hírek
ÖREGFIÚK: EGY ÉV UTÁN GYŐZÖTT ÚJRA CSAPATUNK
Legidősebb együttesünk szinte napra pontosan egy éve örülhetett utoljára győzelemnek. 2015. november 2-án megszerzett 2-1-es diadal óta ugyanis képtelen volt felülkerekedni aktuális ellenfelén. Érdekesség, hogy az akkori szenvedő alany szintén a Gyömrő együttese volt. Csapatunk sikeréhez az is hozzájárult, hogy a mai játéknap a négy napos munkaszünetre esett, így többen ráértek, azok közül, akik általában munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudtak jönni. Emellett voltak külföldről hazatérők is, például Tabányi Tibor, aki két góllal vette ki a részét a győzelemből.
U19: HÁROM PONTOT SZEREZTÜNK, KÉT EMBERT VESZÍTETTÜNK ASZÓDON

Ifjúsági csapatunk újabban hasonló problémákkal kezd küzdeni, mint serdülő együttesünk. A sereghajtó Aszód elleni találkozóra például csak úgy tudtak elutazni, hogy az U16 játékosát Slezák Gergőt is harcba kellett küldeni, hogy meg legyen a kezdő csapat. A fiatal játékos ki is vette a részét az 5-0-ás győzelemből, hiszen kétszer is megzörgette a hazaiak hálóját. Sajnos a győzelem ellenére tovább nehezedett helyzetünk, hiszen egy szerencsétlen belépő, majd egy fegyelmezetlenség után két játékosunk is a kiállítás sorsára jutott.
U16: VERESÉG ÜLLŐN

Serdülő együttesünk számára nem csak a soros ellenfelek, hanem magára a meccsre való kiállás is külön kihívást jelent. Ezúttal Üllőre utaztunk csere nélkül, ahol a végig fölényben játszó hazaiak ellen csak a második félidőben sikerült kicsit szorosabbá tenni a találkozót, ám így is három gólos vereséget szenvedtünk.
U14: TOVÁBB TART A VESSZŐFUTÁS

U14-es csapatunknak, amely kis túlzással igazából U12-es, továbbra sem megy a bajnokságban. A Bozsik tornákon, hasonló fizikumú játékosk ellen lényegesen több a sikerélményük, így az idősebbek közötti pontvadászat továbbra is csak a heti versenyeztetést szolgálja, ahol minden pont, minden gól megszerzése külön kihívásokat jelent.
SZÁMPOR ERIK GÓLJA DÖNTÖTT
A FIATAL TÁMADÓ GÓLLAL HÁLÁLTA MEG A BIZALMAT

Nem a legjobb előjelekkel vártuk a találkozót, hiszen több meghatározó játékosunkra sérülés, vagy eltiltás miatt nem számíthatott Rakita Gábor edző. Ennek is köszönhető, hogy az eddig az ősz folyamán, mindössze pár percet játszó Számpor Erik a kezdőcsapatban találta magát. A fiatal játékos élt is a kínálkozó lehetőséggel és a 39. percben egy szép támadás befejezéseként győztes gólt szerzett.
Csapatunk inkább az első félidőben dominált a mindössze két cserével érkező Nagykőrös ellen, ekkor a gól mellett több nagy helyzet is kimaradt a részünkről. A második félidőben a játék ugyan kiegyenlítetebbé vált, de előnyünk egy percig sem forgott veszélyben és egy hónap elteltével újra bajnoki győzelemnek örülhettünk.
