Felnőtt

ELINDULT A MUNKA

undefinedHolnap, azaz pénteken kezdi meg a munkát felnőtt csapatunk a tavaszi szezonra. Januárban nagyobb részt Maglódon, februárban már heti két alkalommal Gyömrőn, a műfüves pályán is készülünk. Igen sok, szám szerint nyolc felkészülési találkozó is szerepel a programban, amelyben NB3-as, megyei első és másodosztályú lesz majd ellenfelünk.

Biztosan lesz játékosmozgás is, de eddig csak Kourdakis Panagiotis távozása vehető biztosra.

Bővebben: ELINDULT A MUNKA

MAGLÓDI TC - BIATORBÁGY 3 - 2

Végre! Majdnem három hónap után újra három pontot tudott szerezni felnőtt csapatunk, ráadásul teljesen megérdemelten.

A bajnokság negyedik fordulójából halasztottuk decemberre a Biatorbágy elleni találkozónkat, és az időjárás nem is hazudtolta meg magát. Noha hó nem esett, de a fagyos talaj, és a hideg levegő nem tette ideálissá a körülményeket. A mérkőzés első része kiegyenlített játékot hozott, ahol felváltva adódtak lehetőségek a csapatok előtt, de első gólt mi szereztük, miután a 18. percben jó helyről, a tizenhatos jobboldala mellől végezhettünk el szabadrúgást. Poncok Csaba beívelt labdáját Pápai Dániel mesterien fejelte a kapuba, így nálunk volt az előny. Egy percig, ugyanis a vendégek is gólra váltották a szabadrúgásukat, amihez mi is kellettünk. Bojtor lövése, ugyanis mellbe találta Nagy Csabát, akinek aztán a kezéből került a hálónkba a játékszer. Csapatunkat nemhogy megzavarta volna a potyagól, hanem egyenesen új erőre kaptunk. A félidő hátralévő részében szinte csak nekünk volt helyzetünk, de ekkor betalálni még nem tudtunk. A szünet után viszont igen. Jó szellemben jött ki a társaság a pályára és futószallagon alakította ki a lehetőségeket, amelyekből az 51. percben gólt is szereztünk. Poncok Csaba a kapussal szemben nem hibázott, és a bal alsó sarokba helyezte a labdát. Újabb vezetésünk után kicsit visszavettünk. Ekkor is akadtak lehetőségeink, de a támadásainkat kevesebben kísérték a játékosaink, így volt, hogy a beadás nem talált meg senkit. Legtöbbször szélről törtünk be, mint Németh Richárd is, aki a felső lécet találta telibe. A 70. percben aztán, a semmiből egyenlített a Bia'. Egy középen eladott labdából - amiből egyébként rengeteg volt a mérkőzésen mind a két fél részéről - a vendégek teremtettek lehetőséget, majd Skita Tamás védőinket átlőve szerezte meg a második biatorbágyi gólt, de ez sem tört meg minket! Jó volt látni, hogy mindenki küzdött, hajtott és nem adta fel. Nagyon sok lehetőséget tudtunk kialakítani, bár meg kell jegyeznünk, hogy ellenfelünk nagyon sok hibával játszott, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet. A 87. percben egy rossz kapuskirúgás után Poncok Csaba tört kapura, majd miután eltolta a kapus mellett, az elhúzta a lábát, így következhetett a nyílvánvaló büntető. Az ítéletvégrehajtó Horváth Richárd volt, aki higgadtan értékesítette a tizenegyest, ami után már nem tudott újra egyenlíteni ellenfelünk.

Csapatunk átérezte a mérkőzés súlyát és nagyon fontos győzelmet aratott. A táblázaton így az utolsó helyről a tizenkettedik helyre léptünk előre, és innen várhatjuk a tavaszi folytatást.

Bővebben: MAGLÓDI TC - BIATORBÁGY 3 - 2

MAGLÓDI TC - VECSÉS 0 - 4

Felnőtt csapatunk ezúttal a Vecsés ellen szenvedett fájó vereséget. Helyzeteink, ziccereink ismét  megvoltak, a félidőben még döntetlenre álltunk, ám a szünetet követően hamar vezetést szerzett ellenfelünk, így ismét futhattunk az eredmény után, ami eredménytelennek bizonyult. Ráadásul a vereség most igen nagy sikerült, hisz kinyíló védelmünket a hajrában kétszer is mattolták a vendégek. NB 3-as időszakunkat követő megyei első osztályú tagságunk legrosszabb eredménysorát produkálja csapatunk ezen az őszön, aminek köszönhetően jelenleg az utolsó előtti helyen állunk. De lehet rosszabb is: ha holnap pontot szerez a Százhalombatta sereghajtóvá válhatunk. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, hiszen rendkívül sok a hiányzónk, de a jövő heti, Biatorbágy elleni találkozón muszáj valahogy pontot, pontokat szereznünk.

Bővebben: MAGLÓDI TC - VECSÉS 0 - 4

TÁPIÓSZECSŐ FC - MAGLÓDI TC 3 - 1

Tovább tart felnőtt csapatunk vesszőfutása, miután fájó vereséget szenvedtünk az utolsó helyezett Tápiószecső vendégeként.

Remekül kezdtük a találkozót. Futószallagon alakítottunk ki a lehetőségeket, három (!) kapufát rúgtunk rövid idő alatt, ám betalálni valahogy mégsem sikerült. Ezután persze jött a hidegzuhany. Két pontrúgás után - hathatós közreműködésünkkel kísérve - két gólos előnyre tett szert a hazai csapat. Juhász Bertalan szabadrúgás, Varga Vince szöglet után volt eredményes. Innentől aztán futhattunk az eredmény után, ami az elmúlt időszakunkat tekintve nem sok jóval kecsegtetett. A Tápiószecső köszönte szépen, hogy gólokhoz segítettük őket és voltak annyira rutinosak, hogy előnyüket meg is őrizték. A második félidő elején, Urbán gólja után három gólos is volt a fórjuk, de Lukács Bálint legalább a becsületgólunkat megszerezte, ami sokat nem ért, miután nem utolsó gólig játszották a meccset. Lehangoló teljesítményünket követően a kieső zónába kerültünk és ugyan a mezőny nagyrészével ellentétben nekünk még két meccsünk van hátra az idén, ám félő, hogy túl nagy javulásban nem reménykedhetünk már.

Bővebben: TÁPIÓSZECSŐ FC - MAGLÓDI TC 3 - 1

MAGLÓDI TC - SZÁZHALOMBATTA 1 - 1

Újfent csak döntetlen, szám szerint immár az ötödik ebben a szezonban, tíz mérkőzés alatt. Ezt némi sikernek is felfoghatjuk, ha azt vesszük, hogy az elmúlt két hazai találkozónkat elveszítettük, de nehéz az utolsó előtti Százhalombatta elleni eredményt jónak titulálni. Már a harmadik percben vezettünk Lukács Bálint góljának köszönhetően, de jött a szokásos forgatókönyv: kimaradnak helyzeteink, ellenfelünk egyenlít, majd ismét nem sikerül győztesként elhagyni a játékteret. Ebben a bajnokságban még nem sikerült hazai pályán bajnoki mérkőzést nyernünk és idegenben is legutóbb szeptember 15-én örülhettünk három pont megszerzésének. Kérdés: Lent vagyunk-e már a gödör alján?

Bővebben: MAGLÓDI TC - SZÁZHALOMBATTA 1 - 1

2606504
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1458447
0
1458447
1148057
1458447
0
2606504
Your IP: 34.239.150.22
2020-04-02 07:30:54
U212015.jpg