Futsal

FUTSAL NB1: NYÍRBÁTOR - MAG-LOG 8 - 5

Alig több mint egy hónap elteltével újra Nyírbátorba látogattunk, ahol az előző mérkőzésünk alapján bizakodhattunk is a jó eredmény elérésében. A találkozó viszont nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Már a mérkőzés helyszínére való megérkezés is problémás volt, majd az összecsapás első percei is felértek egy mélyütéssel, hiszen öt perc alatt három gólos hátrányba kerültünk. Bár a második félidő elején egy gólra zárkóztunk és nagyobb összpontosítással talán még az egyenlítés is összejöhetett volna, de a nálunk érezhetően jobb lelkiállapotban lévő Nyírbátor újra visszaszerezte a mérkőzés elején összeszedett előnyét és három gólos győzelmet aratott felettünk.

Bővebben: FUTSAL NB1: NYÍRBÁTOR - MAG-LOG 8 - 5

FUTSAL NB1: MAG-LOG - ARAMIS 2 - 3

Nagyon bíztunk benne, hogy a rájátszás kezdetén egy sikeresebb szériába kezdhetünk bele, de egyelőre nem tudunk kiszakadni a bajnokságban mutatott sikertelenségünkből. A helyzetek sorát hagyjuk ki, míg ellenfeleink rendre elviszik az összes pontot.

Bővebben: FUTSAL NB1: MAG-LOG - ARAMIS 2 - 3

FUTSAL MK: A LEGJOBB NYOLC KÖZÖTT VAGYUNK

Ha a bajnokságban nem is, a Magyar Kupában eddig minden jól alakul. Az előző fordulóban a Csenger ellen már történelmet írhattunk és most a Rubeolát legyőzve újra, hiszen a sorozat negyedik körébe, a legjobb nyolc közé kerültünk. Nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ha nagyobb százalékban használjuk ki az előttünk adódott sok helyzetet, de a továbbjutás szempontjából mellékes, hogy végül csak egy gól volt a differencia. A legfontosabb az, hogy sikerélménnyel várhatjuk a bajnoki rájátszást.

Bővebben: FUTSAL MK: A LEGJOBB NYOLC KÖZÖTT VAGYUNK

FUTSAL UP EREDMÉNYEK

Két kiélezett találkozót játszott Tutor Csaba vezette U17-es futsal csapatunk, de sajnos mindkétszer alulmaradtunk. U15 együttesünk futsal7végés negyedik játéknapján legalább egy mérkőzésen örülhettünk, hiszen a Nagykáta ellen Vánkos Dénes két góljának köszönhetően győzni tudtunk.

 

Bővebben: FUTSAL UP EREDMÉNYEK

FUTSAL NB1: NYÍRBÁTOR - MAG-LOG 3 - 2

Továbbra sem tudja átlépni futsal együttesünk a saját árnyékát. A Nyíregyháza, majd Aramis után harmadjára játszottunk olyan mérkőzést, ahol pontot, pontokat szerezhettünk volna, de hiányzott a csapatunkból az a spiritusz, ami végül sikerre vitt volna minket. Hétfőn az Aramis ellen a második félidőt, most az elsőt nyertük meg, apró örömök még akkor is, ha pontban kifejezve semmit nem ér. Muszáj viszont ezekből is építkeznünk, hogy elhiggyük: van keresnivalónk a legmagasabb osztályban! A mostani eredménytelenség ellenére a rájátszásban meg is fogjuk mutatni!

Bővebben: FUTSAL NB1: NYÍRBÁTOR - MAG-LOG 3 - 2

felnottcs220914.jpg

Partnereink