FELSŐPAKONY-MAGLÓDI TC 2 - 2

Megyei első osztályban szereplő felnőtt csapatunk továbbra sem találja a sikerhez vezető utat. Az elmúlt öt, győzelem nélkül megvívott mérkőzésünk után újra csak egy pontot tudtunk szerezni, ezúttal az újonc Felsőpakony vendégeként. Noha egy középmezőnyben tanyázó csapat számára az idegenben szerzett egy pont is értékes lehet, ám előzőleg mindenképpen a verhető kategóriába soroltuk ellenfelünket. Ennek megfelelően próbáltunk játszani, kétszer is vezettünk - igaz először csak egy percig - , de a találkozó végéig mégsem tudtuk megtartani az egy gólos előnyt. A Százhalombatta elleni találkozóig mindenképpen javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon, hiszen ziccereink megint megvoltak csak éppen kimaradtak...

Pest megyei I. osztály, 11. forduló:

FELSŐPAKONY KSE - MAGLÓDI TC 2 - 2 (1 - 2)

Felsőpakony, 100 néző

jv: Rózsavölgyi D. (Kulcsár D., Jakab M.)

gól: Fülöp T., Kovács S. (11-esből) ill. Németh R., Poncok Cs.

sárga lap: Heim A., Vasas A., Németh Zs., Kourdakis P., Budafai G.

Felsőpakony: Orgován A. - Bress B., Tóth R. (Hajdú P. 65p), Fülöp T. (Farkas-Holpert P. 77p), Veibl V. (Balázs G. 46p), Brecsok B. (Sirán G. 75p), Kovács S., Nagy Sz., Nagy P., Nagy T. (Barta F. 58p), Nagy T. vezetőedző: Megyesi László

Read More

Maglódi TC: Heim A. - Borsos G., Vasas A., Németh Zs. (Magyar T. 86p), Poncok Cs., Németh R., Kourdakis P., Pápai D., Budafai G., Horváth R. (Lukács B. 70p), Thurzó M. (Kőbányai R. 81p) vezetőedző: Nahóczky Attila

Nahóczky Attila (vezetőedző, Maglódi TC): Katasztrófális játékvezetés mellett két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, ezért nem nyerhettük meg a mérkőzést.

 

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink