hírek

A MARADÉK CSAPOTT LE AZ UTOLSÓ SZABAD HELYRE

A Sportvilág terembajnokság alapszakászának utolsó játéknapjára egy kérdés maradt: Ki lesz az utolsó csapat, aki kivívja a felsőházi rájátszást? Nos, a befutó a Maradék FC lett, amely az utolsó helyezett Street ellen, a mérkőzés nagyrészében kiegyenlített találkozót vívott ugyan, ám Fazekasék jobban bírták a hajrát, így három gólos győzelmet arattak a csere nélkül felálló riválsuk ellen.

Némi esély mutatkozott a Pitbull számára is, hiszen a Last Minute ellen kétszer is vezettek a találkozó elején, végül azonban a fiatalok átvették az irányítást és lendületes játékkal magabiztos győzelmet arattak.

A nap első találkozója az All In-Arany Ászok derbi volt, ahol nagyon úgy tűnt tartalékolnak a felek a döntőre, így nem is csoda, hogy döntetlen lett a végeredmény.

A döntőben már sokkal élesebb küzdelem várható. Ha a Last Minute játékosai higgadtak tudnak maradni, még meglepetést is okozhatnak, de az All In és az Arany Ászok a torna egyértelmű esélyesei.

Bővebben: A MARADÉK CSAPOTT LE AZ UTOLSÓ SZABAD HELYRE

FELKÉSZÜLÉS: HÉT GÓLLAL TERHELTÜK A SZENTENDRE HÁLÓJÁT

undefinedVasárnap a felkészülési időszak második edzőmérkőzését játszotta felnőtt csapatunk, amely a bajnoki rivális Szentendre vendégeként lépett pályára. A találkozó igen jól sikerült, hiszen most nem csak rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, hanem ezek nagyrészét ki is használtuk, így nem is csoda, hogy magabiztos győzelmet arattunk.

Bővebben: FELKÉSZÜLÉS: HÉT GÓLLAL TERHELTÜK A SZENTENDRE HÁLÓJÁT

MÁR CSAK EGY HELY KIADÓ A FELSŐHÁZBAN

Az utolsó fordulóban szenzációt keltő eredmény nem született, hacsak az nem, hogy az éppen listavezető csapat, ezúttal az All In, nem kapott ki. Az utolsó forduló előtt eldőlt, hogy az All In, Last Minute és az Arany Ászok már biztosan a felsőházban, míg a Street FC az alsóházban bizonyíthat az utolsó hétvégén.

A nap első összecsapásán a Last Minute, a kapuban remek napot kifogó Baranyai Zoltán vezérletével legyőzte a szerencsével is hadilábon álló Young Boys együttesét. Az ezt követő Arany Ászok-Street derbi, Izsoldék sikerét hozta, igaz az első félidőben még jól tartották magukat a fiatalok. A forduló utolsó találkozója, az "El Clásico"-nak beharangozott All In-Maradék meccs közel sem hozott gigászi küzdelmet. Lovasék könnyen hozták a három pontot.

Az utolsó fordulóban a Last Minute-nak elég egy pont a felsőházi rájátszáshoz, míg a Maradék és a Pitbull élet-halál harcot vív majd ellenfelével. A Maradék dolga könnyebb, hiszen a sereghajtó Street FC lesz az ellenfele és a végelszámolásnál lehet, hogy a gólkülönbség dönt.

Az utolsó fordulóban a Maradék és a Pitbull élet-halál harcot vív majd ellenfelével. A Maradék dolga könnyebb ugyan, hiszen a sereghajtó Street FC lesz az ellenfele, ám a tavalyi bajnoksággal ellentétben idén az egymás elleni eredmény számít. Ha nyer a Pitbull és a Maradék is, akkor a három kilenc pontos közül az előbbi biztosan 3., a Maradék pedig az alsóházban folytatja. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a Young Boys van, amely szabadnaposként nézheti az végkifejletet.

Bővebben: MÁR CSAK EGY HELY KIADÓ A FELSŐHÁZBAN

FELKÉSZÜLÉS: VERESÉG AZ ELSŐ TALÁLKOZÓN

undefinedSzerda este lejátszotta felnőtt csapatunk idei első felkészülési mérkőzését. A Budapest I. osztályban szereplő Pestszentimre ellen számtalan helyzetet hagytunk, míg ellenfelünket egy öngóllal és egy büntetővel segítettük.

Bővebben: FELKÉSZÜLÉS: VERESÉG AZ ELSŐ TALÁLKOZÓN

FUTSAL: ISMÉT LÉPÉSELŐNYBEN - BOTLOTT A KISTARCSA

Hétfőn 7-4-es diadalt arattunk a Tápiószentmárton vendégeként. Győzelmünk értékét növeli, hogy a Pest megyei Regionális futsalbajnokság ezen szakaszában, a sorsolás szeszélye folytán az élmezőny csapatai egymás ellen bizonyíthatnak. Így lehet, hogy ebben a fordulóban újabb nagy derbire, a Kartal-Kistarcsa találkozóra került sor, ahol számunkra kedvező, döntetlen eredmény született. A 4-4-es végeredmény azt jelenti, hogy vesztett pontok tekintetében úgy állunk, mint a Kistarcsa, de gólkülönbségünknek köszönhetően előnyben vagyunk. A sok keresztbeverés után, jövő héten a nagyon erős Kartal ellen játszhatunk, ahol ha nyerünk, hatalmas lépést tehetünk a bajnoki cím felé.

Bővebben: FUTSAL: ISMÉT LÉPÉSELŐNYBEN - BOTLOTT A KISTARCSA

U132014.jpg

Partnereink