Futsal

FUTSAL U18: MEGSZORONGATTUK A LISTAVEZETŐT

Ifjúsági csapatunk a bajnokságot jelenleg vezető, jó erőkből álló Kartal együttesét fogadta szombaton a gyömrői sportcsarnokban. Bokor Levente góljának köszönhetően vezetni tudtunk, ám ellenfelünk egyenlített, így a szünetre döntetlennel vonulhattak a felek. A hajrában sajnos két gólos előnyre tett szert ellenfelünk, ami után Krizsán Máté találatának köszönhetően még zárkózni tudtunk, de az újabb vendég pontot követően, Tréfás Márk révén már csak szépítésre futotta az erőnkből. Az eredmény miatt viszont nem kell keseregnünk, hiszen egy jó csapat ellen végig pariban voltunk.

Bővebben: FUTSAL U18: MEGSZORONGATTUK A LISTAVEZETŐT

FUTSAL: NEHEZEN, DE MEG LETT A HÁROM EGYSÉG

Sokáig kiélezett találkozón, félidei vesztes állásból felállva, újabb értékes három pontot kaszírozott futsal csapatunk. A jó eredmények hatására a Piliscsaba, Maglód páros igencsak meglépett az üldözőktől, így még elérhetőbb közelségbe került a kitűzött cél, vagyis a felsőházi rájátszás.  

Bővebben: FUTSAL: NEHEZEN, DE MEG LETT A HÁROM EGYSÉG

FUTSAL U18: PONT NÉLKÜL TÁVOZTUNK CSENGERRŐL

A Vác ellen aratott győzelem után a közvetlen rivális Csenger otthonában is jól kezdett ifjúsági csapatunk, hiszen a félidőben két góllal is vezetni tudtunk. A szünet után viszont csak a hazaiak tudtak betalálni, ráadásul ötször is, így sajnos vereséget szenvedtünk.

Bővebben: FUTSAL U18: PONT NÉLKÜL TÁVOZTUNK CSENGERRŐL

FUTSAL: FANTASZTIKUS GYŐZELEM AZ ETO ELLEN

Amilyen visszafogottan alakul nagypályás csapatunk teljesítménye, annyira kiemelkedővé válik futsal gárdánk szereplése az NB II Nyugati csoportjában. Zsinórban negyedik győzelmünket arattuk a bajnokságban, ráadásul most hétfőn a csoport legstabilabb, egyik legjobb együttese, az ETO SZ FUTSAL CLUB ellen. A találkozó első félórája mindössze három gólt hozott, majd az utolsó nyolc percben felpörögtek az események. Előbb Rábold, majd Simon köszönt be az Balikónak, majd Tama és Püspök góljainak köszönhetően újra a félidei egy gólra zárkózott ellenfelünk. Szerencsére az utolsó másodpercek újra a miénk voltak és Horváth találatával bebiztosítottuk a győzelmünket.

Bővebben: FUTSAL: FANTASZTIKUS GYŐZELEM AZ ETO ELLEN

FUTSAL U18: ÚJABB GYŐZELEM

Ősszel alakult futsal utánpótlás együttesünk immár második győzelmét aratta az NB 1-es bajnokságban. A nagypályás elfoglaltságok miatt újra csere nélkül kellett felállnunk, de ez nem zavarta játékosainkat, akik a mérkőzésen végig vezetve, magabiztosan verték a Vác csapatát.

Bővebben: FUTSAL U18: ÚJABB GYŐZELEM

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink