U15

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Rég látott sikertelen hétvégén van túl utánpótlásunk, hiszen mindhárom korosztályunk kikapott soros ellenfelétől. Némileg javítja az összképet az U13 keddi mérkőzése, ahol két gólos hátrányból felállva, Vágó Zsombor az utolsó percben egyenlített Dunaharasztiban.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Nem csak a felnőtt, hanem az U15-ös és U19-es korosztályunk is kiélezett mérkőzést vívott az elmúlt hétvégén, ráadásul a Pomáz elleni találkozóhoz hasonlóan mindkét csapatunk az utolsó percekben veszített pontot, pontokat. Az U15 félidei hátrányból állt fel és került előnybe a második játékrészben, majd az utolsó percbekben mégis  kicsúszott a kezükből két értékes pont. Az U19 pedig hiába vezetett 2-1-re, majd 3-2-re is, a végjátékban két gólt szerezve fordítani tudott a Vác-Deákvár és így megszakadt Balogh Sándor együttesének kilenc győzelemből álló sorozata.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Sikerrel kezdte felsőházi szereplését U19-es csapatunk, amely a Pilisvörösvár vendégeként tudott diadalmaskodni. Balogh Sándor együttese 3-0-ra is vezetni tudott, viszont a jól hajrázó hazaiak az utolsó percekben kétszer is betaláltak a kapunkba, így egy gólra zárkóztak a találkozó végére. Gyors találatával ráijesztett U15-ös korosztályunkra a sereghajtó Dabas-Gyón alakulata, de csapatunk hamar megfordította találkozó állását. A félidő után ugyan egalizált ellenfelünk, de azonnal érkező válaszunkra már nem tudtak reagálni, így csapatunk nyert és a harmadik helyen áll a táblázaton. U13-as együttesünk továbbra is csak keresi őszi önmagát. A Kiskunlacháza elleni idegenbeli mérkőzésen nem az elvárható szinten játszott együttesünk, melynek köszönhetően sajnos 4-1-es vereséget szenvedtünk.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Az elmúlt hétvégén csupán az U13 és az U15 lépett pályára utánpótlás korosztályaink közül, hiszen az alapszakasz küzdelmeit megnyerő U19 számára csak most hétvégén indul a felsőházi rájátszás. Míg múlt héten a verelenségnek örülhettünk, most a nyeretlenség miatt búslakodhatunk, hiszen az U15 pont nélkül tért haza Pilisről, az U13 pedig 1-1-es döntetlenre végzett hazai pályán a Halásztelek ellen. Hogy ezen a héten is legyen sikerélményünk arról az U7-es és az U9-es csapat gondoskodott, akik a Bozsik rendezvényeken számtalan szép csellel, góllal és szép játékkal rukkoltak elő. U7-ben négy külön díjazottunk volt Ablonczy Aina, Kiss Adél, Póka Emma és Batta Dániel személyében, míg U9-ben Kubinyi Emma, Farkas Nimród és Schlembach Gergő bizonyult a legjobbnak.

 

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

Remek sorozatát folytatva lejátszotta utolsó alapszakaszbeli mérkőzését U19-es csapatunk, amely ragyogóan hajrázva, az utolsó percekben három gólt szerezve nyert 6-3-ra Tápiószentmártonban. A sorozatos győzelmeknek köszönhetően együttesünk hat pontos előnnyel nyerte meg a pontvadászatot, így a másodosztály felsőházába kvalifikálta magát, ahol a Százhalombatta, a Pilisvörösvár és a Vác-Deákvár ellen küzdhet meg a bajnoki címért. U15-ös együttesünk a második Nagykáta együttesét látta vendégül és hátrányból felállva 1-1-es döntetlenre végeztünk velük. Az U13-as csapatunk kiváló időben, lelkes szurkolás mellett, nagyon jó játékkal, fordulatos találkozót nyert meg a Diósddal szemben.

Bővebben: UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK

További cikkeink...

  1. UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
U14farsang.jpg

Partnereink