U11

U11: NÉMETORSZÁGI ÉLMÉNYEK

Az elmúlt szezon zárásaként Borsos Gábor vezette U11-es korosztályunk egy, egyesületünk életében nem mindennapi, németországi tornára adta le a nevezését. A június 27-30 között zajló megmérettetéshez, a Balti-tengerben elhelyezkedő Fehmarn-szigetig kellett utazniuk a játékosoknak és szülőknek, hogy aztán örökre szóló emlékeket szerezzenek. Az eredményeket tekintve vérmes reményeink nem lehettek, hiszen tudtunk, hogy rendkívül erős csapatokkal találkozunk majd, de tapasztalatszerzésnek, erőfelmérőnek, közösségépítő programnak tökéletesnek ígérkezett, és azzá is vált.

Bővebben: U11: NÉMETORSZÁGI ÉLMÉNYEK

U7: ÜGYES JÁTÉKKAL, SZÉP EREDMÉNYEKKEL ZÁRTUK A SZEZONT

Játékosaink balról-jobbra: Luca Dávid, Jáger Ádám, Vágó Zsombor, Ferencz Tamás, Nagy András, Szigeti Vince, Nagy Kornél, Molnár Kristóf

Legkisebb korosztályunk - a tavalyi évhez hasonlóan -  újra a gödöllői Juniális Kupán zárta a szezont. A 24 együttest felvonultató rendezvényre két együttesünket neveztük, hogy a gyerekek minél többet, minél kevesebb állásidővel játszhassanak. Noha igyekeztek egyforma "erősségű" együtteseket kialakítani az edzők, az eredményekben mindez nem mutatkozott meg, hiszen a sárga csapatunk némileg jobb napot fogott ki, mint a kék. Előbbi a 10., utóbbi a 22. helyen végzett, ami csak formális, hiszen a végeredmény ebben a korosztályban még teljesen másodlagos, így minden résztvevő győztesnek érezhette magát és aranyérmet is kapott.

Bővebben: U7: ÜGYES JÁTÉKKAL, SZÉP EREDMÉNYEKKEL ZÁRTUK A SZEZONT

U7: RAGYOGÓ TELJESÍTMÉNY A TAVASZ KUPÁN

U7-es együttesünk a nagykátai Tavasz Kupán szerepelt vasárnap. Kis csapatunk nagyon felkészülten játszott, ügyesen megoldásokkal rukkolt elő, 34 gólt szerzett, és ennek köszönhetően veretlenül zárta a napot. Az eredményhirdetés alkalmával - ahol játékosaink aranyérmet, kupát, csokinyuszit is kaptak - az is kiderült, hogy csapatunk legjobb játékosának Ferencz Tamást választották meg.

Bővebben: U7: RAGYOGÓ TELJESÍTMÉNY A TAVASZ KUPÁN

A GALGAGYÖRK KUPÁN VENDÉGESKEDETT U7 ÉS AZ U9

U9-es csapat: felül: Molnár Léna, Francenzovics Dávid, Szigeti Bence, Gyurina Márton, Gyüre Márk, alul: Vertetics Ákos, Hanisch-Béky Noel, Török Zsombor, Forgó Botond

Graasroots korosztályos csapataink, vagyis az U7 és az U9 a Kartalon megrendezett Galgagyörk Kupán vett részt az elmúlt hétvégén. Idősebb korosztályunk egy felkészülési tornán már részt vett az elmúlt héten, ám az ott nyújtott kiemelkedő teljesítményét most nem tudta megismételni. Filácz Imre csapata szeretett volna kombinatívan játszani, ám a csúszos talaj miatt a megszokottnál lényegesen több hibával játszottak a gyerekek. A legkisebbek, vagyis a 2012-2013-asok számára ez volt az első torna, amin megmérethették magukat. A torna elején még érezhető volt a megilletődöttség, majd a rájátszás alatt már sokkal magabiztosabb játékot nyújtottak és rengeteg gólt szereztek. Mindkét csapatunk a torna középmezőnyében végzett.

U7-es csapat (balról-jobbra): Nagy András, Parászka Bence, Szigeti Vince, Vágó Zsombor, Nagy Kornél

Bővebben: A GALGAGYÖRK KUPÁN VENDÉGESKEDETT U7 ÉS AZ U9

FUTSAL7VÉGE: CSAK AZ U13 TUDOTT NYERNI

A Pest Megyei Futsal7vége idei kiírásában az Borsos Gábor vezette U11 és a Baranyai Pál által trenírozott korosztályaink kerültek benevezésre. Utóbbi csapatunk már rendelkezik futsal  tapasztalatokkal, így nem is csoda, hogy kiélezetebb találkozókat vívott, mint a szakággal csak ismerkedő kisebb együttesünk. Sok játéknap áll még a srácok előtt, így bőven lesz még lehetőség javításra.

Bővebben: FUTSAL7VÉGE: CSAK AZ U13 TUDOTT NYERNI

U7_2022.jpg

Partnereink