Bejelentkezés

hírek

FUTSAL: HAZAI PÁLYÁN IS LEGYŐZTÜK A KISTARCSÁT

Az új évben folytatta jó bajnoki sorozatát felnőtt futsal csapatunk, amely ebben a szezonban immár másodjára győzte le a tavaly még első osztályú Kistarcsa együttesét. A ragyogó sorozatnak is köszönhetően már a második helyen állunk. A következőkben az alapszakasz végkimenetelét tekintve sorsdöntő találkozók várnak ránk hiszen a harmadik Csengerhez látogatunk, majd az első Tiszaföldvár együttesét fogadjuk, melytől egy pontra vagyunk lemaradva, igaz eggyel kevesebb mérkőzést is játszva.

Register to read more...

TÉLI FELKÉSZÜLÉS

undefined

A megyei másodosztály harmadik helyén telelő felnőtt együttesünk kedden megkezdte felkészülését a tavaszi rajtra. Gyömrőn és Maglódon heti négy alkalommal találkoznak a keret tagjai, amelyben az edzések mellett természetesen felkészülési mérkőzések is helyet kapnak. A szomszédos Gyömrő, illetve Ecser gárdájával nagy valószínűséggel edzés időpontban fogunk megmérkőzni, ezek később kerülnek kitűzésre. Első tétmérkőzésünket február 11-én játsszuk, amikor a megyei élvonal bajnokaspiránsát, a Dunaharasztit fogadjuk a Pest Megyei Kupa negyedik fordulójában, majd egy hétre rá a Csömör vendégei leszünk a bajnoki nyitányon.

Register to read more...

FUTSAL MK: ELMARADT A BRAVÚR

Szerettünk volna meglepetést okozni a kupában a Kecskemét csapata ellen, de mindössze negyedórán keresztül tudtuk tartani magunkat élvonalbeli riválisunkkal szemben. Az NB 1 élmezőnyébe tartozó Scoregoal - köztük a maglódi, friss válogatott kerettag Bencsik Rolanddal is a fedélzetén - a szünetig három gólos előnyre tett szert, amit a második játékrészben még hattal toldott meg. Seregy Tamás révén kétszer mi is betaláltunk a vendégek hálójába, de az most csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. Jó lenne tudni, hogy végeztünk volna akkor, ha teljes kerettel és frissebb játékosokkal tudunk kiállni!

Register to read more...

FUTSAL: MAGLÓDI TC - SZEGED 6 - 1

Múlt héten a Gyöngyös, majd most a Szeged ellen is nagyon meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő felnőtt futsal csapatunk a bajnokságban. Az elmúlt két mérkőzésen szerzett 19 góllal jeleztük, hogy nem mondtunk le bajnoki címről szövögetett álmainkról.

Register to read more...

MAGLÓD-HELLOPARKS - PILISCSABA 5 - 2

Szombaton a Piliscsaba ellen pótolt bajnoki mérkőzéssel zártuk az idei bajnokság őszi szezonját. Nagyon fontos volt a három pont megszerzése, amit mondhatunk, hogy igen "kényelmes" játékkal meg is szereztünk. Az volt ember érzése, hogy csapatunk csak annyit adott ki magából, ami a biztos győzelemhez elegendő lehet, ráadásul a szerencsével sem álltunk hadilábon, gondolhattunk itt góljainkra és Schritt Martin első kifogott büntetőjére a 43. percben. Ha nem is a legjobb pozícióból, de mindössze három pont lemaradással várhatjuk a tavaszt, ami minden bizonnyal rengeteg izgalmat tartogat majd az élmezőny számára. A téli felkészülést követően folytatás február 11-én a Pest Megyei Kupában a megyei első osztályt vezető Dunaharaszti ellen.

Register to read more...

U13 csapatkep.jpg

Partnereink