VASÁRNAP SZÁZHALOMBATTÁRA LÁTOGATUNK

undefinedA bajnokságot visszafogottan kezdő felnőtt együttesünk az elmúlt négy fordulóban mutatott eredményes játékának köszönhetően az utolsó helyről egészen a hetedik helyig masírozott és már csak három pontra van a dobogó legalsó fokától. Hétvégén ahhoz a Százhalombattához látogatunk, amely a Bag visszalépése miatt legjobb megyei másodosztályúként vághatott neki a megyei első osztályú pontvadászatnak. Az elmúlt hat fordulóból négyszer játszhattak otthon, amiből kettő győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség a mérlegük. Könnyen lehet, hogy ha az elmúlt hetek jó védekezését vasárnap is hozni tudjuk esélyesek lehetünk akár a győzelemre is.

U19-es csapatunk eredetileg vasárnap játszott volna Dunaharasztiban, ám riválisunk kérésére végül szombaton hazai pályán fogadjuk ellenfelünket. Ugyancsak szombaton játszik U16-os csapatunk is, ők a Halásztelek vendégei lesznek Kiskunlacházán. Vasárnap U11-es és U13-as korosztályaink Sülysápon szerepelnek az idei második Bozsik tornán. Öregfiúk együttesünk hétfőn délután a Pécel csapatát fogadja hazai pályán.

2016.09.25., vasárnap 16:00,  Pest megyei I. osztály, 7. forduló:

SZÁZHALOMBATTAI LK (10.) - MAGLÓDI TC (7.)

Százhalombatta, jv: ifj. Hajdú G. (Kovács I. G., Bíró Zs.)

További program:

2016.09.24., szombat 10:00, U19 I. osztály, 4. forduló:

MAGLÓDI TC (2.) - DUNAHARASZTI II. (9.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

---

2016.09.24., szombat 13:00, U16 II. osztály, Délnyugat, 4. forduló:

HALÁSZTELEK FC (4.) - MAGLÓDI TC (3.)

Kiskunlacháza

-----

2016.09.25, szombat, Bozsik Torna, 2. forduló:

U13: 8:30, U11: 12:30

Sülysáp

------

2016.09.26., hétfő 16:30, Öregfiúk bajnokság, 5. forduló:

MAGLÓDI TC (11.) - PÉCELI SSE (4.)

Maglód, Kertész Károly Stadion

U17TTTT.jpg

Partnereink