Örefiúk

GYŐZELEMMEL TÉRT HAZA AZ ÖREGFIÚK

Két idegenbeli vereség után hazai pályán ismét győzni tudott öregfiúk csapatunk. Bíró Attila és Merczel János góljaival megérdemelten nyertünk és vágtunk vissza riválisunknak az őszi nagyarányú vereségért.

Bővebben: GYŐZELEMMEL TÉRT HAZA AZ ÖREGFIÚK

ÚJABB IDEGENBELI VERESÉG

Sajnos most már tendencia, hogy, ha öregfiúk csapatunk elhagyja a Maglód táblát nem tud teljes kerettel  kiállni a mérkőzésekre. Persze érthető, hiszen a hétfő munkanap lévén nem éppen ideális, főleg úgy, ha megyei szinten igen messzire, például Táborfalvára kell utaznunk. Metz Györgyék ismét megtettek mindent a győzelem érdekében, de ahogy Albertirsán, úgy most is rengeteg lehetőség maradt kihasználatlanul, amit újra megbüntetett ellenfelünk és ismét egy gólos vereséget szenvedtünk. Május 4-én, hétfőn már hazai pályán játszunk, remélhetőleg újra teljes lesz a létszám és újra győzelemnek örülhetünk a Tápiószecső ellen!

Bővebben: ÚJABB IDEGENBELI VERESÉG

A RENGETEG KIHAGYOTT HELYZET MEGBOSSZULTA MAGÁT

Hétfőn igazi "hatpontos" találkozót vívott öregfiúk csapatunk Albertirsán, amit, ha sikerrel vettünk volna, akkor a nagyon szoros középmezőny tagjaivá váltunk volna. Volna, ugyanis hiába a rengeteg kidolgozott helyzetünk, ezek közül csupán egyszer, Tóth Levente (képünkön) révén tudtuk bevenni a hazaiak kapuját. Miután az Albertirsa a szükségkapus Szabó Gáboron és az előtte álló védelmünkön kétszer is kifogtott, végül vesztesen kellett elhagynunk a pályát. Játékosainkat azonban nem marasztalhatjuk el, hiszen a kapus Nagy Zoltánon kívül több meghatározó játékos sem állhatott a Tabányi Pál vezette öregfiúk rendelkezésére.

Bővebben: A RENGETEG KIHAGYOTT HELYZET MEGBOSSZULTA MAGÁT

NÉGY PONT AZ ÖREGFIÚK LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEIN

Öregfiúk csapatunk két nehéz találkozót is játszott az elmúlt két hétben, ahol megfelelő teljesítménnyel négy pontot szereztek és egyre inkább felzárkóznak a középmezőny csapataihoz. Előbb két gólos hátrányból fordítottak a Cegléd ellen, majd jó játékkal ugyan, de nem túl fényes helyzetkihasználással döntetlenre végeztek a dobogóért harcoló Üllő csapatával szemben. Mindkét találkozón kiemelkedőt nyújtott Metz György, Varga Attila valamint a kapus Nagy Zoltán.

Bővebben: NÉGY PONT AZ ÖREGFIÚK LEGUTÓBBI MÉRKŐZÉSEIN

NEM BÍRTUNK A NAGYKÁTÁVAL

Legidősebb csapatunk a második helyezett Nagykátát látta vendégül hétfőn a Kertész Károly Stadionban. Riválisunkkal évekig az aranyéremért harcoltunk, amitől ugyan most kissé eltávolodtunk, de a találkozó preztízsértéke megmaradt. Sajnos, ahogy az elmúlt három találkozón, úgy most sem sikerült őket legyőznünk, pedig az esélyünk meg volt rá, hiszen végig mezőnyfölényben játszottunk. Tabányi Pál szerint kissé körülményesen játszottak fiúk, amit az ellenfél, a három gólig jutó Kelemen István vezérletével meg is büntetett. Részünkről csak Merczel János (képünkön) volt eredményes, aki a 72. percben egy szöglet után talált be Bodor kapujába. Javítási lehetőség jövő hét kedden, hazai pályán a Ceglédi VSE ellen.

Bővebben: NEM BÍRTUNK A NAGYKÁTÁVAL

2623074
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összes
1475017
0
1475017
1148057
1475017
0
2623074
Your IP: 3.234.244.18
2020-04-09 03:21:46
SZaboB2.jpg