következő forduló

TÁPIÓSZECSŐN PRÓBÁLUNK JAVÍTANI

undefinedTermészetesen nem ilyen, két vereséggel induló tavaszi nyitányról álmodoztunk, még akkor sem, ha tudtuk, hogy dobogós ellenfeleink lesznek. A Vecsés elleni rémálomból ébredve némileg vállalhatóbb vereséget szenvedtünk, ám továbbra is pont nélkül maradtunk az idei évben. Most két, papíron könnyebb csapat következik, akik ellen lehet sanszunk, viszont őket is fenyegeti a kiesés réme, így rendkívül veszélyes ellenfélnek bizonyulhatnak majd. Alapesetben két kieső van idén, viszont az NB 3-ban több Pest megyei csapat is gyengélkedik, ezért könnyen lehet, hogy a tizedik hely sem biztos bentmaradó pozíció. Fontos lenne tehát értékes pontokat szerezni már most hétvégén is, hogy a bajnokság hátralévő részére nagyobb önbizalommal vághassunk neki. Rakita Gábor nem számíthat az öt sárgás Szabó Balázsra, az eltiltott Greskó Gáborra és a továbbra is sérült Albirt Mátyásra.

Hétvégén beindul a tavaszi nagyüzem, már ami a többi korosztályunkat illeti. Az U14 szombat reggel az éllovas Pécel csapatát fogadja, majd az U19 a Csömör csapatához látogat. Vasárnap idei első bajnoki mérkőzését játsza az U16, akik a Péteri együttesét látják vendégül, míg a sort az öregfiúk zárják hétfőn, amikor a Tura ellen szintén első találkozojukat vívják.

Bővebben: TÁPIÓSZECSŐN PRÓBÁLUNK JAVÍTANI

VECSÉSEN VÍVJUK IDEI ELSŐ BAJNOKINKAT

undefinedHalasztott mérkőzéssel zártuk az őszi szezont majd a Pilis elleni tavaszi nyitányt is halasztanunk kellett, így idei első mérkőzésünket a bajnoki cím legfőbb várományosánál a Vecsésnél játszuk. Ősszel igen szoros mérkőzésen egy góllal maradtunk alul ellenfelünkkel szemben, akik egész ősszel mindössze egyszer kaptak ki. A tavasz viszont nem indult jól a számukra, hiszen Kecskeméten a Nagykőrös vendégeként egy meglepőnek tűnő vereséggel szenvedtek, ami után egy újabb vereség visszavedheti az aranyéremre hajtó gárda lendületét. Bizonyára kettőzött erővel akarnak majd javítani, amihez persze nekünk is lesz néhány szavunk és remélhetőleg gólunk is. Eltiltás miatt Horváth Gáborra nem számíthat Rakita Gábor, de mindenki más hadrafogható. Az U19 vasárnap a Kistarcsát fogadja, az U14 Vasadra utazik. Az U16 a Gyál elleni mérkőzését későbbre halasztotta.

Bővebben: VECSÉSEN VÍVJUK IDEI ELSŐ BAJNOKINKAT

PÓTOLT MECCSEKKEL ZÁRJUK A SZEZONT

undefinedAz elmúlt hétvégén a megyei bajnokságok utolsó fordulóit rendezték, így erre a hétvégére már csak az elmaradt találkozók pótlásai maradtak.

A megyei első osztályban mindössze egy mérkőzés, a Maglódi TC-Pilisszentiván  találkozó került halasztásra. Jelenleg a kilencedik helyen állunk a tabellán és miután nincs több találkozó,  ha győzünk két helyet előre lépve a hetedik pozícióban zárhatnánk az idei évet. Ha valaki, hát az utolsó helyen szerénykedő Pilisszentiván mindenképpen a verhető csapatok közé tartozik. Pályájuk felújítása miatt az összes őszi mérkőzésüket idegenben játszották, amibe igencsak belefásulhattak, hiszen az utolsó öt mérkőzésüket elveszítették úgy, hogy összesen 1 gólt rúgtak és 27-et (!) kaptak. Nem szabad őket lebecsülnünk, de az a mentalitás, ami a Dabas ellen is tapasztalható volt, könnyen győzelmet eredményezhet.

Serdülő csapatunk is pótol. Nekik az első fordulóból elmaradt találkozójukra kerül sor Gyálon.

Bővebben: PÓTOLT MECCSEKKEL ZÁRJUK A SZEZONT

A DABAS MÁSODIK CSAPATÁT FOGADJUK

undefinedMiután két vendégszereplésünk is vereséggel végződött, már nagyon vártuk, hogy újra hazai pályán mérkőzhessünk soros ellenfelünkkel. Az idei utolsó bajnoki találkozónk következne, ha a sereghajtó Pilisszentiván elleni mérkőzésünk nem került volna halasztásra. Ők és a közvetlen előttünk álló Dabas II is a verhető kategóriába tartozik, akik ellen ideális szezonzárót tarthatunk. Ha mindkettő találkozón kikapnánk, akkor sem végezhezhetünk a 10. helynél rosszabb pozícióban, de plusz hat egységgel, vagyis 23 ponttal sokkal nyugodtabban várhatnánk a tavaszi folytatást. A Dabas elleni találkozónak már kicsit erősebb kerettel vághatunk neki, ugyanis Fischer Zsigmond letöltötte eltiltását, Pápai Dániel, Albirt Mátyás és Pintér Dániel sérülése után most már teljesértékű munkát végez, illetve Varga Szabolcs is meggyógyult. Greskó Gábor újabb sérülést szedett össze, így az ő játékára kicsi az esély.

Utánpótlás csapataink mind vasárnap lépnek pályára. Az U16 és az U19 hazai pályán fogadja ellenfelét, míg az U14 Üllőn zárja az idei szezont.

Bővebben: A DABAS MÁSODIK CSAPATÁT FOGADJUK

IDEI UTOLSÓ IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE KÉSZÜLÜNK

undefinedA Biatorbágy elleni vereségünk azért is volt fájó, mert játékban először mutattunk kevesebbet ellenfelünknél és így esélyünk sem a győzelemre. Visszafogott teljesítményünk talán betudható a sok hiányzónak is, ami az utóbbi hetekben folyamatosan gondot okozott. Múlt héten újabb eltiltással "gazdagodhattunk", hiszen Rajz Miklós idő előtt mehetett zuhanyozni. Jó hír viszont, hogy Vincze László letöltötte öt sárgájáért szóló büntetését, illetve a sérüléssel bajlódó Pápai és Greskó játékára is van esély. Szükség is lenne rájuk, hiszen a Taksony a mezőny egyik legjobb csapata, akik ellen, főleg idegenben, senki nem mehet biztosra. Már a döntelen is jó eredménynek számítana ellenük, de természetesen három pontért utazunk hozzájuk.

Többi mérkőzésünkre vasárnap kerül sor. Az U19 Tápiószecsőre, az U16 Tökölre látogat, míg az U11 és az U13 Bozsik rendezvényen vesz rész hétvégén. Öregfiúk csapatunk a hétfői Mende ellenii győzelemmel lezárta őszi szezonját.

Bővebben: IDEI UTOLSÓ IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE KÉSZÜLÜNK

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink