hírek

DUNAHARASZTI II - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

Az utolsó előtti helyen álló Dunaharaszti ellen, nehéz mérkőzésre számítottunk, de a kezdés után csak az első percekben tett nagyobb nyomást csapatunkra ellenfelünk. Az idő előre haladtával egyre több lehetőséget sikerült kialakítanunk, majd a 37. percben Dallos László szolgálta ki jó ütemben Papp Richárdot, aki megszerezte számunkra a vezetést. A 42. percben Véglás Palkó tartotta meg szépen a labdát a jobb szélen, ami után ő hozta helyzetbe Dallost, aki kettőre növelte előnyünket. Nem lehetett viszont sokáig felhőtlen az örömünk, hiszen Kolozsvári László egy ellene elkövetett szabálytalanságot torolt meg a 44. percben, így idő előtt kényszerült elhagyni a pályát.
Ahogy sejteni lehetett, a második félidőben nekünk esett a hazai együttes, de védelmünk jól állta a sarat. Sőt, a 61. percben a mérkőzésen kiemelkedően játszó Dallos László volt újra eredményes, most Tóth Gergő passzát követően, így megnyugtatónak tűnő három gólos előnybe kerültünk. Arról viszont, hogy ne dőljünk hátra a hazaiak gondoskodtak, miután két perc alatt két gólt lőve gyorsan egy gólra zárkóztak a 73. minutumra. A hátralévő percekben nagy koncentrációval játszott csapatunk, elhárítottott minden hazai próbálkozást, így megérdemelt győzelmet aratott a találkozó végére ugyancsak megfogyatkozó Dunaharaszti ellen.

Bővebben: DUNAHARASZTI II - MAGLÓD-HELLOPARKS 2 - 3

DUNAKESZI II - MAGLÓD-HELLOPARKS II. 3 - 1

Noha már az első percben hátrányba került második számú csapatunk, a folytatásban mutatott játéka alapján akár győzelemre is rászolgáltak volna Balogh Sándor játékosai. Az egyenlítés ugyan összejött, de a visszavont góljaink, valamint a kihagyott ziccerek végül megbosszulták magukat és az éllovas Dunakeszi ellen végül nem jött össze a bravúrszámba menő pontszerzés.

Bővebben: DUNAKESZI II - MAGLÓD-HELLOPARKS II. 3 - 1

MAGLÓD-HELLOPARKS - TÁPIÓSZECSŐ 5 - 4

Nem mindennapi körülmények között, drámai küzdelemben szerezte meg első győzelmét felnőtt együttesünk. 2-0-ra, majd 4-1-re is vezettünk, de a lelkesen játszó vendég együttes egy pillanatra sem adta fel a pontszerzésbe vetett reményét és a 87. percben háromgólos hátrányukat ledolgozva kiegyenlítettek. Csapatunkat azonban nem törte meg a Tápiószecső feltámadása és a 92. percben, a csereként beállt Buzás Patrik fejesével végül magunk javára fordítottuk a találkozót.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS - TÁPIÓSZECSŐ 5 - 4

MAGLÓD-HELLOPARKS II. - TINNYE 2 - 2

Buzás Patrik góljainak köszönhetően kétszer is vezetett Balogh Sándor legénysége, de ellenfelünk kétszer is - másodjára az utolsó percekben -  egyenlíteni tudott. Ha az első győzelem nem is, de az első pontszerzés így is összejött.

Bővebben: MAGLÓD-HELLOPARKS II. - TINNYE 2 - 2

ALSÓNÉMEDI - MAGLÓD-HELLOPARKS 0 - 0

Tudtuk, hogy délen nehezebb lesz a dogunk, de azt hogy négy meccs három ponttal állunk (győzelem nélkül) azt a legpesszimistább forgatókönyvben sem tudtuk volna elképzelni. Pedig ez a helyzet, bár lehetett volna rosszabb is, mondjuk, ha a Felsőpakony elleni találkozónk nem marad el... Nem megbántva az Alsónémedi együttesét, de ma egy szerény képességű csapat benyomását keltették, akikkel szemben a valós tudásunk hetven százalékát hozva legalább két gólos győzelmet arattunk volna. Ezzel szemben hibát hibára halmozva, akaratgyengén, nulla lelkesedéssel játszottunk, így az egy pont is ajándéknak tűnhet. Az Alsónémedi gárdája mégis előttünk jár, mert bár semmi extrát nem mutattak, az érzésünk az, hogy edzőjük kérésének nagy részét igyekeztek megvalósítani a játékosok, míg nálunk az elmondottak töredékét sem sikerült. Ha így folytatjuk a legrosszabb forgatókönyv sem kizárt.

Bővebben: ALSÓNÉMEDI - MAGLÓD-HELLOPARKS 0 - 0

aCZTCZuKm3fX6mhr00gSALbQ3i0bOcNqL49KeoJT___responsive_762_567.jpg

Partnereink