hírek
VERESÉG A FŐPRÓBÁN
A jövő heti rajtot megelezően utolsó felkészülési mérkőzését játszotta felnőtt csapatunk az MTK U21-es csapata ellen.
SIKERES EDZŐTÁBOR
Fiatal labdarúgóink hazaérkeztek Zamárdiból, ahol öt napos edzőtáborozáson vettek részt. Az U14-U15, az U17 és U21 játékosai napi két edzésen vettek részt a nagyon szép környezetben lévő Balatonföldvári pályán, ami igen hatékonyan szolgálta a bajnokságra való felkészülést. A nagy hőség ugyan nem tette könnyebbé az gyakorlásokat, viszont a napközbeni strandolás igazi felfrissülést hozott a számukra. A hétfői hazaérkezés óta már ismét hazai pályán folytatják a munkát és várják augusztus 18-ai rajtot.
EDZŐTÁBORBA VONULTAK UTÁNPÓTLÁS CSAPATAINK
Július 25-től 29-ig, tehát csütörtöktől hétfőig a Balatonnál, Zamárdiban hangolódnak utánpótlás csapataink a következő bajnokságra. Az U21, az U17 és az U14-U15 játékosai és a felkészítő edzők napi két edzés mellett természetesen egy kis strandolást igyekeznek beiktatni.
ÁTALAKUL AZ UTÁNPÓTLÁS
A nemzeti bajnokságokat érintő változások az utánpótlás bajnokságokra kihatással vannak. A nagyobb nívó komolyabb utánpótlásbázist igényel, amit szerencsére mi is vállalni tudunk.
Az elmúlt két évben tudatosan elkezdett építkezés nyomán idén nem jelent gondot a plusz két korosztály elindítása, sőt egy-kettőnél talán vérmesebb reményeink is lehetnek a helyezéseket illetően. Számottevő változás a tavalyihoz képest, hogy az U19 helyett U21-es bajnokság lesz, és két új korosztály, az U14 és az U15 is versenybe száll a majd bajnoki pontokért. Változás még, hogy a következő szezonban az U13 bajnokságban nem, csak Bozsik versenyrendszerben áll majd rajthoz.
BOMBAERŐS ELLENFELEK A KÖZÉPSŐ CSOPORTBAN
A Magyar Labdarúgó Szövetség csütörtökön elkészítette az NB III csoportbeosztását. Ez alapján kiderült, hogy igen erős ellenfelek ellen minél jobb helyezést elérnünk a pontvadászatban. Sok Pest megyei és budapesti csapat mellett többször is igen messzire (Baja, Bölcske, Gyula, Orosháza, Szeged, Szekszárd) kell majd utaznunk.