U13

UP EREDMÉNYEK: NÉGY MECCS, HAT PONT

Az elmúlt egy hétben mindössze egy hétvégi talákozót játszott utánpótlásunk, három esetben viszont hétközben találkoztunk soros ellenfelünkkel. U15-ös és U19-es együttesünk esetében megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet. Mindkét korosztályunk dominált a mérkőzés elején, de a fölényt gólokban számszerűsíteni nem sikerült, így mindkétszer vereség lett a játék végkimenetele. Az U13 szoros találkozón, Fodor Dominik hajrában szerzett góljával tudott 1-0-ra nyerni Sülysápon, míg az U17 nem tréfálkozott április elsején, és 26 gólt (!) rámolt be az Aszód kapujába. Az említett mérkőzésen Farkas Barnabás (képen) tizenháromszor is eredményes tudott lenni.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NÉGY MECCS, HAT PONT

UP EREDMÉNYEK: EGY DÖNTETLENNEL ÉS EGY VERESÉGGEL ZÁRTUNK

A kormány hérfői döntése értelmében ismét felfüggesztésre kerültek a különböző sportágak amatőr pontvadászatai, így a megyei labdarúgó bajnokságok is. Szombaton még pályára lépett a felnőtt, majd vasárnap az U19 és az U13-as csapataink szerepeltek utoljára. Előbbi ugyan kikapott Örkényben, viszont az elmúlt hetek javuló teljesítménye alapján joggal bízhattunk abban, hogy a közvetlen előttünk álló Bugyi együttese ellen sikerrel zártuk volna a szezont. Ez a találkozó viszont valószínűleg tavaszra marad, ahogyan a felnőtt öt, az U17 és U15 kettő-kettő mérkőzése. Egyedül az U13 játszotta le összes mérkőzését, amely most hétvégén Vecsésen végzett 3-3-ra.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: EGY DÖNTETLENNEL ÉS EGY VERESÉGGEL ZÁRTUNK

UP EREDMÉNYEK: ÚJRA PONTOT SZERZETT AZ U19

Az őszi szünetet kihasználva hétköznap szerepeltek utánpótlás együtteseink. Az U15 elmaradt mérkőzését pótolta, míg az U17 és az U19 előrehozta bajnokiját, hogy ne kelljen Mindenszentek napján játszaniuk. Utóbbi két csapatunk egyaránt első döntetlenjét játszotta az idei szezonban, igaz mind a kettő lehet volna győzelem is. Az U19 két góllal is vezetett már Felsőpakonyban, de a hazaiak végül pontot mentettek, az U17 pedig egy elhibázott büntető miatt kesereghetett. Egyetlen hétvégén játszó alakulatunk az U13 volt, amely a Tápiószentmárton csapata ellen jól tartotta magát az első félidőben, de végül öt góllal alulmaradt ellenfelével szemben.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: ÚJRA PONTOT SZERZETT AZ U19

UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

Hétvégén megkezdődtek az utánpótlás pontvadászatok, és az első fordulóban négy korosztályunkból három pályára is lépett, míg az U15 szabadnapos volt.

Szombaton az U17 a Kerepes gárdáját fogadta és a három gólt szerző Bertalan Hunor vezetésével magabiztos 6-1-es győzelmet arattunk. A találkozón Dobó-Kocsis Márkon kívül betalált az ecseri csapatból érkező Holkó Márk Miklós és Molnár Hunor is. Az U13-as korosztálynak nem csak egyszerű első forduló volt, hanem debütálás a pontvadászatokban, hiszen a gyerekek nagy részének az első b

ajnoki megmérettetése volt. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy lámpalázasak lettek volna, hiszen a Sülysápi Gyerekfoci 7-2-re múlták felül. Itt Fodor Dominik szerzett klasszikus mesterhármast, de mellette betalált még Gyurina László, Béres Gergő, Valló Patrik és Kiss Karsa is. Negyvenöt percig úgy tűnt az U19 is győzelemmel debütál, hiszen Vida Zoltán és Fekete Dániel góljával 2-1-re vezettek a félidőben Üllőn. A második játékrészben azonban érthetetlen összeomlás következett, kiállítással, majd simának mondható 6-2-es verséggel.

Mindeközben Gyömrőn U9-es csapatunk a harmadik helyen végzett az erős mezőny felvonultató Szezonnyitó kupán.

Bővebben: UP EREDMÉNYEK: NYERT AZ U17 ÉS AZ U13

U11/U13 FUTSAL7VÉGE: NÉGY MECCS, HÁROM GYŐZELEM

U11 Maglódi TC-Maximo, fotó: Daru Andrea

Bozsik korosztályaink második játéknapjára került sor a Pest megyei futsal sorozatban. U11-es csapatunk a kerepesi Maximo ellen megszerezte első győzelmét, míg az U13 hibátlan mérkőzéseket tudhat maga mögött.

Bővebben: U11/U13 FUTSAL7VÉGE: NÉGY MECCS, HÁROM GYŐZELEM

U14masodik.jpg

Partnereink