Felnőtt

VERESEGYHÁZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 2

undefined

Nem az legjobb előjelekkel vártuk a Veresegyház elleni bajnoki mérkőzésünket, hiszen sérültünk és eltiltottunk is van szép számban, így a korábban már visszavonult Budafai Gergő játékengedélyét is kiváltottuk, hogy ha szükséges, legalább megfelelő számú cserével rendelkezzünk. Miután a miénken kívül minden meccset szombaton játszottak, tudtuk, hogy közvetlen riválisaink közül a Tököl, a Felsőpakony és a Pereg is győzni tudott, ezért égető szükségünk volt a három pontra. Talán ezért, talán nem, de sziporkázó játékot nem láthathattak a kilátogató nézők, viszont ahogy az elmúlt hetekben, úgy most is eredményesek tudtunk lenni már az első félidőben (Balló Harold), de a mostani előnyt már birtokolni, sőt a mérkőzés hajrájában Sándli Márk révén növelni is tudtuk. Hogy örömünk ne legyen teljes, arról ismét egy kiállítás tehet. Az elmúlt négy mérkőzésünkön négy kiállítást szenvedtük el, mindet gólhelyzetben lévő játékossal szemben követtünk el, és most is ez történt: a csereként beállt Tatainak kellett korábban öltözőbe vonulnia. Szerencsére a Veresegyháznak ezután már csak a szépítésre maradt ideje, az egyenlítésre nem, így meglett a hőnáhított három egység. Az őszi szezon zárásaként a sereghajtó CSO-KI együttesét fogadjuk, és nagyon bízunk benne, hogy a hét mérkőzés óta tartó veretlen szériánkat egy újabb győzelemmel toldjuk meg.

Bővebben: VERESEGYHÁZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 1 - 2

MAGLÓD-HELLOPARKS - NAGYKÁTA 2 - 2

fotó: Patkovics Bence

Újra csak döntetlen. A bajnokságban már a hatodik. Viszont, ha a körülményeket nézzük hatalmas győzelmet aratott együttesünk. A tizedik percben Horváth Richárd kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, ami a későbbiekben a pályán nem látszott, hiszen még így is dominálni tudtuk, és ugyan a vendégek szereztek vezetés, Seregy tizenegyesből szerzett góljával a félidőben ikszre álltunk. Az ötvenedik percben újabb kiállítás: Véglás (is) gólhelyzetben lévő ellenfelével szemben szabálytalankodott, így ő is mehetett zuhanyozni, ami után kettős emberelőnyben volt a 'Káta, viszont csapatunk tagjai kettőzött erővel küzdve tüntették el a létszám különbséget. Nem csak eltüntették, de Fischer révén még a vezetést is megszereztük, igaz a három pont végül nem lett meg, hiszen egy pillanatnyi kihagyásunkat kihasználta a Nagykáta játékos-edzője Sárközi Szabolcs, de egynél több egységet nem engedtünk elvinni a Kertész Károly Stadionból.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - NAGYKÁTA 2 - 2

BUDAKALÁSZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 2

undefined

Amilyen boldogok lehettünk az elmúlt hétvégén a Gyömrő ellen, a ráadás perceiben megszerzett győzelem miatt, most legalább annyira kesereghetünk a 94. percben elvesztett kettő értékes pont miatt.

A velünk megegyező mutatóval álló Budakalász ellen fontos lett volt a három megszerezhető pontra, amihez sikerült is jó játékkal előrukkolnunk. Balló Harold góljának köszönhetően már a 8. percben vezettünk, majd a szünet után hat perccel, Papp Richárd gólja után már kétgólos előny birtokában voltunk, de képesek voltunk visszahozni ellenfelünket a mérkőzésbe. Pásztor szépítése után Bene Máté a 16-oson kívül kézzel ütött a labdába, így az őszi szezonban már másodjára mehetett idő előtt zuhanyozni. Az emberhátrányt nem tudtuk "kibekkelni", így újabb döntetlennel gazdagodhattunk. Egyrészt örülhetünk, hiszen öt meccse veretlenek vagyunk, másrészt ez a sok remi nem jó ahhoz, hogy elszakadjunk az alsóháztól.

Bővebben: BUDAKALÁSZ - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 2

MAGLÓD-HELLOPARKS - GYÖMRŐ 2 - 1

fotó: Patkovics Bence

Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt veretlen felnőtt csapatunk, amely most a szomszédos Gyömrő ellen szerzett igen fontos és értékes három pontot, ráadásul úgy, hogy a győztes találat a 92. percben született meg.

Kissé unalmas első félidőt produkáltak a csapatok, ahol a Gyömrő több kisebb, míg mi egy nagyobb helyzetet hagytunk kihasználatlanul. A második játékrész 54. percében előnybe kerültek a vendégek, miután Kiss Szabolcs szögletből, közvetlenül - múlt héten mi is így szereztünk gólt a Taksony ellen - csavarta a kapunkba labdát. Ahogy az elmúlt mérkőzéseken mindig, úgy most is hátrányba kerültünk, de ahogy korábban is, úgy most is a cseréknek köszönhetően sikerült pontokat szereznünk. A 82. percben Poncok beadását fejelte a kapuba mesterien Balló Harold, majd a 92. percben Lázár Zsolt ollózta gyönyörűen a felsőlécre a labdát, ami után a kipattanót Fischer Zsigmond rúgta a kapuba. Győzelmünknek köszönhetően végre feljebb léptünk a tabellán, de a sűrű mezőny miatt fontos lenne még pontokat szereznünk, hogy nyugodtabban teljen majd a téli szünet.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - GYÖMRŐ 2 - 1

TAKSONY-MAGLÓD-HELLOPARKS 4 - 4

undefined

Szinte a "sírból", háromgólos hátrányból, emberhátrányban mentett pontot felnőtt csapatunk a Taksony vendégeként szombaton.

A védekezési hibákkal tarkított első félidőt követően 3-1-es hátrányban voltunk a házigazda Taksony vendégeként, ahol Garics Gábor kiállítása miatt kevesebben is kellett kezdenünk a második játékrészt. A hazaiak az 54. percben szerzett újabb gólja már-már kilátástalan helyzetbe sodort minket, de Balló Harold, majd a csereként beállt Seregy gólja újabb lökést adott együttesünknek, ami a 83. percben, az ugyancsak beszálló, szögletből, érintést nélkül gólt csavaró Horváth Richárd találatának köszönhetően végül pontmentést eredményezett.

Az elmúlt három találkozót ugyan veretlenül hoztuk, de égető szükségünk lenne a győzelmet jelentő három pontra. Talán a következő, Gyömrő elleni mérkőzésen összejöhet, de ehhez feltétlenül számítunk szurkolóink segítségére is!

Bővebben: TAKSONY-MAGLÓD-HELLOPARKS 4 - 4

U7.jpg

Partnereink