U15

4. forduló

NB II. Közép-Kelet 4. forduló:

U15 MAGLÓDI TC - RÁCKEVE 0 - 8 (0 - 3)

Maglód, Kertész Károly Stadion

Maglódi TC: MOROCZ I. - Nagy L., Papellás P., Muhi V., Mészáros T. - Kovács G. (Greskó L. 63p), Slezák G. - Szever Á. (Kormány B. 61p), FODOR E., Unger K. (Maradics M. 56p) - Tukacs T. (Baranyai Zs. 41p)

Bíró Roland (edző): Fáj a szívem, mert ha együtt maradt volna a tavalyi csapatunk már a két győzelmünk lenne, így viszont még gólt sem rúgtunk. Nincs mese fel kell emelni a fejünket és dolgozznunk kell keményen, hogy előbb legalább egy gólt lőjjünk, majd pontot szerezzünk, végül nyerni is tudjunk.

3. forduló

10 GÓLLAL LETT TESTVÉRÜNK A TESTVÉRISÉG!

A hétvégén már minden utánpótlás csapatunk pályára lépett, legalábbis azok, amelyek az országos másodosztályban szerepelnek. Minden együttesünk ellenfele csakúgy, mint a felnőttnek az FC Dabas gárdái voltak.

 

A nyáron jelentősen meggyengült U15 sajnos 5-0-ás vereséget szenvedett, de az U14 10-0-ás győzelemmel billentette felénk az utánpótlás mérkőzések mérlegét. Utóbbi korosztályunkról azonban meg kell jegyezni nem a sajátunk. Az évek óta kiváló utánpótlásképzést végző, rengeteg tehetséges játékost foglakoztató Testvériség SE-vel kötött együttműködésünk alapján ők indultak kötelező párunkként az NB II-ben. Azért maglódi kötődés is van, hiszen a csapat edzője városunk lakója, korábbi játékosunk Katona Tamás.

Tabellák: ITT

 

NB II. Közép-Kelet 3. forduló:

U14 FC DABAS - TESTVÉRISÉG SE-MAGLÓDI TC 0 - 10 (0 - 6)

Dabas

gól: Pusztai D. 2, Balogh L. 2, Marosi N., Kovács G., Lados-Tóth M., Dózsa R., Simák T., Ambrózi Á.

sárga lap: Lados-Tóth M.

Maglódi TC: Nagyistván B. - Ács B., Dózsa R. (Simák T. 49p), Lénárt S. (Deme G. 49p), Vígh Gy., Fehértói G. (Nagy L. 49p), Lados-Tóth M., Kovács G., Marosi N. (Ambrózi Á. 49p), Balogh L. (Tóth B. 41p), Pusztai D.

Katona Tamás (edző): Örülünk a megegyezésnek a Maglódi TC-vel, hisz így az országos bajnokságban tudjuk megmérettetni játékosainkat. A mérkőzésről annyit, hogy rettentő sok helyzetet dolgoztunk ki, de csak keveset tudtunk kihasználni. Örülnünk kell hiszen szépen fociztunk, kreatívan, de egy erősebb ellenfélel szemben a sok kihagyott helyzet megbosszulhatja magát. Gratulálok a csapatnak a mentalitással meg voltam elegédve! Dabasnak sok sikert kívánok a továbbiakban! Hajrá Tesi!!!!! Hajrá Maglód!!!!

 

NB II. Közép-Kelet 3. forduló:

U15 FC DABAS - MAGLÓDI TC 5 - 0 (5 - 0)

Dabas

sárga lap: Szever Á., Skultéty D.

 

Maglódi TC: Kormány B. (Szécsi M. 44p) - Skultéty D., Muhi V., Papellás P., MÉSZÁROS T. - Tukacs T. (Maradics M. 59p), Kovács G. (Greskó L. 59p) - Szever Á. (Baranyai Zs. 47p), FODOR E., Slezák G - Kanalas K.

 

Bíró Roland (edző): Semmivel sem jobb, de nálunk jelen pillanatban előrébb tartó csapattól kaptunk ki. Az első félidőben azt sem tudtuk hol vagyunk. Rohangáltunk, mint a pók a falon. A második félidőben jelentősen feljavult a játékunk. Labdatartásunk is sokat javult, de előre szinte veszélytelenek voltunk, bár ehhez az is kellett, hogy a nyáron ötven gólunk távozott a csapattól. Remélem, hogy hamarosan minden jelenleg hiányzó játékosunk visszatér és szorosabb eredményekre leszünk képesek.

VÉGET ÉRTEK AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOK IS

Az elmúlt hétvégén utánpótlás csapataink is befejezték bajnoki küzdelmeiket. A tavaszi első forduló lett a bajnokság záró meccse. Az U21 és az U17 javított előző évi produkciójához képest, míg az U15-nek és az U14-nek első országos bajnokságában hamar kiderült, hogy sokat kell még fejlődnünk az elithez képest. Az U21-ben és U17-ben a maglódi játékosok mellett sok környékbeli fiatal is játszott, ami versenyhelyzetet és minőségi javulást is eredményezett. Előbbi a hatodik, utóbbi a nyolcadik helyen végzett. Pilny Márk (U17) 38 góllal a negyedik, Bartha Szilárd (U21) 16 góllal a tizenegyedik helyen végzett a góllövőlistán. Az U15-ben két "idegenlégiós" játszott, az ő segítségük is kellett a hat győzelemhez, amely a 12. helyet eredményezte, Sengel Tibor 13 góljával a 40. helyen végzett. Az U14 sorsa kicsit hányatott volt. A lehető legerősebb összeállításában csak egyszer játszott, ráadásul többször létszámhiányosan állt ki, hiszen az U13-as Bozsik Tornákra is játékoskat kellett küldeni. A csapat négy győzelem mellett három döntetlennel a 14. helyen végzett. Vágó Zoltán 38 góljával viszont, gólvadászok versenyében a második helyen végzett. Nem is csoda, hogy az MTK le is csapott a tehetséges játékosra. Jelen állás szerint, miután kiesett a felnőtt, jövőre a megyei bajnokságokban indultak utánpótlás csapataink. Reméljük ott sikerrel tudjuk kamatoztatni az országos bajnokságban szerzett tapasztalatokat.

Bővebben: VÉGET ÉRTEK AZ UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGOK IS

30. forduló

NB II. Közép-Kelet 30. forduló:

U14 MAGLÓDI TC - GLORIETT SE 3 - 3 (1 - 3)

Maglód, Kertész Károly Stadion

gól: Fodor E., Nagy L., Véglás R.

 

Maglódi TC: Morocz I. - NAGY L., Mikó Sz., Muhi V., Skultéty D. (Unger K. 53p) - FODOR E., VÉGLÁS R., Mészáros T., Papellás P. (Slezák G. 67p) - VÁGÓ Z., Kanalas K.

-------

NB II. Közép-Kelet 30. forduló:

U15 MAGLÓDI TC - GLORIETT SE 1 - 13 (0 - 6)

Maglód, Kertész Károly Stadion

gól: Sengel T.

sárga lap: Véglás R., Fábián D.

 

Maglódi TC: Hamza K - Vasvári Á., Aczél P., Véglás R., Kanalas K. (Mészáros T. 11p) - Hornyák M., Fábián D., Fischer P. (Tukacs T. 69p), Fodor E. (Juhász T. 58p) - Sengel T., Papellás P.

edzők: Rakita Gábor és Bíró Roland

 

Bíró Roland (edző): Miután két különböző napon játszott a két korosztály, végre, ebben a bajnokságban először a lehető legerősebb kerettel lépett pályára az U14, aminek eredményeképpen a negyedik helyezett Gloriettnek teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk. Még nagyobb meglepetést is okozhattunk volna, ha a találkozó elején nem alszunk 20 percig. Az U15 nagyon visszafogott teljesítményével statisztált a Gloriettnek a bajnoki címéhez. Amelyhez gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik az osztályozón.

29. forduló

NB II. Közép-Kelet 29. forduló:

U14 KISE - MAGLÓDI TC 6 - 1 (4 - 0)

Budapest

gól: Vágó Z.

 

Maglódi TC: MOROCZ I. - Nagy L., Muhi V., Skultéty D. - Unger K., Kovács G., (Maradics M. 41p), Greskó L., VÉGLÁS R., Seletye T. (Kormány B. 50p) - Slezák G., VÁGÓ Z.

-------

NB II. Közép-Kelet 29. forduló:

U15 KISE - MAGLÓDI TC 13 - 0 (8 - 0)

Budapest


Maglódi TC: MOROCZ I. - Kanalas K., Hornyák M., Mészáros T. - Juhász T., Tukacs T., Fodor E., Baranyai Zs., Papellás P. - Sengel T., FÁBIÁN D.

edzők: Rakita Gábor és Bíró Roland

 

Bíró Roland (edző): Furcsának tűnhet, de az U15 sokkal jobban játszott, mint az U14. Labdatartásunk jó volt, sok passzal játszottunk, de KISE minden hibánkat kegyetlenül kihasználta. Az U14 a harmadik helyezett ellen szinte csak a védekezéssel törődött. Rúgtunk egy gólt és más semmi.

További cikkeink...

  1. 28. forduló
U7_2022.jpg

Partnereink