hírek

MAGLÓDI TC - DUNAVARSÁNY 0 - 0

fotó: Horváth György

Újabb döntetlent ért el csapatunk a megyei első osztályú pontvadászatban. Az eddigi eredmények alapján talán nyernünk kellett volna, ha viszont azt vesszük, hogy három-négy meghatározó ember hiányzott a csapatunkból, akkor talán meg tudunk békélni az eredménnyel.

A tartalékosabb összeállítás ellenére természetesen most is úgy léptünk pályára, hogy nyerni akarunk, és ennek érdekében becsülettel küzdöttünk is, de az igazi átütőerő sajnos hiányzott, míg ellenfelünk féltve őrizte a számára nagyon értékesnek mondható egy pontot.

A mérkőzésről készült képeket ITT tekintheti meg.

Bővebben: MAGLÓDI TC - DUNAVARSÁNY 0 - 0

U19: ISASZEGRŐL CSENTÜNK PONTOT

Az Aszód elleni pontszerzés után ismét, ezúttal Isaszeg ellen remizett ifjúsági csapatunk. A találkozó 23. percében a hazaiak szerezték meg a vezetést, amit egy perc múltán Varga Dominik egyenlített ki, majd tíz minutummal később tesvére, Varga Viktor találata már a mi vezetésünket jelentette. A szünetet követően már csak egy gól született, amit sajnos a hazaiak szereztek, így egy, de értékes ponttal utazhattak haza játékosaink.

Bővebben: U19: ISASZEGRŐL CSENTÜNK PONTOT

KÉZILABDA: VÁRAKOZÁSON FELÜLI IDÉNYKEZDÉS

Utánpótlás kézilabda csapataink számára elmúlt hétvégén indult el a bajnoki szezon az U11-ben, immár nagypályán. Az előző szezonban, nagyon kevés sikerélménnyel gazdagodtak a gyerekek U10-ben, így kellő óvatossággal vártuk az új idény rajtját, ami végül szenzációsra sikeredett. A lányok az előző kiírásban egyszer sem tudtak nyerni, míg most kevésen múlt - a Gyömrő a hajrában egyenlített -, hogy rögtön kettő győzelemmel nyissanak. A fiúk egy kiütéses győzelem mellé egy szoros vereséggel nyitottak. A gyerekek becsületes és lelkiismeretes munkája úgy tűnik meghozta a gyümölcsét, így máris felzárkóztunk kicsit olyan utánpótlás nevelő klubokhoz, ahol már évek óta zajlik a tehetségek nevelése. Szakosztályunkhoz kapcsolódó hír még, hogy októbertől már két edző keze alatt pallérozódhatnak délutánonként fiatal játékosaink. Pappné Szamoránsky Piroska munkáját Bakonyi Marietta fogja segíteni, aki hosszú éveken keresztül utánpótlás, majd felnőtt női kézilabda csapatunknak és meghatározó tagja volt.

Bővebben: KÉZILABDA: VÁRAKOZÁSON FELÜLI IDÉNYKEZDÉS

GÖDÖLLŐI SK - MAGLÓDI TC 1 - 1

A szerda-szombat ritmusban játszó felnőtt csapatunk hétközben a kupában győzelmet aratott, míg tegnap értékes döntetlennel gazdagodott Gödöllőn. A pontszerzés alkalmával hiányzott a csapatból  a súlyos sérülést szenvedett Németh Zsolt, valamint a támadásokban jeleskedő Poncok Csaba és Rajz Miklós is. A találkozót álmosan kezdtünk, ami a hazaiak dominaciáját eredményezte. A 20. percben Maródi góljával meg is szerezték a vezetés, igaz véleményes szituációban, hiszen sokak szerint méteres lesről indult az akció. Ébredező csapatunk a 37. percben már ki is egyenlített. A gólt fontos találataink szállítója, Lukács Bálint szerezte. A második félidőben, ahogy a mérkőzéseink zömében, ismét kezdeményezőbben, lendületesebben játszottunk, mint ellenfelünk - amit jó erőnléti állapotunk köszönhetünk -, de csak egy meg nem adott gólig és egy kapufáig jutottunk. 

Bővebben: GÖDÖLLŐI SK - MAGLÓDI TC 1 - 1

PMK: TOVÁBBJUTÁS VEZÉRÁLDOZATTAL

Szerdán újra találkoztunk a Vecséssel, ezúttal a Pest Megyei Kupa küzdelmeiben. Ahogy az elmúlt három alkalommal -kétszer a bajnokságban, egyszer a Magyar Kupában-, úgy most is a mi sikerünkkel zárult a mérkőzés, és ismét elég volt ehhez egy gólt szereznünk. Ezt a 36. percben -Horváth Richárd szabadrúgását követően- Lukács Bálint szerezte. Úgy tűnik Vincze Gábor csapata nem talál fogást együttesünkön. Sikerünk értékét az is növeli, hogy n

agyon sok hiányzónk miatt igen felforgatott csapattal álltunk ki. A kapuban, első felnőtt tétmérkőzésén állhatott Schritt Martin, aki az U19-ben már többször bizonyította tudását.

Örömünkbe nagy keserűség is vegyül, hiszen csapatunk egyik legrutinosabb játékosa, Németh Zsolt, aki tíz éve szolgálja csapatunkat, 293 mérkőzést tudhat a háta mögött színeinkben, igen súlyos sérülést szenvedett. Reméljük gyors lesz a felépülése és hamarosan visszatér csapatunkba!

Bővebben: PMK: TOVÁBBJUTÁS VEZÉRÁLDOZATTAL

2606552
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1458495
0
1458495
1148057
1458495
0
2606552
Your IP: 34.239.150.22
2020-04-02 07:57:29
LukacsB2016.jpg