenfelünk remekül szerepelt eddig a bajnokságban, ráadásul a Magyar Kupa főtábláján is sikerrel vette az első akadályt, így hozzánk hasonlóan nagy lendületben vannak, igaz a múlt héten megtorpantak kicsit, hiszen az edzőváltáson áteső Nagykőrösi Kinizsitől szenvedtek vereséget hazai pályán. Egy biztos, nehéz találkozó előtt állunk, de ha sikerrel vesszük, lehet újra kell gondolni a célkitűzéseinket.

A Százhalombatta elleni mérkőzésünk összefoglalóját itt lehet megtekinteni: http://www.halomtv.hu/heti-sport-348

Vasárnap játszik minden utánpótlás együttesünk. 10 órakkor az U19 a Pomáz, 12 órakkor az U16 az Érd együttesét fogadja a Kertész Károly Stadionban. Az U14 a szomszédos Ecserre látogat. Öregfiúk csapatunk ezen a hétfőn szabadnapos lesz, így erőt gyűjthetnek a éllovas Kistarcsa elleni  mérkőzésre.

Bővebben: MAGLÓDI TC - TURA: NAGY CSATÁRA VAN KILÁTÁS

U1416MTCnevvel.jpg

Partnereink