U21

BERAGADT A RAJTNÁL AZ U19

ŐSZI ELSŐ IFJÚSÁGI CSAPATUNK NÉGYGÓLOS VERESÉGET SZENVEDETT A MÁSODIK HELYEZETT ELLEN

U19-es csapatunk már is egy rangadóval kezdte a tavaszi szezont, ahol hétközi mérkőzésen a második helyezett Pilis csapatát fogadtuk.

Már a találkozó elején lehetett látni, hogy sok idő telt el az őszi idényzáró óta, hiszen mind a két csapat rengeteg hibával játszott. A mezőnyben kiegyenlített játékot hozó első félidőben három védelmi megingásunkat is kihasználta ellenfelünk, amivel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. Voltak ugyan lehetőségeink, de nem tudtunk élni velük. Több játékosunk is betegség után lépett pályára, ami természetesen kihatással volt a teljesítményükre és ezáltal a csapat játékára is. Fordulás után három perccel jött a negyedik pilisi gól is, ami után már csak az volt a cél, hogy becsülettel végig küzdjük a találkozót. A csereként beállt Vizi Richárd révén változott is a játékunk. Több volt a lendület, ami ígéretes helyzeteket is hozott, de két kapufán kívül csak az utolsó percben, büntetőből szerzett szépítő gólra futotta az erőnkből, immár 0-5 után. Nincs kétség afelől, hogy ifjúsági csapatunk sokkal-sokkal jobb annál, mint, amit ma mutatott. Már csak abban kell bíznunk, hogy mihamarabb megtalálja őszi önmagát...

 

Bővebben: BERAGADT A RAJTNÁL AZ U19

12. forduló

ŐSZI BAJNOK AZ U19

Szombaton Isaszegen lépett pályára ifjúsági csapatunk, ahol a sereghajtó ellen elért 8-1-es győzelme egyben azt is jelentette, hogy a tabella legfelső fokán tölthetik a téli szünetet. A Pilis sülysápi pontvesztése következtében, hiába lesz szabadnapos a Baranyai-Filácz legénység az őszi utolsó fordulóban, előnyük akkora, amit idén már egy riválisa sem tud ledolgozni!

Megyei I. osztály, Kelet, 12. forduló:

U19 ISASZEG SE - MAGLÓDI TC 1 - 8 (0 - 5)

Isaszeg, jv: Fodor Zs. (Gáspár T.)

gól: Szalkai A. ill. Szegedi M. 3, Sengel T. 3, Fischer P., Fazekas A.

sárga lap: Gyöngyösi B.

Maglódi TC: Nagy Cs. (Szépvölgyi N. 39p) - Gyuga O., Szász B. (Kecskeméti Á. 46p), BENCSIK R., Fábián D., GYÖNGYÖSI B., SZEGEDI M., LEIDÁL M., Fischer P. (Szász R. 60p), Fazekas A., SENGEL T.

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Gratulálok a srácoknak a pályán elért győzelemhez és az őszi bajnoki címhez. A mai találkozón félgőzzel is sok gólos diadalt arattunk. Külön öröm, hogy Szegedi Mike végre ki tudta használni a helyzeteit.

 

11. forduló

Kitűnő játékkal győzelmet arató U19-es csapatunk továbbra is őrzi első helyét.

Megyei I. osztály, Kelet, 11. forduló:

U19 MAGLÓDI TC - SÜLYSÁP KSK 5 - 1 (3 - 0)

Maglód, Kertész Károly Stadion, jv: Soós K. (Pallai P.)

gól: Berta B. 2, Pilny M. 2, Gruber B. ill. Nagy G.

sárga lap: Gyöngyösi B.

 

Maglódi TC: Nagy Cs. - LEIDÁL M., Gyuga O. (Kovács B. 64p), Szász B. (Kecskeméti Á. 46p), Gruber B., Merczel Z., BENCSIK R., GYÖNGYÖSI B., Szegedi M. (Fischer P. 46p), PILNY M., Berta B. (Fábián D. 75p)

 

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Az idény eddigi legjobb játékával, megérdemelt győzelmet arattunk. Örömteli, hogy újra nagy létszámban tudtunk megjelenni a találkozón.

Fedeles József (edző, Sülysáp KSK): Gyenge első félidő után a második játékrészben kicsit magunkra találtunk, de nem sikerült szorossá tenni a mérkőzést. (forrás: Sportszelet újság)

10. forduló

Megyei I. osztály, Kelet, 10. forduló:

U19 UFC GYÖMRŐ - MAGLÓDI TC 6 - 3 (4 - 1)

Gyömrő, jv: Bányánszky B. (Obertik J.)

gól: Horváth L. 3, Potocska Á., Farkas B., Kaszanyi R. ill. Berta B., Gruber B., Gyöngyösi B.

sárga lap: Jámbor B. ill. Berta B., Óvári K.

Maglódi TC: Nagy Cs. - Óvári K. (Szász R. 82p), Fábián D. (Kecskeméti Á. 46p), Kovács B., Merczel Z., Gyöngyösi B., Gruber B., Szegedi M., Fischer P., Berta B., Pilny M.

Filácz Imre (edző, Maglódi TC): Igen tartalékos összeállításban, pocsék játékkal és helyzetkihasznállással vereséget szenvedtünk a Gyömrő csapatától. Nálunk katasztrófálisabb csak a játékvezető ténykedése volt.

 

9. forduló

Megyei I. osztály, Kelet, 9. forduló:

U19 FELSŐPAKONY KSE - MAGLÓDI TC 3 - 4 (2 - 1)

Felsőpakony, jv: Hajzlinszki Zs. (Weil L.)

gól: Bányász T., Bíró T. (öngól), Nagy Sz. ill. Gruber B., Szegedi M., Pilny M., Berta B.

sárga lap: Nagy Sz., Kovács S., Barta Z. ill. Óvári K., Merczel Z., Szegedi M., Fábián D.

Maglódi TC: Szépvölgyi N. - Óvári K., BÍRÓ T., Szász B., Merczel Z. (Kovács B. 83p), Gyöngyösi B. (Szász R. 88p), Gruber B. (Kecskeméti Á. 75p), Szegedi M. (Fábián D. 66p), GRESKÓ G., BERTA B., Sengel T. (PILNY M. 46p)

 

Baranyai Pál (edző, Maglódi TC): Végre igazi csapatként működtünk és így teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Ha jobban koncetrálunk a kapu előtt, úgy gondolom könnyebben is nyerhettünk volna. Ettől függetlenül Filácz Imre kollégámmal gratulálunk a fiúknak! Nagyon büszkék vagyunk rájuk.

 

További cikkeink...

  1. 8. forduló
U17TTTT.jpg

Partnereink